Ivan & The Parazol

  • 2016. augusztus 3.

Snoblesse

Új érzelmi síkokra téved a retrónak látszó zenekar.
false

Lássuk csak, hogyan reagált az Ivan & The Parazol frontembere a Narancs újságírójának faggatózására:

Magyar Narancs: Elkészült a második lemezetek. Szerintetek miben lett más, mint a debüt?

Vitáris Iván: Hatalmas lépést tettünk előre. A Mode Bizarre sokkal érettebb, összetettebb és talán fogyaszthatóbb, slágeresebb is, mint az elődje. Megtartottuk azt a stílust, amit eddig is képviseltünk – a modern hatásokkal frissített, hatvanas-hetvenes évekbeli rockzenét –, de most új érzelmi síkokat is feltártunk a dalokban. Jó példa erre a Don’t Wanna Die.

MN: Az első lemezetek kifejezetten sikeres lett itthon. Nagy volt a nyomás, hogy felülmúljátok magatokat?

VI: Nekem a legnagyobb nyomást az anyukám jelenti. Mindig kérdezi, hogy „mikor jön az új Take My Hand”, majd meghallgatva a dalokat kijelenti: „ez se egy Take My Hand”. De mi közben folyamatosan fejlődünk, és szerintem az új lemez is előremutató lett. Ennek ellenére nehéz dolgunk van, mert erre a rockzenére sokan csak legyintenek, hogy nem egyedi. Szerintem ez egyáltalán nem igaz. Mi nem nyúlhatunk olyan hangszerekhez és hangzásokhoz, amik nem illenek bele abba, amit csinálunk. Tőlünk nem lehet elvárni azt, hogy ötévente megújuljunk, mint David Bowie. De ez hozzáállás kérdése is. Manapság meglátnak a színpadon egy aktívabban mozgó énekest, és rávágják, hogy „ez tiszta Mick Jagger”. Lehet, hogy Mozartot is dicsérték úgy, hogy „ez tiszta Bach”.

Lényeg a lényeg, ezen az estén az Ivan & The Parazol játszik a Szigeten.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.