Colours of Ostrava

  • 2014. június 12.

Snoblesse

MGMT, Zaz, The National, John Grant és sokan mások egy remek cseh fesztiválon.
false

A 2002 óta megrendezett cseh fesztivál nem csak nevében színes, a számos zenekar és dj mellett ugyanis színházi előadásokat, workshopokat és beszélgetéseket találhatunk a programban. A helyszín évek óta Ostrava Dolní Vítkovice névre hallgató városrésze, mely egyébként az Európai Örökség védett helyek listáján is szerepel, a bányák és acélművek helyén mostanra azonban egy igazán különleges atmoszférájú helyet alakítottak ki a szervezők, ahol minden van, ami egy fesztiválon megalapozza a jó hangulatot.

Egyre kevesebb kell már csak aludni, hogy a júliusi hőségben színpadon lássunk olyan fellépőket, mint a saját dalok mellett Edith Piafot is kitűnően éneklő francia Zaz; az amerikai illetőségű MGMT, akik valahol a pszichedelikus rock és az indie pop között lavíroznak, méghozzá nem is rosszul; John Newman, a fiatal angol tehetség, akit kezdetben a Rudimentallal közösen alkotott dalairól, mostanában pedig saját vállalkozásáról ismerhetünk; vagy a 2014-ben a legjobb alternatív album Grammy-díjára jelölt amerikai The National zenekar. Az electro és a világzenei vonal ismét erős lesz a fesztiválon, Chet Fakertől John Granten át a Gipsy.cz-ig csak kapkodjuk majd a fejünket, vajon melyik koncertet válasszuk. És akkor a fesztivállal egybekötött városnéző programokról még egy szót sem ejtettünk.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.