A New York-i underground nagyasszonya ismét a hajón
Ajánlom
Lydia Lunch (interjúnk vele itt) egészen fiatalon alapította meg Teenage Jesus and the Jerks nevű zenekarát, ami rövid működése ellenére a no wave színtér alapvető fontosságú, iránymutató együttese lett. Később a különböző (szinte felsorolhatatlan számú és nevű) formációkban művelt zenekészítés mellett filmszerepeket vállalt, aztán érdeklődése a spoken word felé fordult (egy remek példa itt). Elképesztő mennyiségű művészi kollaborációinak zöme is a spoken wordnek köszönhető: többek között William S. Burroughsszal, Henry Rollinsszal, Hubert Selby Jr-ral, a Psychic TV tagjaival dogozott együtt. Nehéz volna felsorolni fantasztikus karrierjének legfontosabb állomásait: annyi biztos, hogy Lydia Lunch művész- és zenésztársai között ott figyel Thurston Moore, Kim Gordon, Nick Cave és a Birthday Party, az Einstürzende Neubauten, Marc Almond - megannyi fantasztikus név. A 2010-es években Lydia Lunch egyre inkább érett, nagyszabású, összegző lemezeket jelentetett meg: ilyen volt a Big Sexy Noise nevű zenekarával kiadott azonos című lemez, amin varázslatos kavargásban vonulnak fel mindazon zenei hatások, amelyek pályafutása során érték: art-rock, posztpunk, koszos funk, varieté, spoken word és rap, Brecht és Lou Reed. A tavalyi Retrovirus-koncert után idén Lydia a Big Sexy Noise élén érkezik, hogy hasonlóan katartikus koncertet adjon a budapesti publikumnak.
derTanz
Fotó: Facebook/György Erika
S Lydia Lunch Big Sexy Noise-a elé keresve sem lehetne hozzá illőbb zenekart találni, mint egy másik triót: a budapesti derTANZ egyszerre minimalista és virtuóz, nyers és rafinált posztpunkja az utóbbi idők egyik legjobb magyar könnyűzenei produkciója.
A Leni Riefenstahlról készült új dokumentumfilm voltaképpen egy nyomozás: a náci propagandfilmek készítője tényleg semmit nem tudott semmiről, és csak a személytelen „szépség” érdekelte mindig?
Az 1800-as évek végének Londonjában játszódó Ezer bokszütés bűnös élvezetnek álcázza magát, miközben ragyogóan okos és éleslátó; megtalálja az egyensúlyt az akció, a csodás karakterportrék és a metsző társadalmi kommentár között.
Kiss Judit Ágnes versei a szépségipar és a triviális irodalom terjesztette szépségkultuszra, illetve annak a visszképét megteremtő ironikus, groteszk testhorror-irodalomra reflektálnak, és a kötet egészében nyilvánvaló a Villon-parafrázis.
Friedrich Barnabás Pikszis Kultúrpontban látható kiállításának egyik „üzenete” az, hogy a rendszerváltás óta semmi sem változott, hogy szüleink, nagyszüleink vizuális kultúrához való viszonya mintegy determinálja, hogy mi magunk miként viszonyulunk a világhoz.
