OPEN 2016

  • 2016. november 21.

Snoblesse

Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál a MU Színházban.

Nagyon „open” fesztiválról van szó, annyira openről, hogy azonnali megfejtést kíván a kifejezés. Nos, az „open” esetünkben a részvételi színházra utal, mely jóval több, mint az olyan népszerű és néha oly ijesztő színházi interaktivitás.

Rendben, rendben, de mi is vár magára a nézőre?

„A részvételi színházban a néző résztvevővé válik, átlépheti nézői határait, kifejezheti érzelmeit, döntéseket hozhat, amelyek cselekvésre ösztönzik, tehát felelősséggel lesz a produkció és az adott téma iránt, amellyel megszólították. Az alkotók bizalmi pozícióba helyezik a nézőt, így partnerré, alkotótárssá teszik. A közönség így válik aktív résztvevőjévé az előadásnak. Külföldi és magyar példák is mutatják, hogy az ilyen produkciók alapja általában valamilyen kutatás, amely társadalmi kérdést vizsgál, és érdekérvényesítésre, érvényesülésre biztatja a nézőket.”

false

A program:

November 21.

18.00 Megnyitó

Az OPEN Fesztivál első eseménye is a ráhangolódást szolgálja: Kelemen Kristóf rendezi a megnyitót, amely játékos formában készíti fel a nézőt a részvételi előadások befogadására, esetleges, a hagyományos nézői komfortzónából való kilépéssel kapcsolatos félelmeivel való szembenézésre.

19.00 MU Színház: Ezüstlakodalom

A MU Színház hatvan év feletti civilek által létrehozott közösségi színházi előadása az emberi kapcsolatok, az együttélés és a házasság témáit járja körül.

November 22.

17.00   A Drámainstruktor szak bemutatkozása

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2014 őszén drámainstruktor alapszakot indított drámajátékos szakiránnyal. Az Open Fesztiválra Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye alapján készült foglalkozással érkeznek.

19.00 Káva Kulturális Műhely: Lady Lear

Felnőtteknek szóló interaktív előadás. Az alkotók olyan téma közelébe merészkednek, amit legtöbben próbálunk elkerülni, mégis utolér. Mi lesz az Anyával, ha Fiai segítségére szorul? Mi lesz a három Gyerekkel, ha az Anyára kell gondot viselniük?

November 23.

17.00 casaBranca: ATLAS BUDAPEST (75p); Zimmer Frei: FAMILY AFFAIR werkfilm (20p) – filmvetítés

Az ATLAS BUDAPEST rendhagyó színházi előadás 100 magyarországi civil szereplő életére, foglalkozására, karakterére épült a portugál rendezők koncepciója alapján. 100 ember közösen hozta létre 100 különböző életpálya, 100 külön egyéniség atlaszát, a társadalom színpadi lenyomataként. A film a 2014. szeptember 4-i előadás felvétele.

A ZimmerFrei egy olasz és belga művészekből álló alkotócsoport, akik 2016 áprilisában Budapesten dolgoztak budapesti önkéntes családokkal. A közös munka gyümölcse egy új közösségi színházi előadás, a Family Affair lett, amely dokumentum-színházi elemekkel készül.

19.00 KOMA: Te tudod, én élem

A KOMA előadása családi történetekből, a szereplők saját életéből mutat meg sokféle élethelyzetet, amivel mindenki nap mint nap találkozhat.

November 24.

17.00 A közösségi játékról – workshop a KOMA társulattal a közösségi színház alapjairól

19.00 Mentőcsónak Egység – STEREO Akt: CÍM NÉLKÜL hajlék-kaland-játék

A Mentőcsónak Egység és a STEREO Akt közös előadása egy interaktív színházi társasjáték, amely révén a hajléktalan emberek életébe nyerünk bepillantást, játékosként megpróbálhatunk megélni, túlélni fél évet otthontalanul.

November 25.

19.00 Ivana Müller (HR/NL): We Are Still Watching

Az előadás formáját tekintve olyan, mint egy olvasópróba: a nagyjából egy órányi együtt töltött idő a nézőket közösséggé kovácsolja, melynek tagjaként képesek önálló és közös döntéseket is meghozni, mialatt feladatuk „csupán” annyi, hogy egy számukra más által megírt szöveget olvassanak fel.

20.30 Közönségtalálkozó és szakmai beszélgetés

November 26.

17.00 casaBranca workshop bemutató: Trigger of Happiness

A TRIGGER OF HAPPINESS Európa számos országában megtörténik; az alkotók portugál, svéd és francia fiatalokkal végeznek közösen kutatásokat a „boldogság kulcsáról”. A kiválasztott jelentkezők egy egyhetes workshopon vesznek részt, és a közös munka végén, az OPEN Fesztivál zárónapján nyilvános munkademonstrációt tartanak.

19.00 Molnár Csaba – MU Színház – SÍN: CMMN SNS PRJCT (bemutató)

A 2015 őszén először megrendezett OPEN Fesztivál programjában szerepelt Martin Schick és Laura Kalauz által jegyzett CMMN SNS PRJCT című előadás, melynek jogait Molnár Csaba táncos/koreográfus vásárolta meg, majd Raubinek Lilit és Szász Dánielt kérte fel az itthoni bemutató megtartására.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.