Erre bezzeg van pénz! Tilos Maraton

  • 2012. május 31.

Snoblesse

Kell egy hét Tilos Maraton! Egy hét a rádióért, a rádióval. Lesz minden, még vegán palóc leves spanyol Torrente módra is.


Hogy milyen egy tilosos önkéntes? Nos, itt a remek (évente csak egyszer visszatérő) alkalom, hogy teljes életnagyságban is meg lehessen tekinteni a Tilos Rádiót működtető, közel 300 önkéntes valamelyikét, de ennyiben persze nem merül ki az egyhetes Tilos Maraton. Például megrendezésre kerül – a Maratonnal párhuzamosan – a futball-Eb, és ha már a Tilos befogadta a rendezvényt, a meccsekhez illő, a műsorkészítők által készített ételek várják a maratonozókat: a lengyel kakas töke például a Csonkamagyarország jóvoltából kerül az asztalra (a lengyel–görög alkalmával), a dán vadpörkölt by Bádogdob pedig a holland–dánt teszi ízesebbé. Az evés-ivás, Eb-nézés, valamint a rádiósok felismerése és megszólítása mellett még tengernyi program várja a szimpatizánsokat, akik akár adakozhatnak is, hiszen a hallgatói adománygyűjtés éppúgy része a Tilos Maratonnak, mint a tombola, a vérnyomásmérés, a kispályás foci, a kerti dj, a fedett koncert, a kerékpárosnap, a füstölt makréla vagy akár a recycle műhelyfoglalkozás.


Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.