Korábbi könyveinél volt, hogy egyenesen csapkodtuk a térdünket a nevetéstől. Maros András nyilvánvalóan nem akar a következő Dosztojevszkij lenni, ő feel-good regényeket akar írni.
A dánok esetében azonban valami félresiklott. Az író interjúiból tudjuk, hogy félbehagyta a regényt, és csak nógatásra kezdte újra. Talán érezte, hogy már a könyv első felénél is hiányzik valami. Egész sokáig olyan, mintha Maros Bödőcs Tibort lepipálva szeretné a zalai vidéket kifigurázni. Minden közhely elsüttetik: alkoholizmus, ügyeskedés, elmaradottság, ami már Bödőcsnél is gyanúsan tömény volt. Ilyen lenne valóban a (zalai) vidék? Ilyen unalmas, ilyen ertéelklubosan elkent, műanyagízű karikatúra?
Oké, fogadjuk el, hogy Maros András szerint ilyen Vöckönd és környéke. Azt viszont már ne fogadjuk el, hogy egy műalkotás ilyen kellemetlenül sokáig ábrázolja az unalmat kínkeserves unalommal. A dánok nem túl izgalmas önreflexióit az író lexikonízű helytörténeti érdektelenségekkel „dobja fel”, és minden szituációt a végletekig nyújt. Ha valaki főz egy kávét, remegünk, hogy ne írja le az egész folyamatot. De leírja.
A könyv első felében három dánt ismerünk meg, egykori lakótársakat (Søren, Mikkel és Magnus), akik közül az utóbbi ötlete nyomán elutaznak mind Budapestre pár évvel az egyetem befejezése után, hogy barátságuk mibenlétéről – a két együtt töltött évről – elmélkedjenek. Søren szépfiú, aki jó a csajoknál, Mikkel elmélkedő értelmiségi, Magnusnak pedig vidéki gyökerei és hangulatingadozásai vannak az írói ambíciói mellett.
Végül Magnus elég hamar gondol egyet, és otthagyja a másik kettőt. Innentől, a vele foglalkozó részektől komorodik el a könyv. Megtudjuk például, hogy gyerekként verbálisan és fizikálisan abuzálta az apja, aki fiát csak „élete csalódásaként” emlegeti. Arról is szó esik, hogy az önbizalom-hiányos Magnus írói pályája hogyan tört derékba, mielőtt elkezdődött volna igazán. Ez a rész őszintébbnek hat, érdekesebb is, de szintén túlírt, és a két minőség (a vöcköndi vicces, és a magnusi komoly) nem tud szervesen összekapcsolódni. Egyrészt Maros túl sok problémát húzott be (mi a barátság, apa-fiú megbocsátás, halványan a művészregény műfaja is felvillan), másrészt azáltal, hogy a felvetett problémákat megoldhatónak, az írás által lezárhatónak gondolja, az ütést sajnos elvéti. Természetesen nem az a baj, ha egy szerző az írást egy eszköznek tekinti a kérdések megválaszolásához, de ha az általa leszűrt tanulságot az olvasó szájába is szeretné rágni, az már problematikus. Hát még, ha a könyv fő mondanivalója bármelyik önsegítő könyvben is szerepelhetne. (Az egyik népszerű idézetgyűjtemény szerint Wallace Wattles egyik művében – ha nem is szó szerint – szerepel is.)
„A mellébeszélések, a végtelen analízisek, a »se füle, se farka« típusú okoskodások egymásra rakódó rétegeit egyetlen mozdulattal lehasítva mindig azonnal megtalálja a mélyen rejtőző, csupasz igazságot, és azt egyetlen pimasz tőmondatban kimondja” – mondja Magnusról Maros. Végül persze kiderül, hogy Magnus nem ilyen, de az a nagyobb baj, hogy Maros sem. Fecseg. Szabadjára engedi a kezét írás közben, és szereplői vele fecsegnek, ráadásul mindegyik a jól ismert Maros András-hangon, mindegy, hogy huszonéves budapesti szállodaportás, vöcköndi taxisofőr vagy nyolcvanpluszos koppenhágai író. A szereplők egymás riposztjaira elismerően csettintgetnek, így még a valóban vicces részeknél sem tudunk szívből nevetni, mert a szerző minduntalan beelőz minket.
Az egyik jelenetben Magnus a kedvenc írójával találkozik, aki a készülő regényének nehezen megszülető lezárásáról beszél. Arról, hogy nem a kiábrándultságról szeretne beszélni, hanem arról, hogy „az elbeszélő, túlélve mindent, ahogy már mondtam, boldog. Kiábrándult, de boldog. Vagy ezért boldog.” Érezzük: Maros a saját dános regényéről beszél, melynek a vége valóban nem pesszimista. És mi is boldogok leszünk, amikor vége szakad a közös utazásnak.
21. Század Kiadó, 2020, 335 oldal, 3990 Ft
Kedves Olvasónk,
ez a cikk a Magyar Narancs – a közkedvelt nyomtatott periodika – 2021. január 14-i számában jelent meg.
Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy az olvasóját – vagyis Önt – meggyőzzük arról: érdemes a Narancsot megvásárolnia is. Hisz a Narancsban, minden Narancsban zsákszám vannak ehhez hasonló pompás dolgok – és a lap immár digitálisan is előfizethető, s számítógépen, okostelefonon és tableten is olvasható.
Méltán népszerű oldalunkon, a magyarnarancs.hu-n természetesen nem csak fizetőfal mögötti tartalmakat talál – mindig érdemes benézni hozzánk. De a legjobban mindketten akkor járunk, ha legközelebb már előfizetőként látjuk viszont.
Visszavárjuk!
A szerk.
