snoblesse oblige

  • 2004. január 8.

Snoblesse

Kortárs roma vallásos művészet Magyarországon
Kortárs roma vallásos művészet Magyarországon
Snoblesse Oblige

tánc

Esők és visszaesők

A Nagy-Britanniából, a világhírű Rambert Dance Companyból hazatért Kun Attila szervezte formáció, az egészen új felfogású PR-Evolution tavaly mutatkozott be először a Trafóban egy angol és két hazai koreográfiával. A fiatal művészekből álló csoport célkitűzése új minőség, új felfogás bevezetése a hazai táncéletbe. A közös munka kezdi összekovácsolni a csapatot, amely lendületéből mit sem veszítve és az októberi előadások tapasztalataival gazdagabban készül a második fellépésére, amely ezen a héten, január 9-11. között lesz esténként 20.00-tól szintén a Trafóban (Bp. IX., Liliom u. 41.). Most két új - reményeik szerint érettebb, sokszínűbb - koreográfiával, Venekei Marianna A sirálytánc című duettjével és Kun Attila Fetish című, a pénz, a média és a hatalom kérdéskörét vizsgáló darabjával, valamint Jeremy James, a korán eltávozott tehetséges brit koreográfus Gaps, Lapse and Relapse című nagyszabású, már ismert darabjával lépnek színpadra.


klasszik

Utózöngék

Tart még a szezon, akár pénteken, január 9-én is beülhetünk újévi hangversenyt hallgatni. A zenés utóünneplést Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar celebrálja 19.00-tól, a Budafoki Városházán (Bp. XXII., Városház tér 11.).

Másnap 15.30-tól a Zeneakadémián (Bp. VI., Liszt F. tér 8.) érdekes formáció ad kamarahangversenyt: a Budapest Szextett elnevezésű együttes 3 apából és 3 fiúból áll, a hegedűkön a Bánfalvi, a brácsákon a Bársony, a csellókon pedig az Onczay család képviselői húzzák a vonót.

Vasárnap, január 11-én ismét egy újévi koncerthez lehet szerencsénk, a helyszín ezúttal a Budapesti Történeti Múzeum (Budavári Palota E épület), ahol 16.00-tól Paulik László és Kónya István barokk szonátákkal köszöntik az új esztendőt.

Hétfőn színre lépnek Nemzeti Filharmonikusaink, valamint a Nemzeti Énekkar, 19.30-tól a Zeneakadémián az egymást vonzó ellentétek jegyében adnak műsort: az este során nehézsúlyú XX. századi mesterek (Schönberg, Webern, Berg) darabjai mellett Johann Strauss művei hangzanak el. A karmester Kocsis Zoltán, a vokális darabok szólistája pedig Yvone Russell-Harris énekesnő lesz.

További klasszik a Café Momusban (www.momus.hu).


tűsarok

Le a cipővel!

Ki hinné, de egyéves a MaNcs Tűsarok című progresszív nőügyi, ellenállási melléklete, amit a szerzőlányok és a lap kiadására alapult Anyahajó Egyesület a Merlin Színházban (Bp. V., Gerlóczy u. 4.) ünnepel meg január 9-én, 21.00-tól, és amelyre szeretettel várják minden olvasójukat, támogatójukat, leendő szerzőjüket, valamint potenciális multimilliomos befektetőiket.

Az est első részében folytatódik és egyelőre lezárul a roma női szerepekről a múlt alkalommal kezdett vita. A beszélgetést Varró Szilvia vezeti majd, vendégei pedig reprezentatív roma nők lesznek, a közélet prominens személyiségei. Az est második részében pedig mulatság lesz: Ruttkai Bori és zenekara, a fantasztikus Specko Jedno szolgáltatja a tűsarkak és mezítlábak alá valót hajnalig. Ezúttal a tréfás vetélkedő és tréfás nyeremények sem maradnak el. Kizárólag nőknek! Na jó. Hozd el apádat is, mert biztosan nem látott még ilyet! Az asztalon a háziasszony, Sisso táncol.


galeri

Záruló tárlatok: A február 15-ig látható kiállítás a magyarországi kortárs művészetben alig létező, de a roma művészet jelentős hányadát alkotó vallásos tárgyú festészet és szobrászat bemutatására vállalkozik. A tárlat a cigányság Istenhez fűződő bensőséges, a hétköznapok kilátástalansága mellett békét és megnyugvást jelentő kapcsolatáról ad tanúbizonyságot.

A kiállítás nemcsak a vallásos festészet és a "megrendelők" - azaz az egyház, illetve a vallásos mecénások - összeboronálását tűzte ki célul, hanem azt is, hogy a kortárs művészet egyik feltáratlan szegmensét állítsa a reflektorfénybe.

(Balázs János Galéria, Roma Parlament, Bp. VIII., Tavaszmező u. 8.)

Mihaszna - Nothing for Use: A tárgyak felhasználásának sokféle lehetősége, rejtett dimenzióik, adottságaik feltárása foglalkoztatta Benczúr Emesét legújabb munkáinak elkészítése során. Szöveginstallációit és videofilmjét olyan fényt kibocsátó anyagok segítségével készítette, amelyek játékos kis semmiségek, illetveluxuscikknek számító, nehezen beszerezhető tárgyak. Közös bennük, hogy akár olcsók, akár drágák, mégiscsak olyan haszontalanságok, amelyekre a hétköznapok során valójában nincs is szükségünk. Február 14-ig látható a fényes tárlat.

(Knoll Galéria, Bp. VI., Liszt F. tér 10.)

Kokoro no Arika - Ahol a lélek lakozik: Február 8-ig látható még az a nagyszabású kortárs japán kiállítás, amely tíz év után először ad áttekintést a japán társadalom és művészet jelenlegi állapotáról. A most bemutatkozó tizenegy művész között vannak frissen végzettek és "nagy öregek", akik a legkülönfélébb műfajokban adnak hangot a társadalom, a hétköznapi élet és a szubkultúra kérdéseinek.

(Ludwig Múzeum, Bp. I., Szent György tér 2.)

Sweet as cherry, Fine like Wine: Kemenesi Zsuzsanna fotográfus egészen hétköznapinak tűnő, ám meglepő fordulatokban gazdag kiállítása már csak január 14-ig látható.

(Nyitott Műhely Galéria, Bp. XII., Ráth Gy. u. 4.)


konc

Atomikus naplemente

A belgrádi illetőségű, Atomic Sunset nevű fiatal formáció január 15-én teszi sugárzó tiszteletét az Alcatraz dzsesszklubban (Bp. VII., Nyár u 1.). A szomszédos ország rockandroll hősei: Djordje Stijepovic (ének, nagybőgő) Drazen Skaric (ének, gitár) Sinisa Jovic (dobok), a rockabillyt ötvözik a szving, a surf a psychobilly és a metál elemeivel. A zenekarvezető Djordje Stijepovic mindezt Nu Hot Rodded Rockabillyként aposztrofálja. Bár a csapat ebben a formában még nem koncertezett Magyarországon, a közönség azon része, amely járt a Havana Whisper tavalyi fellépésén, ne lepődjön meg, ha ismerős arcokat fedez fel ebben a trióban.

A repertoárban főleg saját számok találhatók, ám egy-két dal erejéig megidézik a klasszikusokat is.


buli

Korántsem lágy dallamok

Január 10-én, szombaton 22.00-tól fergeteges pörgésre kerül sor az A38 hajó gyomrában (Bp. XI., Petőfi híd budai hídfő), a Duna jegén. A Bladerunnaz csapat prezentálja ugyanis a Dylan, Technical Itch (UK) Bal, Stealth és Size 9 összeállítású dj-team produkcióját. Dylan a drum and bass legmókásabb figurája, bár zenéin ez nem tükröződik, hiszen a legsötétebb számokat produkálja kis csapatával egyetemben. Ha ehhez hozzáadjuk még az ipari hangzású amenterror urát, aki Technical Itch néven garázdálkodik, akkor sejthető, hogy a két garázda elem közös fellépése nem a lágy dallamok jegyében telik majd.


országjáró

Ferencesekkel könnyebb

Új ajánlósorozatunk azokat a sznobokat célozza, akik hajlandók kimozdulni a lakásból, a fővárosból, netán még bakancsot is húznának egy jó szellemi feltöltődés érdekében. Ezúttal különleges, egyedülálló kultúrtörténeti emlékre hívjuk fel a figyelmet, amely Gyöngyösön, a Ferences Rendházban található. A rendházat is érdemes megtekinteni, ám 900 kötetes antik könyvgyűjteményét még inkább.A polcokon sorakozó legérdekesebb darabok kétségkívül az öt kódex, a 210 ősnyomtatvány és a 189 régi magyar könyv. Mindegyikük a kor legnevesebb olasz, francia, németalföldi ősnyomdáinak terméke, és díszes bőrkötésben pompáznak.

További info, amivel kérkedni lehet a velünk tartó külföldi rokonok előtt, hogy a könyvtár a ferences rend legnagyobb magyarországi kolostorában található, és azzal a történelmi ténnyel is büszkélkedhet, hogy Pannonhalmán kívül ez az egyetlen alapítása óta eredeti helyén működő bibliotéka. A közel 16 ezer kötetes gyűjtemény a középkori magyarországi ferences rend máshol elpusztult könyvtárainak megmentett anyagából áll.A kötetek elsősorban teológiai, filozófiai, történelmi, természet- és orvostudományi témájúak.

A műemlék könyvtár hétköznapokon 14.00 és 16.00 között, szombaton 10.00 és 13.00 között látogatható.

(Információ: Ferences Rendház, Gyöngyös, Barátok tere 1. Telefon: 37/311-360)


konc

Fekete és barna

Archie Shepp, Erik Truffaz, Herbie Mann, Charlie Mariano és Frank London után egy lemeznyire David Murray is magyar muzsikusokkal társul. Konkrétan a cimbalmos Balogh Kálmán bandájával. Hiszen Murrayt nemcsak azért bírjuk, mert az egyik legjobb szaxis mostanság, hanem éppen a nyitottsága miatt: egy olyan pasas, aki hagyta a dagadt standardokat másra, és inkább összeállt mindenféle kubai meg afrikai népekkel. Ehhez tessék Baloghot adni, aki maga is hídverő: bizony nincsenek olyan stílusai és territóriumai a cigányzenének, amiket ő ne kalapálna a saját képére s eggyé. Szóval egyrészt minden oké, mindazonáltal egyelőre még nem könnyű belőni: mit kezdhet egymással a fekete dzsessz és a kelet-európai cigány folklór. De hál` isten, nem sokáig kell találgatni: január 10-én 20.00-tól a Fonóban (Bp. XI., Sztregova u. 3.) David Murray és a Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band előadja, amit az előző napokban összehozott egy stúdióban.


tévé

űrmillennium

Az Univerzum évezrede címmel nyolcrészes tudományos-ismeretterjesztő sorozat indul a Spektrum Televízión január 15-én, csütörtökönként 21.55-től.

Az emberiséget állandóan foglalkoztató kérdésekre egyre újabb és aprólékosabb válaszok érkeznek: miként vált a világegyetem az élet bölcsőjévé, létezik-e bármiféle biológiai élet a Földön kívül, és valóban eljutunk-e 2018-ban a Marsra? Képesek lehetünk-e életbarát kör-nyezetet kialakítani egy halott bolygón, vagy megtudhatunk-e többet a galaxisokról, a csillagok életéről, a fekete lyukakról?

Az eddig összegyűjtött tudással felfegyverkezve, egyre újabb műszaki lehetőségek és tudományos vizsgálati módszerek bevetésével a 21. évszázad elejének kutatói újra és újra

nekigyürkőznek, hogy megfejtsék az univerzum titkait. Ennek a szünet nélkül folyó munkának egy-egy fejezetét foglalja össze az egyenként egyórás darabokból álló sorozat, amelyet január 17-től szombaton éjjelente megismételnek.



film

Orosz termés

Január immár hagyományosan az orosz film hónapja az Örökmozgóban (Bp. VII., Erzsébet krt. 39.). Idén, január 9-től ötödik alkalommal kerül sor a Moszkvai Filmfejlesztési Alap és a Magyar Nemzeti Filmarchívum közös rendezvényére.

Ezúttal a moszkvai, a legendás Moszfilmből kivált, sikeres 12A Stúdió filmjei mutatkoznak be.

Január 9-én 20.00-tól a 2002-ben Marek Nowicki rendezésében készült orosz-lengyel Break point című alkotás látható egy teniszszerelemről. A filmet a 12A Stúdió képviselője vezeti be. Másnap 20.30-tól Igor Ugolnyikov: Casus belli című lírai vígjátékát vetítik. Január 11-én 16.00-tól Nyikolaj Dosztal: Felhő-mennyország című alkotása a külvárosi panellakókról mesél, majd 20.30-tól Tatyjana Magadan: Gerjedelem című fekete komédiája látható egy ritka betegségről.

A válogatásban szerepelnek még egyszeri vetítésen azok a filmek, melyeket videoforgalmazásban készül megjelentetni a Magyar Nemzeti Filmarchívum. Egy szürreális-dokumentarista körkép: a Három történet, a Csehov-motívumok, a Testvér 1 és Testvér 2 (amelyek a maffiaháborúról szólnak, és zenei anyagukat a mai orosz popzene sztárjainak számai alkotják), a tragikus sorsú rendező Szergej Bodrov jr alkotása, a Nővérek és a csecsenföldi fogságról szóló Háború című film.

Az összeállításba bekerültek Szergej Eizenstein filmjei is, valamint Alekszandr Szokurov 2002-ben készült műve, Az orosz bárka, amely az SPI forgamazásában kerül a hazai mozikba. A filmet premier előtti vetítésen láthatja a közönség. Cselekménye a pétervári Ermitázsból indul, egy furcsa idegen (egy 19. századi francia diplomata) vezetésével egy szürreális utazásra az orosz történelemben. További Szokurov-filmek is láthatóak lesznek: Az ember magányos hangja, A második kör, Az elsötétülés napja. A hónap végére már minden néző szintre hozhatja a lélek mélyrétegeiben felejtett orosznyelv-tudását.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.