Remek fellépők, erős nemzetközi felhozatal – a zenei magazin rendezvénye évről évre jobb.
Ajánlom
Magas színvonalú nemzetközi zenészkülönítmény, számos, önmagában is érdekes előadó szórakoztatja majd az idei Electronic Beats Festival közönségét. Ott lesz mindenekelőtt a tüneményes zenei fantáziával megáldott spanyol elektronikus zenei producer, lemezkészítő és dj John Talabot: a tavalyi év egyik legütősebb, legérdekesebb elektronikus zenei albumát készítette el – élve a house kínálta lehetőségekkel, és rendre túl is lépve annak amúgy sem oly szűkös határain. Élő fellépésein többnyire elkíséri alkotótársa, a nem kevésbé tehetséges Pional is – varázsos live actet várhatunk tőle, amelyben kevés dolog szabhat gátat a fantázia szárnyalásának.
Washed Out, azaz Ernest Greene lemezéről éppen pár hete írtunk – az amerikai elektronikus zenekészítő/dalszerző/énekes sajátos személyességgel tölti meg utánozhatatlan lebegős tónusú számait, szinte bukolikus hangulatban fogant dreampopszerzeményeit. A hűvös kezdetektől, a chillwave-ként definiált szobazenéléstől jutott el egy kifejezetten simogató, meleg hangzásig.
A francia Nôze duó két párizsi ördögfiókája (Ezechiel Pailhès és Nicolas Sfintescu) afféle alko-techno-popot játszik: most már négy albumot (mint például ezt) töltöttek meg néha kissé hibbant ötleteikkel – de igazán élő produkcióként lenyűgözőek. Rendes énekes, táncos elektrokabarét tolnak, amire egyszerűen nem lehet nyugton maradni. Kocsmazene, house és dadaista gesztusok szervesülnek össze, s az eredmény egy olyan műsor, ami szinte már sugallja: mindenkinek sürgősen be kell rúgnia (ebben alkalmanként a művészek járnak az élen).
Charli XCX, az est brit szereplője a női elektropop-előadók új hullámát képviseli: True Romance című bemutatkozó lemeze hatalmas siker, videoklipjeit zabálja a publikum, erőteljes popos ízekből építkező, kidolgozottan melodramatikus dalai pedig belopják magukat az ember fülébe.
Hazai részről egy kivételes ízlésű dj, Crimson fogja átfonni és keretbe foglalni a történéseket.
Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.
Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.
Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édesapjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”
A világ leghülyébb bűnözője (a későbbiekben VLB) nagyon hülye bűnöző. Annyira hülye, hogy előbb volt hülye, s csak aztán lett bűnöző. De ez sem segített, hiába lett bűnöző, síkhülye maradt.
„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.
Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.
Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.
A 2025-ös kilátásokkal kapcsolatos hazai kormányzati hurráoptimizmust az új Trump-adminisztrációval kapcsolatos remények is táplálják. Kevéssé érteni, milyen alapon.
Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” (Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás?)
Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szankciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egyenesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.
Rogán Antal szankciós listára kerülése hirtelennek tűnik, de valójában egy olyan folyamat végkifejlete, amely még Trump előző elnöksége alatt indult. Jeszenszky Géza egyebek mellett arról is beszélt, hogy Orbán Viktor olyan helyzetbe manőverezte magát, amelyből ha akarna, se tudna visszafordulni.
Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.
