Hegedűs D. monóban

  • 2016. szeptember 11.

Snoblesse

Hegedűs D. Géza A pestis megannyi szerepében.


Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Egy kis egzisztencializmusért nem kell messzire menni, elég csak a Vígszínház Házi Színpadáig. A pestis monodrámába öntött változatát Hegedűs D. Géza adja elő, valamennyi szerepet magára öltve. Kritikusunk (a teljes recenzió itt) nagyra értékelte a színészi átlényegülést: „Hegedűs D. Géza elegánsan kezeli a megannyi szerep közötti váltásokat. Könnyedén és bravúrosan csusszan át egyik hangnemből a másikba, a karakterek hangszíne sosem erőltetett vagy paródiaszerűen kontrasztos: inkább a szereplők pillanatnyi állapota, érzelmi tónusa az, amely a hangtónusokat finoman, de egyértelműen megkülönbözteti.” A Vígszínház Házi Színpadának produkciójában Hegedűs D. mellett a darab zeneszerzője, Márkos Albert is látható-hallható egy cselló társaságában.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.