Einstürzende Neubauten

  • 2015. július 3.

Snoblesse

Eljönnek és legjobb számaikat játsszák nekünk a berlini fülmechanikusok.
false

Kimondani is nehéz: már több mint 35 éve, hogy bemutatkozott a rockhagyományt dekonstruáló és újraértelmező, elektronikával és saját kezűleg barkácsolt eszközökkel ellenpontozó, kellő iróniával szétfeszítő berlini brigád. Blixa Bargeld és zenésztársai – néhány, a korral elkerülhetetlen tagcserét leszámítva – bevált, 18 éve állandó felállással érkeznek hozzánk, hogy sípra, dobra és flexre írott himnuszaikkal ismét levegyék a lábáról a budapesti közönséget. Tavaly remek, keserű iróniával és fekete humorral teli konceptalbumot adtak ki az I. világháború emlékezetére (itt írtunk róla). Idei turnéjukon azonban nem ezzel az egész estés produkcióval rukkolnak elő, hanem a címhez (Greatest Hits) illően egyfajta keresztmetszetet nyújtanak az elmúlt három évtizedből: az 1985-ös Halber Menschről ugyanúgy játszanak majd, mint az 1989-es Haus der Lügeről vagy a 2000-es Silence Is Sexyről (talán erről a legtöbbet). Hiszen nincs is szebb annál, mint mikor összecsendül a betonvas és a csavarhúzó, mindez gitárokkal, dobbal, szintivel és Blixa morózus kántálásával lekísérve.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.