| ||
Vigyázat, filmtörténeti sztorizás következik, de remek lesz, hiszen maga Elliott Gould mesélt a Narancsnak Ingmar Bergmanról. Íme:
MN: Ingmar Bergman önt választotta az Érintés (1971) főszerepére. Állítólag nem volt zökkenőmentes az együttműködésük.
EG: Ezt meg honnan szedi? Épp ellenkezőleg! A nyugati félteke legkommerszebb sztárjainak egyike voltam, és elég valószínűtlennek tűnt, hogy én meg ő együtt dolgozzunk. Mégis összejött. És egyszer elég is volt – bár szó volt róla, hogy talán színpadon is folytatjuk. Csehovval. Az Egyenesbe jönni (1970) rendezője úgy adta oda a főszerepet: „Képes vagy alaposan dühbe gurulni?” Ebben a filmben látta meg Bergman a mérges, lázadó oldalamat, és döntött úgy, hogy én kellek neki. A forgatókönyve úgy volt megírva, mint egy regény. Amikor a 22. oldalon oda jutottam, hogy ez a zsidó archeológus megerőszakolja Bibi Anderssont, megfájdult a fejem. Borzasztó migrénem lett. De csak nem mondhatok nemet Bergmannak! Felhívtam Greenwich Village-ből. Irtó mély hangja volt. Beleborzongtam. Mindig kistestvérnek hívott. „De hát, Ingmar, én magasabb vagyok nálad!” „Túl hiú vagyok ahhoz, hogy nagytestvérnek hívjalak.” Önéletrajzában elég lesújtóan vélekedett e filmjéről, szerintem csak azért, mert csalódott volt, hogy nem fogadták olyan jól, mint a svéd műveit. Barbrát elvittem magammal Stockholmba. Ott ült a forgatáson, itta Bergman szavait. Bergman vele akarta elkészíteni A víg özvegy nagy költségvetésű filmváltozatát. Még azt is elmesélte nekem, hogy kiskamaszként egy Mae West-film után, a moziból hazatérve maszturbált először.
Nos, aki ezek után (a teljes interjú itt) sem kíváncsi Ingmar Bergman, Elliott Gould és Bibi Andersson közös filmjére, magára vessen.
