| ||
Három éve láttuk-hallottuk Bécsben, a Wiener Konzerthausban; akkor Keith Jarrett volt az est sztárja, őt kísérte a nagyszerű dobos Gary Peacock társaságában. Jarrett primadonnás viselkedése aligha tett jót a koncertnek, de DeJohnette mentette, ami menthető. Ezúttal nem kell semmit sem menteni, hiszen ezen az estén Jack maga lesz a főnök: a Made in Chicago című lemezt mutatja be Muhal Richard Abrams, Roscoe Mitchell és Larry Gray közreműködésével.
Úgy tűnik, a hatóság nem tétlenkedik, ha a miniszterelnök-helyettesről van szó.
Donald Trump körei nagyon sokat akarnak keresni az ukrajnai békén, akkor is, ha ez európai instabilitást okoz. Vlagyimir Putyin is arra számít, hogy a profit reményével megnyeri magának az amerikaiakat, de mindez éppenséggel az új amerikai stratégia oktalanságát világíthatja meg.
A javítóintézetis gyerekeket feláldozni a hatalom oltárán a kormány eddigi legszőrnyűbb kegyetlenségei közé tartozik. A miniszterelnök azt üzeni, hogy ezek gyilkosok, tolvajok, nem kár értük. Miközben ez csak a jelenleginél is nagyobb megosztottságot szül, ami már nem kedvez Orbánnak, és helyzetbe hozza kihívóját.
Minden eddiginél nemzetközibb összecsapás várható a Golden Globe-díjakért, és már most látszik, melyik három film lehet az idén a favorit a díjátadóknál.
55 millióért sajátították ki Szegeden az autógyár számára a földet, amely a piacon hússzor annyit ér. Hiába ment bíróságra a tulajdonos.
Donald Trump egyetlen mondattal rombolta le a Fidesz meséjét a támadásálló amerikai pénzügyi segítségről, Orbán pedig felteheti a kérdést: miért pont őt ne árulná el valaki, aki eddig az összes szövetségesét elárulta?
Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.
Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.
Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.
Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.
