Kiskakas Animációs Filmnapok

  • 2012. szeptember 24.

Snoblesse

Így csinálja Európa élvonala: friss animációs vizsgafilmek itthonról és külföldről.


„A magyar animáció dizájnban mindig is nagy volt, és ha akadtak is a történetmesélésben hiányosságok, jövünk fel ebben is. Ma már képesek vagyunk történeteket is mesélni.” Ezzel a jó hírrel zártuk fesztiváltudósításunkat a Kiskakas Animációs Filmnapokról, és itt a remek alkalom, hogy lemérjük, mennyit is jöttünk fel azóta. Az oroszok viszont már a spájzban vannak, mint azt mindannyian tudjuk, de hogy ennek milyen animációs vonatkozásai vannak, az csak most fog kiderülni: ezúttal Oroszország a Kiskakas kiemelt vendége. A nem kiemelt, de visszatérő vendégek között találjuk a jó nevű Gobelinst is, amely valóban nem kispályás az animációs tanintézetek nemzetközi piacán. „A Gobelins falai közt azon van a hangsúly, hogy a delikvenseket ne csak az utókor, de az iparág is díjazza. És díjazza is, például egy Oscar-jelöléssel, melyet az Oktapodi című animációs vizsgadarab mondhat magáénak, s ugyancsak az iskola hírnevét öregbíti Pierre Coffin, aki az idei év legnagyobb animációs sikerfilmjét, a hollywoodi felkérésre készített Grút jegyzi társrendezőként” – írtuk az iskoláról. A nemzetközi kitekintés és a jövő kémlelése mellett John Halas és Macskássy Gyula munkásságára emlékezik és emlékeztet a rendezvény egy dupla retrospektívvel.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.