Sorköz
Kemény Zsófi nyitja meg a Fehérvári Irodalmi Napokat
A fesztiválon menü készül Parti Nagy Lajos „szakácskönyvéből”, fellép Henri Gonzo, lesznek könyvbemutatók és rendhagyó nyomdalátogatás is.
Charles Dickens eddig nem ismert leveleit mutatják be Londonban
A 11 levél rögtön felkerül az internetre is.
"Az egységes kultusz önmagán kívül semmi mást nem tűr"
Johan Huizinga 1935-ben fejtette ki véleményét az európai civilizáció kríziséről. Gondolatai azonban ijesztően messze vannak attól, hogy idejétmúltnak nevezzük őket.
Egy meglepően agresszív háromfejű kisfiú
Az Olvasni muszáj legfrisebb részében Krusovszky Dénes ír az Alföld folyóirat augusztusi, világirodalmi számáról.
Nagymama sírját beszántották, tehenek legelnek rajta
Kováts Judit regényében a német lány kiszökik a táborból ennivalóért, a szlovák fiúk elkapják, horogkeresztet nyírnak a hajába. Egyszer ebből is mese lesz?
Irodalmi pályázatot írtak ki Csalog Zsolt emlékére, szegény sorsú emberekről várnak portrét
A pályázatban „megtaposott sorsú” emberekről várnak kisprózai műveket.
Rushdie Budapesten: „Kissé megbénította a közlekedést, minden lépését izmos zakók vigyázták”
Az Ásatás aktuális részében arra emlékezünk, hogy milyen is volt, amikor 1998-ban Salman Rushdie Budapesten járt.
„Mintákat rajzolt vele a minden mindegy egére”
Holdosi József huszonöt évesen fejezte be Kányák című első regényét. Saját felmenőinek élettörténetét a mágikus realizmus és a cigányság ősi mítoszainak keresztezésével egy olyan világon keresztül írt meg, amelyhez hasonlót nehezen találni a magyar irodalomban. Következzék az Olvasni muszáj legfrissebb része!
Több száz író olvas fel szolidaritásból Salman Rushdie műveiből
Hasonlóan, ahogy 1989-ben, mikor Rushdie-ra kimondták a fatvat.
Salman Rushdie támadója állítása szerint csak pár oldalt olvasott a Sátáni versek című műből
A támadó meglepődött, hogy az író túlélte a merényletet. Nem árulta el, a fatva miatt támadott-e.
Dragomán György könyvét ajánlja Magyarország uniós képviselete nyári olvasmányként
A brüsszeli állandó EU-képviseletek által ajánlott könyveken keresztül Európa néhány „izgalmas, új tehetségét” mutatják be.
"A szakítás, a poétikai kaland és az érzéki eksztázis szerzője"
J.-M. G. Le Clézio 2008-ban kapta meg az irodalmi Nobelt, a Narancsban pedig utánajártunk annak, mivel is érdemelte ki. Íme az Ásatás következő része, egyenesen 2008-ból!