Február 7-én jelenik meg Salman Rushdie legújabb regénye, a Victory City, amit már csak a tavaly augusztusban elkövetett merénylet okán is hatalmas kíváncsisággal várnak az irodalmi életben. A 75 éves Rushdie élete évtizedek óta veszélyben van, mióta A sátáni versek megjelenése után vérdíjat tűztek ki a fejére Mohamed próféta „tiszteletlen” ábrázolása miatt. Tavaly egy iszlám szélsőséges támadta meg a New York állambeli Buffalóban, egy felolvasóesten. Mint később kiderült, a támadó mindössze pár oldalt olvasott a nevezetes könyvből, és nem tudta megindokolni a kegyetlenséget. A merénylet után írók, költők és olvasók demonstrálták szolidaritásukat az egész világon.
Rushdie állapota már stabil, de elveszítette az egyik szemét és az egyik karja lebénult: nem lepődünk meg ügynöke közlésén, miszerint nem vesz részt a regény promóciójában és elmaradnak az író-olvasó találkozók.
A Victory City fiktív 16. századi szanszkrit eposzt tár az olvasó elé, ami egy cserépedényből került elő: az író ugyanazzal a megoldással él tehát, mint James Macpherson az Osszián-dalok esetében, amikor egy ősi, valójában kitalált szerző alkotásaként tálalta a saját szövegét.
A történet főhőse Pampa Kampana, aki kilencévesen végignézi, ahogy édesanyja egy tömeges öngyilkosságban lángok martaléka lesz; az asszony a közösség nőtagjaival egyetemben azért sétál bele a máglyába, mert az összes férfi odaveszett egy vesztes csatában. A kislány ezután egyfajta isteni halhatatlanságot kap, és kétszáznegyven évet él a Földön. Olyan lassan öregszik, hogy a saját gyerekei a nagyszüleinek tűnnek. Egy maréknyi vetőmagot ajándékoz két harcosnak, Hukkának és Bukkának, akik várost alapítanak belőle. Pampa megtermékenyíti a városlakók képzeletét, történeteket suttog a fülekbe és a mágikus fantáziák nyomán varázslatos birodalom emelkedik. Az istennő a szerelemben kevésbé szerencsés; egyetlen férfihoz ragaszkodik csak igazán, egy portugál lókereskedőhöz, aki megtanította a Sangama-dinasztiát tűzijátékot és fegyvereket csinálni. Pampa végigkíséri csodálatos városa – „a győzelem városa” – felvirágzását, aminek háromszor lesz uralkodónője. De a birodalom alkonya kétszáznegyven év után elkerülhetetlennek tűnik.
Rushdie valós történelmi alapokra helyezi regényének cselekményét: Hukka és Bukka – Harihara és Bukka Raja – valóban léteztek, ahogy az általuk alapított város is. A „győzelem városa” valójában a 14. században felívelő Vidzsajanagara Birodalmat jelöli, ami 1565-ben, egy vesztes csatában bukott el. Pampa olyan országról mesél ebben a talált kéziratban, ahol a nők egyenlő jogokkal bírnak és minden vallással szemben türelem van érvényben. Hukka és Bukka háborúival kapcsolatban Rushdie azt a számára vissza-visszatérő kérdést is felteszi, hogy lehet-e harccal elősegíteni a békét és a toleranciát, vagy ezek a küzdelmek törvényszerűen elbuknak. Hasonló témák bukkannak fel Az éjfél gyermekeiben, A sátáni versekben és A Mór utolsó sóhajában is.
A Victory City azonban határozott állásfoglalás az irodalommal kapcsolatban is, ami a Rushdie ellen elkövetett merénylet fényében ugyancsak aktuális: az embernek alapvető igénye van a történetmesélésre, sőt egyedül ez vezet győzelemre.
„Csak a szavak városa marad. A szavak az egyedüli győztesek”
– hangzik a könyv egyik gondolata nyersfordításban.
A regény azonban nem az elmúlt hónapokban íródott, Rushdie 2021 decemberében kész volt vele, a Random House kiadó pedig már tavaly nyáron bejelentette a megjelenését.
Azok, akik találkoztak az indiai származású brit íróval, arról számoltak be, hogy megőrizte szellemi frissességét és közlékenységét. Sokan viszont sajnálják, hogy Rushdie, aki kifejezetten extrovertált életet élt és gyakran találkozott az olvasóival, most visszavonult. Egy kritikus szerint a Victory City oldalairól mindenesetre sugárzik, hogy „az író nagy örömet talált az írásban”.
