Ulickaja a szalonban

  • 2013. június 12.

Snoblesse

Egy férfi, aki minden nőnek meg akar felelni – Odaadó hívetek, Surik a Rózsavölgyi Szalonban.
false

„Szép dolog a szeretet, de a dicsérő szavakból is megárt a sok, főleg ha már-már irreális elvárásokat keltenek. Ilyenkor nem árt figyelmeztetni a tisztelőket, hogy nyugi, azért nem olyan nagy dolgok ezek.” A kortárs orosz irodalom legnépszerűbb írónője, Ljudmila Ulickaja intette így rajongóit (a teljes interjú itt), hogy ne várjanak tőle egy Háború és békét (ami már csak azért is jogos, hiszen azt már elírta előle Tolsztoj). Ám bármivel is igyekszik lehűteni híveit a szerző, az elvárások így is nagyok. Nagyok akkor is, amikor az írónő egy-egy írása, legyen novella vagy regény, önálló, színházi életre kel – így volt ez akkor is, amikor Az orosz falvak asszonyai című novellából a Rövid című előadás született, és így volt, amikor  Ulickaja egyik legnépszerűbb regénye, az Odaadó hívetek, Surik került a Rózsavölgyi Szalon színpadára. A címszereplő Surikot, vagyis a férfit, aki minden nőnek meg akar felelni, a KOMA társulatból ismerős Mohai Tamás alakítja, míg a nőket, akiknek Surik meg akar felelni Sipos Vera, Tánczos Adrienn, Balog Judit és Tordai Teri.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.