Bajban van, előfizetőket keres a Revizor

  • narancs.hu
  • 2023. október 11.

Sorköz

Az idei évre kapott 3 millió forint a működéshez szükséges pénz töredéke.

Összesen hárommillió forintnyi állami támogatást kapott az idei évre a Revizor kritikai portál. Ez az összeg a töredéke annak, amelyből az évente 6-700 műkritikát és interjút publikáló lap létezni tud.

A portál most arra kéri az olvasóit, fizessenek elő a Revizorra.

A portál közleményében a főszerkesztő, Jászay Tamás azt írja, hogy ez az akció az utolsó lehetőségük. Mindent feltettek egy lapra, és ha nem sikerül, a Revizor záros határidőn belül megszűnik.  

„Mindezek ellenére bizakodva nézünk a jövőbe, mivel a jelen politikai és közéleti viszonyok között világos a hazai kultúrafogyasztók számára, hogy a kritikus gondolkodás az ő támogatásuk nélkül nem maradhat életben. A Revizor 2008-ban elsőként próbálta ki, hogy a színvonalas print kritika megél-e az interneten, most pedig újra nagyot lép előre: a lap léte múlik azon, van-e néhány ezer ember az országban, akinek fontos a minőségi műkritika” – írta Jászay Tamás. 

A portált 2008-ban alapította Csáki Judit, Jászay Tamás és László Ferenc. Ma a szerkesztőség tagja még Merényi Ágnes és Puskás Panni. Az összművészeti portál az alapítása óta eltelt időben több mint háromszáz szerzővel dolgozott, mostanáig tízezer kritikát és interjút publikált.

A 2008-as induláskor kapott állami támogatás az elmúlt tizenöt évben folyamatosan csökkent, mára pedig az oldal finanszírozása fenntarthatatlanná vált.

A címlapképen a szerkesztőség tagjai láthatók

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.