Víg végnapok – Kereszturyval és Víggel

Egy sírva vigadós est – világvége három hangra és gitárra.

„A hatvanas évektől máig tartó, egybefüggő alkonyati órán permanens dráma zajlik az összes létező színhelyen, ám mintha a szereplőket vígjátékhoz toborozták volna: mindegyik dől-borul, szorong vagy szórakozik. Így aztán minduntalan abszurd komédiába fordul a tragédia – hol a jeges rémülettől, hol a csillapíthatatlan röhögéstől szorul össze olvasás közben a torok.” Az idézet Keresztury Tibor tavaly (a szerző életének 50. évében) megjelent gyűjteményes kötetének fülszövegéből való, és akinek van füle a fülszövegekhez és szeme Keresztury tárcanovelláihoz (vagy egyszerűen csak olvasta a program címét), az tudhatja jól, hogy a mai este nem a felhőtlen jókedv, de nem is a felhőtlen rosszkedv jegyében, hanem a sírva vigadás szűk sávjában fog zajlani. A zenés irodalmi esten az irodalom Keresztury, a zene Víg Mihály reszortja. Kritikusunk így írt a két művész nemrég debütált műsoráról: „Keresztury olykor szinte stand-uposként nyilvánul meg, így a végeredményben tragikus történetek ellenére is röhögés a vége, mert mi mást is tehetünk az olyan sztorikkal, melyek helyszíne elsősorban a kocsma, hősei pedig általában tökrészegek, vagy ha nem azok, hamarosan azok lesznek. E harsányságot kellene Víg Mihálynak ellensúlyoznia, vagy inkább kiegészítenie.”