Könyv

Félrehímzett trip

Maros András: Két-három dán

Sorköz

A cím jó. A szürkéskék és piros hímzett borító a három figurájával is jó, még ha az ötletet ismerjük is a Fargo című tévésorozat óta. Drukkolunk, mert szimpatikus szerzőről beszélünk, akinek szeretjük a humorát. 

Korábbi könyveinél volt, hogy egyenesen csapkodtuk a térdünket a nevetéstől. Maros András nyilvánvalóan nem akar a következő Dosztojevszkij lenni, ő feel-good regényeket akar írni.

A dánok esetében azonban valami félresiklott. Az író interjúiból tudjuk, hogy félbehagyta a regényt, és csak nógatásra kezdte újra. Talán érezte, hogy már a könyv első felénél is hiányzik valami. Egész sokáig olyan, mintha Maros Bödőcs Tibort lepipálva szeretné a zalai vidéket kifigurázni. Minden közhely elsüttetik: alkoholizmus, ügyeskedés, elmaradottság, ami már Bödőcsnél is gyanúsan tömény volt. Ilyen lenne valóban a (zalai) vidék? Ilyen unalmas, ilyen ertéelklubosan elkent, műanyagízű karikatúra?

Oké, fogadjuk el, hogy Maros András szerint ilyen Vöckönd és környéke. Azt viszont már ne fogadjuk el, hogy egy műalkotás ilyen kellemetlenül sokáig ábrázolja az unalmat kínkeserves unalommal. A dánok nem túl izgalmas önreflexióit az író lexikon­ízű helytörténeti érdektelenségekkel „dobja fel”, és minden szituációt a végletekig nyújt. Ha valaki főz egy kávét, remegünk, hogy ne írja le az egész folyamatot. De leírja.

A könyv első felében három dánt ismerünk meg, egykori lakótársakat (Søren, Mikkel és Magnus), akik közül az utóbbi ötlete nyomán elutaznak mind Budapestre pár évvel az egyetem befejezése után, hogy barátságuk mibenlétéről – a két együtt töltött évről – elmélkedjenek. Søren szépfiú, aki jó a csajoknál, Mikkel elmélkedő értelmiségi, Magnusnak pedig vidéki gyökerei és hangulatingadozásai vannak az írói ambíciói mellett.

Végül Magnus elég hamar gondol egyet, és otthagyja a másik kettőt. Innentől, a vele foglalkozó részektől komorodik el a könyv. Megtudjuk például, hogy gyerekként verbálisan és fizikálisan abuzálta az apja, aki fiát csak „élete csalódásaként” emlegeti. Arról is szó esik, hogy az önbizalom-hiányos Magnus írói pályája hogyan tört derékba, mielőtt elkezdődött volna igazán. Ez a rész őszintébbnek hat, érdekesebb is, de szintén túlírt, és a két minőség (a vöcköndi vicces, és a magnusi komoly) nem tud szervesen összekapcsolódni. Egyrészt Maros túl sok problémát húzott be (mi a barátság, apa-fiú megbocsátás, halványan a művészregény műfaja is felvillan), másrészt azáltal, hogy a felvetett problémákat megoldhatónak, az írás által lezárhatónak gondolja, az ütést sajnos elvéti. Természetesen nem az a baj, ha egy szerző az írást egy eszköznek tekinti a kérdések megválaszolásához, de ha az általa leszűrt tanulságot az olvasó szájába is szeretné rágni, az már problematikus. Hát még, ha a könyv fő mondanivalója bármelyik önsegítő könyvben is szerepelhetne. (Az egyik népszerű idézetgyűjtemény szerint Wallace Wattles egyik művében – ha nem is szó szerint – szerepel is.)

„A mellébeszélések, a végtelen analízisek, a »se füle, se farka« típusú okoskodások egymásra rakódó rétegeit egyetlen mozdulattal lehasítva mindig azonnal megtalálja a mélyen rejtőző, csupasz igazságot, és azt egyetlen pimasz tőmondatban kimondja” – mondja Magnusról Maros. Végül persze kiderül, hogy Magnus nem ilyen, de az a nagyobb baj, hogy Maros sem. Fecseg. Szabadjára engedi a kezét írás közben, és szereplői vele fecsegnek, ráadásul mindegyik a jól ismert Maros András-hangon, mindegy, hogy huszonéves budapesti szállodaportás, vöcköndi taxisofőr vagy nyolcvanpluszos koppenhágai író. A szereplők egymás riposztjaira elismerően csettintgetnek, így még a valóban vicces részeknél sem tudunk szívből nevetni, mert a szerző minduntalan be­előz minket.

Az egyik jelenetben Magnus a kedvenc írójával találkozik, aki a készülő regényének nehezen megszülető lezárásáról beszél. Arról, hogy nem a kiábrándultságról szeretne beszélni, hanem arról, hogy „az elbeszélő, túlélve mindent, ahogy már mondtam, boldog. Kiábrándult, de boldog. Vagy ezért boldog.” Érezzük: Maros a saját dános regényéről beszél, melynek a vége valóban nem pesszimista. És mi is boldogok leszünk, amikor vége szakad a közös utazásnak.

21. Század Kiadó, 2020, 335 oldal, 3990 Ft

Kedves Olvasónk,

ez a cikk a Magyar Narancs – a közkedvelt nyomtatott periodika – 2021. január 14-i számában jelent meg.

Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy az olvasóját – vagyis Önt – meggyőzzük arról: érdemes a Narancsot megvásárolnia is. Hisz a Narancsban, minden Narancsban zsákszám vannak ehhez hasonló pompás dolgok – és a lap immár digitálisan is előfizethető, s számítógépen, okostelefonon és tableten is olvasható.

Méltán népszerű oldalunkon, a magyarnarancs.hu-n természetesen nem csak fizetőfal mögötti tartalmakat talál – mindig érdemes benézni hozzánk. De a legjobban mindketten akkor járunk, ha legközelebb már előfizetőként látjuk viszont.

Visszavárjuk!

 A szerk.

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.