Coetzee+Mundruczó: Szégyen

  • 2012. június 4.

Snoblesse

Egy Nobel-díjas szerző, egy Cannes-ba hazajáró rendező – egy budapesti ősbemutató!


Fotó: Ágh Márton

Először kirúgják, aztán megkínozzák: David Lurie-t, a romantikus költészet kutatóját, akire finoman szólva is rájár a rúd az apartheid utáni Dél-Afrikában, legutóbb John Malkovich alakította (szegényes dél-afrikai akcentussal) J. M. Coetzee Szégyen című regényének filmváltozatában. Ugyanőt, azaz a talajt vesztett entellektüelt Zsótér Sándor játssza Mundruczó Kornél színpadi változatában, melynek budapesti ősbemutatóját tartja a Trafó három napon keresztül. Zsótéren kívül Bánki Gergely, Katona László, Tóth Orsi, Monori Lili, Székely B. Miklós, Szemenyei János és Wéber Kata is feltűnik a Bécs és Brüsszel után Budapesten is bemutatkozó nemzetközi koprodukcióban. David Lurie 16 éven felülieknek szóló megpróbáltatásai 15-én, 16-án és 17-én 20.30-kor kezdődnek.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.