A WHO adatai szerint a magyar felnőtt lakosság több mint húsz százaléka problémás alkoholfogyasztó. Becslések szerint legalább négyszázezer gyermek élhet ma olyan diszfunkcionális családban, ahol a szülők vagy szülő szenvedélybetegségéből fakadóan a gyerekek rendszeres érzelmi, illetve fizikai elhanyagolásban és/vagy bántalmazásban nőnek fel. A függő családba született gyermekek egyharmada felnőttként maguk is szerhasználóvá válnak. Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus Láthatatlan árvák című kötetében ezeket az elveszett gyermeksorsokat mutatja meg.
magyarnarancs.hu:A könyvbe olyan novellákat válogattál, amelyben a szerzők (Elekes Dóra, Fábián Gábor, Karafiáth Orsolya, Kovács-András Péter, Mattik Dora és te magad) saját gyermekkori traumáikról írnak. A novellákat pedig egy-egy magyarázó tanulmány követ, amelyben szakmai megközelítéssel reflektálsz az olvasottakra. Miért tartottad fontosnak ezt a fajta felépítést?
Hoffmann Kata: A kötet ötlete eleve úgy született meg, hogy ismertem ezeknek az írásoknak egy részét, és azt tapasztaltam, hogy prózai formában olvasva erősen megérint, miközben az olvasó nagyon pontos képet kap arról, hogy mi is történik egy szerhasználó családban élő gyermekkel. Szakemberként azt gondoltam, hasznos lenne kihangosítani mindazt, amit a szerzők átéltek gyerekként.
magyarnarancs.hu: A szakirodalom különböző szerepeket különböztet meg, amelyeket az alkoholista – vagy valamilyen okból diszfunkcionálisan működő – családban élők gyerekeik felvesznek. Ilyen például a bohóc vagy a hős. Melyik szerep viselése okozhatja a legnagyobb károkat a gyermek életében?
HK: Mindegyik szerepbe való belebújás nagy veszteségekkel jár. Ezeket a szerepeket azért veszik fel a gyerekek, hogy a család, amelyben élnek, működőképes maradjon. Ahhoz, hogy a gyerek képes legyen szerepeket felvenni, le kell mondjon saját igényeiről, gyermeki létezéséről. A legkárosabb szerintem az úgynevezett bűnbak szerep, amely során a gyermekre deviáns viselkedés lesz jellemző és ő maga is szerhasználóvá válhat. De említhetném a bohóc karakterét is, aki azt tanulja meg, hogy a saját érzéseit háttérbe szorítsa és az éppen aktuális érzéseitől idegen módon működjön, tehát szórakoztassa a környezetét akkor is, ha ő éppen nagyon rosszul érzi magát. Az ilyen gyerekeknél nagy arányban fordul elő mániás depresszió.
A hős szerepét is a legkárosabbak közé sorolnám, ami igazán csalókat, hiszen ők a társadalom számára nagyon hasznosak: folyamatosan jól teljesítenek, terhelhetőek. Bennük nagyon erős örömtelen túlteljesítés van, jellemzően nem tudják értékelni a saját sikereiket.
magyarnarancs.hu: Miért érzik a gyerekek azt, hogy nekik kell biztosítaniuk a család működőképességét?
HK: Talán nem lehet elégszer hangsúlyozni, de a gyerekek nem hülyék. Érzékenyen működő receptoraik vannak és nagyon hamar megérzik, ha baj van. Ugyanakkor sokszor a szülő teszi meg az első lépést ebbe az irányba, parentifikálja a gyermekét, nem az életkorának megfelelően bánik vele. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy komolyabb feladatokat osztanak a gyerekekre, vagy egész egyszerűen felnőttként viselkednek vele, például az anyuka a gyermekének panaszolja el a férjével kapcsolatos problémáit.
A szerepfelvételek egyfajta megoldókulcsként funkcionálnak, bár valódi megoldást nem adnak. Ugyanakkor a gyerek úgy érezheti, hogyha valamit máshogy csinál — kiemelkedik a tanulmányi eredményeivel, állandóan szórakoztat mindenkit —, akkor majd a szerhasználó szülő vagy szülők is változtatnak az addigi viselkedésükön. A baj az, a gyerekek azt nem tudják belátni, hogy ez nem az ő problémájuk, nem ők okozták és nem is ők fogják tudni megoldani.
Fontos megjegyezni, hogy ezek nem vegytiszta szerepek, egy gyerek többet is felvehet, illetve időről időre válthat is, például valaki hősként indít és kisiskolásként fantasztikusan teljesít, de kamaszkorban érkezik egy éles váltás és bűnbak lesz.
magyarnarancs.hu: A szerepfelvételekhez párosulhatnak komolyabb betegségek is, például anorexia vagy különböző szorongásos betegségek. Mi az, ami a leggyakrabban előfordulhat?
HK: Lényegében sajnos bármi. Attól függ, hogy kinek milyen a sérülékenysége. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a legtöbb betegségnél először tünetképzés jelentkezik csak. Ez lehet például erős szorongás, ami rémálmok formájában jön elő, vagy ide sorolhatjuk a beilleszkedési problémákat is. Ezek a tünetek jelzések arra vonatkozóan, hogy valami meghaladja a gyermek aktuális megküzdőképességét. Ezen a ponton még meg lehet állni és segítséget nyújtani a gyermeknek, de nagyon sokan pont ezt nem kapják meg. Ha nem történik pozitív változás, akkor a tünetek egyrészt súlyosbodni fognak, másrészt tartósan fennállnak majd, amelynek következtében kialakulhatnak a különböző zavarok, mentális betegségek.
magyarnarancs.hu: Lehet abból a gyermekből egészséges felnőtt, aki diszfunkcionális családban nőtt fel?
HK: A kutatások szerint van egy közös pont azoknál, akik úgymond ép bőrrel megúszták és normális felnőttekké váltak. Minden ilyen gyermek közelében volt egy elérhető és egészségesen funkcionáló felnőtt. Lehetett ez egy pedagógus, egy edző vagy egy nagybácsi: bárki. Ezek a gyerekek az eredeti családjukban nem lehetnek gyerekek, ezért nagyon fontos, hogy legyen olyan közeg vagy helyzet számukra, amelyben megélhetik gyerekségüket. Egyébként a szerhasználó családban felnövők nagy része, negyven-hatvan százaléka küzd valamilyen mentális problémával felnőttként.
magyarnarancs.hu: Az addiktológusok általában rendszerszintű terápiában hisznek, tehát nemcsak a szerhasználóval foglalkoznak, hanem bevonják annak partnerét, házastársát is a terápiás folyamatba. Azonban a gyerek ebből a körből valahogy kimarad, pedig ő is a rendszer része. Miért?
HK: Sajnos itthon még nem tart itt a szakmai protokoll. Azt látom, hogy gyakran még a legjobb szakemberek sem gondolnak ebben a helyzetben a gyerekekre. Amerikában, illetve Németországban léteznek már érintett gyermekeknek is csoportok. Gyakran a szakemberek megállnak egy diagnózisnál, például figyelemzavarnál és nem gondolnak arra, hogy esetleg ebben a kérdésben mélyebbre kellene ásni és a valódi probléma a szülők alkoholizmusában keresendő.
magyarnarancs.hu: A kötetben azt írod, hogy a szenvedélybeteg szülők általában betegségük ellenére is arra törekednek, hogy jó szülők legyenek, ezért maguk előtt is tagadják azt a tényt, hogy súlyos károkat okoznak gyermeküknek. A könyvben számos példa van fizikai és lelki bántalmazásra is. Milyen hazugságokba menekülnek ezek a szülők, amikor megtagadják saját igényüket is, hogy jó szülők legyenek?
HK: Eleve a szenvedélybetegséggel kapcsolatban a legerősebb jelenség a tagadás. Amikor már napnál is világosabb, hogy az illető alkoholista, akkor is még tartja magát a klasszikus tagadáshoz, hogy ő meg tudja oldani, nincsen akkora baj és bármikor le is tudná tenni az italt, ha akarná. Nem arról van szó, hogy az alkoholista szülők ne szeretnék a gyerekeiket, vagy ne tudnának nekik pozitív élményeket, visszaigazolást adni, hanem arról, hogy mindezt nem tudják stabilan és megbízhatóan nyújtani.
Ezekben a családokban pár óra különbséggel előfordulhat az, hogy délelőtt a szülő még nyugodtan játszik a gyermekkel, délután viszont részegen már szidalmazza és megveri.
Ezt a két szélsőséget elég nehéz összeegyeztetni, tehát ahogy a betegségnél, itt is a tagadás lép működésbe. Gyakran ez egy egész életen át kitart. Nem ritka, hogy amikor a gyermek már felnőttként szembesíti, vagy esetleg kérdőre vonja a bántalmazó szülőt, akkor is tagadást kap válaszként.
magyarnarancs.hu: Mi történik akkor, amikor egy ilyen gyermek felnőttként maga is szülővé válik?
HK: Aki ilyen családból jön, annak eleve a szülőszerep-vállalás nehezített. Van, aki eleve azért nem vállal gyermeket, mert nem akar olyan gyerekkort a gyerekének, amilyen neki volt. Fél attól, hogy mivel nincsenek előtte normális minták, nem menne neki ez a feladat és csak kárt okozna. Aki viszont eljut a szülőségig, az gyakran kétségek közt éli a mindennapjait, mert nincsenek tapasztalatai arról, hogy milyen normális krízisei vannak egy gyermeknek a különböző fejlődési szakaszokban. A szerhasználók gyermekei egész kicsi koruktól kezdve azt találgatják, hogy mi a normális. Ez felnőtt korukra sem változik és érinti a gyereknevelésüket is. Szülőként ez a viselkedés feszültséget okozhat, ha a másik fél egy jól funkcionáló családból érkezett, mivel neki más nevelési stratégiái vannak. Az is előfordul, hogy saját megélt hiányaik mentén túlkompenzálhatnak. Túlszeretik, túlféltik a gyereket. Sokan pont azután kezdenek el terápiába járni, miután szülővé váltak, mert szülőként aktiválódnak a saját gyerekkori tapasztalásaik és ismerik fel azt, hogy milyen súlyos traumákat éltek át.
Hoffmann Kata, Kormos Piroska, Frankó András: Láthatatlan árvák. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2022, 191 o., 2950 ft.
