Cukor Kreml

  • 2017. február 21.

Snoblesse

Szorokin Oroszországa a Kamrában.
false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Szorokin gyakori vendég a hazai színpadokon, s még csak személyesen sem kell, hogy jelen legyen (noha olykor azért ellátogat hozzánk), elég, ha csak valamelyik könyvéből színdarabot készítenek a magyar kollégák. Így történt ez A jég esetében (a Krétakör előadását Mundruczó Kornél rendezte), és ugyanez lett a sorsa a Cukor Kremlnek is. Ezúttal a Katona társulata (rendező: Kovács D. Dániel, dramaturg: Fekete Ádám) birkózik Szorokin Oroszországával, melyben természetesen rend és béke honol, mert a Nagy Fal távol tartja a külső ellenségeket: az átkozott kiberpunkokat, a képmutató katolikusokat, az eszement buddhistákat, a dühös muzulmánokat, a sátánistákat, a szodomitákat, a förtelmes metamorokat, az Istentől kapott alakjukat váltogató farkasembereket, a megaonanistákat.

Éljen a cári titkosrendőrség és éljenek a 2030-as években is kitartóan ügyködő opricsnyikok!

És éljen Szorokin, akivel nem olyan rég egy jót beszélgettünk (a teljes interjú itt):

magyarnarancs.hu: Új regénye egyik fejezetében egy háremnyi beszélő fasszal ismerkedhetünk. Kik ma a legnagyobb beszélő faszok Oroszországban?

Vlagyimir Szorokin: Én inkább kettéválasztanám a szépirodalmat és az életet.

magyarnarancs.hu: Az irodalmi életre is vonatkozhat a kérdés…

VSZ: Értem, de ha nem bánja, tartanám magam a hétköznapok és az irodalom szétválasztásához.

false

magyarnarancs.hu: Jó, akkor arra lennék kíváncsi, milyen hagyományai vannak a falloszoknak az orosz irodalomban?

VSZ: Ne felejtsük el, hogy a falloszos jelenet nem Moszkvában játszódik, hanem Berlinben, Charlottenburgban. A szereplők ettől még orosz falloszok. Ha irodalmi előképekre vágyik, Gogolnál messzebb nem is kell mennie. Az orr című novella ugyanebbe az irányba mutat.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.