Sorköz
„A börtönökben nem kerültem szélsőséges helyzetekbe”
Boldizsár Ildikó meseterapeutát kérdezte új könyvéről Karafiáth Orsolya
Bödőcs: „Olyanokat tud mondani, hogy még ő is elhiszi”
Andersen Zolikának még II. János Pál pápával is volt egy kalandos története.
Koncz Zsuzsa a Narancsnak: „Most is aktuális a Majomország”
Az énekesnőt a több mint 40 évig dobozban maradt Weöres Sándor versmegzenésítésről kérdeztük.
Kitette újszülött gyermekét az erdőbe, de ami ezután következett, arra ő sem számított
Cormac McCarthy Odakint a sötétség című műve a zsigerekig hatol, leginkább a szereplők zsigereiig.
„Számontartották, ki zsidó”
A pártállam is összetartó, potenciálisan ellenséges polgári csoportként tekintett a hazai zsidókra. Az 1990 után újra nyíltan megjelenő antiszemitizmus ebből a „hagyományból” is táplálkozott. A téma jeles kutatója, Kovács András új könyvében (A Kádár-rendszer és a zsidók) eddig ismeretlen dokumentumokat közölt és dolgozott fel.
Krasznahorkai László kapta a Nemzeti Könyvdíjat
Az író Báró Wenckheim hazatér című regénye nyerte el Amerika egyik legismertebb irodalmi díját.
Könyvek, könyvek, könyvek: 500 cím, 30 százalék kedvezmény
November 22-én rajtol az Ünnepi Könyvvásár. Írók, költők, sztárok.
Sándor Iván: „A hatalomnak nincs szüksége börtönökre, akasztófákra”
A korszak tekintete című új esszékötetében arra keresi a választ, hogyan hatnak a múlt eseményei napjainkra, hol az ember helye a jelen korszakváltásában, s hogy viszonyul mindehhez a regény, a világ és az aktuálpolitika. A közel 90 éves szerző azt is elárulta, hogy már készül a tizennyolcadik regénye.
"Felfüggesztették az alkotmányt. Azt mondták, átmenetileg"
Ma 80 éves Margaret Atwood, a jeles alkalomra jelent meg magyarul A Szolgálólány meséje folytatása. A Testamentumokban újabb erős mondatok várhatók.
Zsarudráma egy díjnyertes hírhamisítóval: amikor a leleplező még a főnökeivel is szembekerül
Majdnem ráment a karrierje, hogy egy konfabulátor mellé osztották be dolgozni. Juan Moreno most elmeséli, milyen volt az a pár hónap, amikor rá akarták kenni a sztárújságíró sarát.
A kis herceget ihlető repülőbalesetről a magyar sajtó is beszámolt – hét évvel a könyv megjelenése előtt
Saint-Exupéry kalandja veszélyesebb volt, mint a könyvben szereplő pilótáé.
Mérgezett nők és szexjátékszerek a Napfényműteremben
Mi sül ki abból, ha összeállnak a könyvesek és a fotográfusok?
Egy képregény, amit hazájában 20 éve nem mernek kiadni, miközben az egész világ rajong érte
Karafiáth Orsolya riportja.