Natacha Atlas az A38-on

  • 2013. február 21.

Snoblesse

Hastánc és világzene.


Ma már a multikulti sem a régi, de Natacha Atlas esetében multikulturális hátteret emlegetni több mint indokolt: a brit apától és szefárd zsidó anyától Brüsszel marokkói negyedében született énekesnő az elsők között volt, akik divatba hozták az észak-afrikai ritmusok és a kortárs elektronika egyvelegét, új fejezeteket és tárolóegységeket nyitva a lemezboltok (a múlt század utolsó éveiben ismert és népszerű boltforma) világzenei részlegeiben. A világhírre a TransGlobal Undergrounddal alapozó, közel két évtizede a saját útját járó, komoly hastáncosi múlttal is büszkélkedő énekesnő, akinek a minőségi elpoposodás és több James Bond-sláger feldolgozása is sikerült, ezúttal az A38-on  lép fel.

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.