Tensnake (live)

  • 2013. április 22.

Snoblesse

Feltámadt, megújult és friss értelmet nyert a nyolcvanas évek kései diszkója – hála a most hozzánk látogató hamburgi dj/producernek.


Marco Niemerski a legnevesebb megadiszkók, fesztiválok színpadán és apró, kultikus klubok pultjaiban egyaránt otthonosan mozog – hamisítatlan élő produkciója egy lassan tíz éve töretlenül ívelő zenekészítői karrier esszenciája. A régóta Tensnake néven alkotó művész az elmúlt évtizedben a korai „diszkó” hangzásvilágát variáló producerek második hullámával került a köztudatba. Előbb saját kiadója, a Mirau, majd a Running Back adta ki a dolgait – ezek megannyi év távlatából is szórakoztató és maradandó lemezeknek tűnnek. Marco/Tensnake-re legalább annyira hatott a kilencvenes, mint a nyolcvanas évek elektronikus tánczenéje: a Metro Area hangzása, a klasszikus Detroit-techno és a korai Ibiza-bulik finoman eklektikus, „baleári” hangulata egyaránt ott lüktet számaiban. A klasszikus diszkó, a nyolcvanas évek robotfunkja és a Chicago-house sem lebecsülendő ihletforrások, ám mindez még csak a recept – a végeredmény az igazi bizonyíték, mint a megasláger Coma Cat végtelenül léha, mégis szellemesen szórakoztató, steel drum-hangokkal dúsított, kamu karibi elektrodiszkója. S hogy saját szerzeményei mellett a másoknak készített átértelmezéseiről is szót ejtsünk: érdemes meghallgatni azt a remixét, amelyet néhány éve a Hercules & Love Affairnek készített (My House). Ilyen tökéletességben tán senkinek sem sikerült rekonstruálnia az átmenetet, amikor a nyolcvanas évekből egyszer csak kilencvenesek lettek, s megszületett a mai értelemben vett, modern house (ami viszont paradox módon pont napjainkban találja szíven a publikumot). Tensnake-et a kritika és a közönség egyaránt zabálja – hozzánk a KIOSK kollektíva jóvoltából érkezik (akik a hazai részről keretezik az estét).

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.