„Aztán felfüggesztették az alkotmányt. Azt mondták, átmenetileg. Még csak zavargások sem voltak az utcákon. Az emberek éjszakára bezárkóztak az otthonukba, és lesték a tévét, várták az útmutatást. Ellenség sem volt, akire mutogathattak volna.”
A fenti mondatok A Szolgálólány meséjéből, a ma 80 éves Margaret Atwood 1985-ben megjelent regényéből – szaknyelven: disztópiájából – valók, de a szerző elrettentő szép szavai szállóigévé csak mostanában váltak. Különösen angol nyelvterületen, s különösen azután, hogy egy darabig úgy tűnt, Boris Johnsonnak valóban sikerül felfüggesztenie a brit parlamentet. Nem rajta múlt, hogy nem sikerült.
| ||
Egy szó mint száz, mint azt sokan hosszú írásokban kimutatták, a napi hírek felzárkóztak Atwood Gileadjának harminc éve megalkotott világához. Nem lehet azt mondani, hogy ne szólt volna jó előre a kanadai író, más kérdés, hogy ezt hányan hallották meg akkoriban. A Guardiannek adott interjújában (nagyon várjuk, hogy lapunknak is adjon egyet!) el is mondta, hogy '85-ben a fogadtatás nagyjából kimerült a könyvkiadója által szervezett megjelenési partiban.
Ehhez képest a legnagyobb titoktartás közepette készült folytatás, a Testamentumok londoni fogadtatása a békés, boldog és a Brexitet még nem ismerő Harry Potter-i időket idézte. Csakhogy most nem varázslótanoncnak öltözött rajongók, hanem vörös köpenyes, fehér főkötős szolgálólányok álltak sorba, hogy a megjelenés nulladik órájában, már éjfélkor kézhez kaphassák az első könyvhöz képest 15 évvel később játszódó folytatást.
A kritikusok ugyan nem öltöttek köpenyt és fejkötőt (vagy ha mégis, arról egyelőre nem kaptunk hírt), de a szakmai fogadtatás nem is lehetett volna kedvezőbb, hiszen még hivatalosan meg sem jelent, amikor Testamentumok felkerült a Booker-díj jelöltjeinek long listjére.
A sztoriból természetesen nem maradhat ki a tévésorozat sem, amely számtalan új rajongót szerzett A szolgálólány meséjének, s bár azt hihetnénk, a tévés verzió (mert korábban már készült egy mozifilm is) indította arra Atwoodot, hogy újra felvegye a Gileádba vezető fonalat, ez nem így történt. A Testamentumokat még azelőtt kezdte írni, hogy a szériát bemutatták.
A „miért éppen most”-ról így nyilatkozott: „Hosszú időn át távolodtunk Gileadtól, de aztán visszafordultunk és közeledni kezdtünk felé. Úgyhogy nagyon is időszerűnek tűnt”.
A Testamentumokat Csonka Ágnes fordította, a Jelenkor adta ki
(Boritókép: Margaret Atwood a 2017-es Frankfurti Könyvvásáron; Wikipedia)
