Empire és biedermeier – kiállítás a Várban

  • 2011. december 9.

Snoblesse

Antik enteriőrök: kifinomult mesterek kifinomult lakberendezési tárgyai.


Így laktak tehetős eleink: empire szalonokban húzták meg magukat, majd hallgatva az idők és a bútorkészítők szavára, biedermeier bútorokkal bástyázták körül magukat szerény hajlékaikban. Nagy idők nagy bútorai: a tizenkilencedik század első felének hazai bútorművészete mutatkozik be a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának ma nyíló kiállításán. Egymás mellett az empire és a biedermeier gyöngyszemei, a bécsi Danhauser gyár bútorai vagy az első dunai gőzhajók és a régi Vigadó berendezéséért is felelős Steindl Ferenc műhelyének remekei. És egy bútortörténeti breaking news: a kiállítás fénypontja a a Papnövelde utcai Arany Oroszlán patika (1939-ben átalakított, majd 1951-ben államosított) berendezésének visszaállítása biedermeier kori állapotába.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.