Vidor Fesztivál: Bivaly-szuflé

  • 2013. augusztus 26.

Snoblesse

Aki gengszterek közé keveredik, azt megeszik a bivalyok. Parti Nagy Lajos gengszterdarabja a Vidoron.
false

Még hogy a kortárs magyar írók nem járnak moziba. Olyannyira járnak, hogy a darabíráshoz szükséges ihletet is olykor onnan szerzik: ez történt például Parti Nagy Lajossal, akinek olyannyira kedvére volt a dánok mindenhez értő forgatókönyvíró-zsenije, Anders Thomas Jensen legelső rendezése, a Gengszterek fogadója, hogy azonmód elkezdett benne motoszkálni egy gengszteres színdarab gondolata. Vagy ha nem is azonnal, hát nem sokkal utána. Az elkészült mű csak nyomokban vagy még annyiban sem tartalmaz dán elemeket, viszont van benne emberszeretet és négy gengszter – utóbbiak közül kettő a megtévesztésig hasonlít Mucsi Zoltánra és Scherer Péterre, a másik kettő pedig Kovács Krisztiánra és Katona Lászlóra.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.