Félelmetes szerzet, de amúgy nem rosszindulatú az ördög A Tátra gyermekei című regényben. Amikor a vándor rádöbben, kivel akadt össze a hegyvidéket járva, és látja, nem menekülhet előle, elszorul a torka. Az ördög meg azt mondja, tessék tüzet gyújtani, itt az ideje vacsorázni, attól majd erőre kapsz és megjön a bátorságod. Az ördög varangyos békát süt nyárson, az ember szalonnát, és résen van, nem hagyja magát provokálni.
A regényben sorjázó tátrai meséknek is vannak kegyetlen figuráik, de a többiekre, emberekre és más lényekre egyaránt sajátosan szeretetteljes, figyelmes emberség jellemző. Nincs is nagy jelentősége annak, hogy a történet vége szomorú vagy szívderítő, mindenképp jó otthon lenni bennük.
Ezekben az otthoni tájon játszódó meséknek a világában merül el, amikor csak teheti, a regény elbeszélője, egy késmárki német lány, mert a mindennapokban hosszú ideig alig talál örömet. Elmúlt a második világháború, amelyben az igazi frontvonal nem országok között húzódott, hanem szomszédok, iskolatársak, egykori barátok között. Késmárkon is, ahogy máshol, akadtak, akik lengették a zászlót, formálni akarták a jövőt, lelkesen és türelmetlenül. Mások pedig irtóztak ettől a nekibuzdulástól – és attól, hogy a gimnáziumból eltűntek a zsidó osztálytársak –, csak boldogulni szerettek volna békében, ahogyan addig. Ők veszítették a legtöbbet, ahogy fordult a kocka. A csehszlovákiai németeket és magyarokat származásuk miatt bűnösnek bélyegezték, kitelepítették. A lány kiszökik koldulni a táborból, a suhancok elfogják, horogkeresztet borotválnak a hajába. Öt éven át menekülttáborokban él, másodosztályú befogadottként – jórészt ugyanazokban a lágerekben, amelyekben a birodalom a zsidókat gyűjtötte össze megölni –, nővére meghal tífuszban, újszülött unokaöccsére vigyáz, mintha a saját kisbabája lenne. Párja is akad, jóravaló ember, akivel nem találkozott volna, ha nincs ez a földindulás. Ezért hálás a sorsnak, de normális körülmények között talán már szakítottak volna, a férfi féltékenységéből támadt összeveszésük után. Csakhogy a lányt az anyja győzködi, hogy nem tehet ilyet ezzel a fiúval, hiszen milyen önfeláldozóan segített nekik.
Az elbeszélés jelenidejében az Egyesült Államokba tartanak, hajón, de nem kivándorlóként, mint sokan az utastársak közül, mert vissza fognak térni. A nővel mégis ott a hátizsák, amelyet kitelepítésük óta mindig magával vitt, mint csiga a házát. A túléléshez szükséges holmik vannak benne, mert az igazán fontos tárgyait – hegymászó bakancsát, iskolai bizonyítványát, fotóalbumát, emlékkönyvét a lepréselt tárnicsokkal – ott kellett hagynia Késmárkon. A kitelepítés közben meghalt hozzátartozók sírja sem létezik már, a fogolytábor temetőjét beszántották, tehenek legelnek rajta. Annak is nagyon kell vigyáznia, aki a háború idején áldozat volt, mert az emberségből és kötelességtudatból végzett munka is kollaborálásnak számíthat:
„Auschwitzet túlélt zsidó orvos német fiúk hónaljából operálja ki az SS-tetoválást: ki érti ezt rajtunk kívül, és hol másutt, mint Késmárkon történhet ilyesmi? Valójában nincs benne semmi csodálatos vagy különös, hiszen fél Késmárkot a doktor segítette világra, és ő számontartott mindenkit, aki nála született. Az SS egyébként sem választás kérdése volt, ráadásul akiket utoljára soroztak, ki sem kerültek a frontra, mire befejeződött a kiképzésük, véget ért a háború, és ők ott maradtak, hónuk alatt a bélyeggel. Egy halvány kis folt, és már meg is szabadultak tőle: egymásnak adták a kilincset, s a doktor senkit sem küldött el. Aztán ott találta magát a fiúkkal, a Kinga és az én papámmal meg a többi némettel, magyarral a Thököly-vár börtönében.”
Kováts Judit történész is, a szemtanúkkal készített életútinterjúkban elbeszélt történelem foglalkoztatja. Három korábbi regénye (Megtagadva [2012]; Elszakítva [2015]; Hazátlanok [2019]) szintén történelmi traumákat megélt emberekről szól.
A Tátra gyermekei arról, milyen nagy munkája lehet az érzékeny léleknek a világtörténelmi élményekkel, még az után is, hogy a sebek gyógyulni kezdenek. Arról is szó van, hogy a szabadságával együtt sok mindent el lehet venni az embertől, de az emlékeit nem.
Lehet hinni abban, hogy ha vigyáz rájuk, az segít, hogy ne veszítse el az eszét és a helyén legyen a szíve. Az emlékekre lehet úgy gondolni, mint a kedves tárgyainkra, az emlékezet azonban magától működik. Az óceán színéről a tátrai tengerszem színe és mélysége ötlik fel, a hajón látott kártyajátékról meg az, hogy miután a németek megbélyegzettek lettek, a mama szlovák barátnője nem mert többé átjönni kártyázni, és a kislánynak kellett megtanulni, hogy legyenek elegen a partihoz. Vajon ebből is lehet mese, ahogy a fosztogató törökök, az éhínség idején gyerekeket bezáró és hizlaló erdei öregasszonyok vagy a Thököly grófok történetéből? Mikor és hogyan ér össze az ég a földdel? Mindig lesz valamennyi köze ennek a nőnek az otthon hagyott aranykori hagyományhoz, csak azáltal, hogy rendszeresen felidézi magának, az unokaöccsének, vagy leírja a meséket?
Az óceánjáró hajó ugyanolyan metafora, mint a csigaház-hátizsák: észre sem veszi a mesélő, ahogy megbillen vele a talaj. Talán már azelőtt elérte ez a különös tengeribetegség, hogy hajóra szálltak. A férje egyszer mentális problémát említ, ő vadul védekezik, hogy nem bolond, és nyilván tényleg nem, és lehet, nem is hallucinál, nem képzel a hajóra egykori iskolatársat, csak rosszat álmodott, de jó, hogy van, aki vigyáz rá. Szerencséje, hogy nem csak emlékei maradtak, hanem szerettei is, akik ismerik.
A regényben a megismerés és az egymásra utaltság metaforája a tátrai túrázás. A hegymászás tudományába és örömeibe egy csupaszív öregember vezette be a német gimnázium diákjait vasárnaponként, fokozatosan, türelmesen, úgy nevelve őket, hogy észre sem vették, mi történik velük:
„…a templomnyi sziklák között négyszeres, és mind a négyszer tiszta a visszhang, s mi kiabálunk ész nélkül mindenféle zöldségeket, a Sztari meg csak mosolyog, aztán beszáll a kiabálásba, csak ő éppen csúcsok, nyergek, tornyok, völgyek és vizek nevét kiabálja; németül, szlovákul, magyarul, sőt, lengyelül, ha az illetőnek lengyel neve is van.”
Kováts Judit: A Tátra gyermekei. Magvető Könyvkiadó, 2022. 4499 Ft
