Huncut akcióval segíti az író az Utcajogászt

  • narancs.hu
  • 2023. október 11.

Sorköz

Lehet, hogy ennek nem örül Szánthó Miklós, sem az Alapjogokért Központ.

Az Utcajogász Egyesület nagykövetnek kérte fel Aradi Pétert, A csend, amire vágytál című regény íróját. 

Az egyesület 2010 óta működik, önkéntesen dolgozó jogászokat tömörít, ingyenes jogi segítséget nyújtva szegény vagy hajléktalan embereknek jogaik érvényesítésében és abban, hogy méltó körülmények között lakhassanak. Az Utcajogász minden pénteken délután 3 és 5 óra között személyesen fogadja a jogi segítségre szorulókat a Blaha Lujza téren. 

Aradi Péter Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy bár a joghoz hülyének érzi magát, és nincs is sok követője, azért ismer valakit, aki nem csak jogásznak, hanem influenszernek és vezetőnek is kiváló.

Mint kiderült, régi gimnáziumi ismerősére, Szánthó Miklósra gondolt.

Aradi azt írja, hogy a politikát csak felületesen, fél szemmel követi, ezért gondolta azt, hogy Szánthó szervezete, az Alapjogokért Központ éppen az olyan elesett emberek felkarolására jött létre, akiket az Utcajogász is segít, hiszen az emberhez méltó lakhatás alapjog. 

Aradi arra kéri Szánthót és az Alapjogokért Központot, hogy „valamilyen formában – megosztással, támogatással – segítsék az Utcajogász adománygyűjtő kampányát. kettejüknek együtt 80 ezer követője van, és biztos vagyok benne, hogy a 80 ezer követő között akad olyan, aki szívesen segít az Utcajogásznak célja teljesítésében: hogy olyan országban élhessünk, ahol biztosítottak a méltó lét feltételei, és ahol elérhető a jogérvényesítés mindenki számára” – zárja közleményét az író.

Azért, biztos, ami biztos, saját ismerőseit is kéri arra, segítsék az Utcajogász Egyesületet.

Címlapképünk forrása Aradi Péter Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.