Isten Háta Mögött-születésnap

  • 2014. december 26.

Snoblesse

A zenekarban megfordult összes zenészt a színpadra rángatják.
false

Az imádnivalóan komplex, kiszámíthatatlan és eklektikus rockzenét játszó Isten Háta Mögött ősszel már játszott egy születésnapi koncertet a Subscribe társaságában, most pedig, évzáró gyanánt ugyanezt megismétlik, méghozzá úgy, hogy a zenekarban megfordult valamennyi zenészt a színpadra rángatják egy-egy régebbi dal erejéig. A rajongóknak tehát kötelező gyakorlat: tökéletes levezetése az ünnepek nyomasztásának, és ha ennyi nem elég, akkor azt is elárulom, hogy az előzenekar az ötödik lemezét épp egy finn kiadónak készítő nagymágocsi Angertea lesz, akik szintén nem játszanak könnyen befogadható zenét, mégis olyan ikonok fedezték fel őket már maguknak, mint Billy Gould a Faith No More-ból, vagy Scott Reeder, a Kyuss egykori basszusgitárosa.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.