Ha egy színdarab műfaji megjelölése a reneszánsz horror, szerzőjéről pedig rendre úgy beszélnek, mint a színház Tarantinójáról, az már fél siker, de lássuk, vajon kritikusunk mit gondolt (a teljes írás itt) Giovanni és Annabella tragikus szerelméről: „Pál András Giovannija a kezdettől fogva a végsőkig elszánt – nem a halálra, hanem szerelme megélésére; a halált mint következményt fokról fokra fogadja majd el, mert őt nem az önfeláldozás, hanem a szerelmi szenvedély hajtja. Markáns és erőteljes alakítás, a végén pedig rajta múlik, hogy a groteszk figurák felfokozott tombolása nem fordul át önmaga paródiájába; ez nem a Kill Bill medencés nagyjelenete, bárhogy fröcsög a vér, bármilyen szürreális a hullahegy – dermedés ül a nézőtéren.”
És mi a helyzet a markáns alakítást nyújtó Pál Andrással? Nos, a Narancs nem mulasztotta el megkérdezni (a teljes interjú itt) a jelen nagy színházi reménységét: „Nagyon lelkesen jöttem a Magyar Színházba, többekkel, nagyon jó emberekkel együtt, hiszen egy új színház ígérete volt a levegőben. A Kár, hogy kurvával kezdtünk, Koltai M. Gábor rendezte – az olyan munka volt, hogy tudtam, na, ebből lesz valami.”
