Írók Szanatóriuma Nádasdy Ádámmal

  • 2012. március 12.

Snoblesse

Egy óra nyugalom és nívós semmittevés kortárs szépírók receptje alapján.


Keresztury Tibor, a szanatóriumi sorozat szerkesztője bevezetőjében azt ígérte, hogy lesznek írók, akik légzéstechnikát fognak tanítani rendelési idejük alatt, mások pedig a buddhizmussal kapcsolatos élményeiket osztják majd meg az Írók Boltja karzatára települt alkalmi gyógyító szalonban, melyben megfordult már Tóth Krisztina, Németh Gábor és Györe Balázs. Ezen a kedden Nádasdy Ádám költő, nyelvész, műfordító veszi át egy órára a szanatóriumi praxist.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.