Budapest Bár featuring Fényes Szabolcs

  • 2012. október 17.

Snoblesse

Holnap, ki tudja, holnap látsz-e még? Ki tudja, holnap fáj-e még, szíved a tegnapért?


A száz éve született Fényes Szabolcs és az öt éve született Budapest Bár jól illenek egymáshoz – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nyáron bemutatott Szerencsés flótás című operett vagy a Nékem csak Budapest kell és a Holnap, ki tudja, holnap látsz-e még című örökbecsűk Budapest Bár-os feldolgozása. A 100 éve született zeneszerzőre ezúttal a Keleti András, Rutkai Bori, Németh Juci, Behumi Dóri, Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály, Farkas Richárd és Kisvári Ferenc összetételben színpadra lépő kollektíva emlékezik a Holnap című műsorral.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.