Pet Shop Boys-koncert

  • 2014. június 23.

Snoblesse

A brit könnyűzene történetének legsikeresebb párosa Budapesten.
false

2006-ban sikerült mikrofonvégre kapnunk Neil Tennant, a Pet Shop Boys két jobbik felének egyikét – lássuk csak, mit válaszolt Neil a Narancs kérdésére:

Magyar Narancs: Ezzel együtt sokan hiányolják az aktuális tánczenékből azt a valamit, amit – szexuális orientációtól függetlenül – szinte csak a melegklubok dj-szettjeiben találnak meg.

false

Neil Tennant: Van egy fontos különbség a klubokban játszott pop és a house-nak nevezett műfaj között: a popzene nem drogzene. A mai tánczenében az extasy és a többi tudatmódosító igen fontos tényező, így teljesen másról szól az együttlét. És mivel számos „gay club” játszik drogos muzsikát, én a jó tánczenét nem kötném kifejezetten a melegkultúrához. Ez a „popdolog” megtörténhet mindenhol, „straight clubokban”, rockkoncerteken, bárhol, ahol az emberek összegyűlnek és együtt éneklik a számokat, akármilyen nyálasnak is tűnik sokaknak. A jó popban van egyfajta tiszta eufória, úgy hiszem, ez köti össze az egészet.

false

Tavaly pedig így dicsértük a jó popban utazó duó Electric című lemezét:

„Utoljára a nyolcvanas években fordult elő, hogy a Pet Shop Boys két egymást követő évben nagylemezt adjon ki, arra pedig még soha nem volt példa, hogy mindössze tíz hónapnyi szünet teljen el két albuma között. Mi is megírtuk, hogy a tavalyi Elysium nem sikerült túlságosan parádésra: korrekt lemez lett slágerek nélkül, rutinszerű munka rutinos zenészektől, középszerű és középtempós dalokkal. Éppen ezért lehetett attól tartani, hogy az Electric is unalomba fullad, de pont ellenkezőleg – a recenzensek legalábbis áradoznak, amit a 84 százalékos mutató is jelez a Metacriticen. Lehidalni azért nem kell, nem új Behaviourrel vagy Actuallyvel van dolgunk, hanem egy újra formába lendülő zenekar jól megírt-hangszerelt és jól táncolható albumával.”

A teljes kritika itt olvasható, a teljes duó pedig a Budapest Parkban látható nagyon is élőben.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.