Kedves Olvasónk!
A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk rövidebb változata a Magyar Narancs 2021. szeptember 30-i számában jelent meg.
Fejes Endre nagyon ritkán adott interjút, így különösen meglepőnek tűnhetett, hogy egy olyan ügyben szólalt meg, amely csak közvetve érintette írói munkásságát. Ráadásul a Magyar Rádióban 1987. július 20-án sugárzott Az ál-Fejes Endre című dokumentumjáték előtt ő maga kereste meg a rádiósokat, miután tudomására jutott, hogy egy budapesti szélhámos Fejes Endrének adja ki magát.
„Egy majdnem síró női hang jelentkezett, és elmondta, hogy az elmúlt héten autóbaleset érte a lányát, aki meghalt. Egy értéktelen kis karóra maradt volna utána mint emlék, és ő ezt kéri vissza a férjemtől” – mondotta a műsorban Fejes Endre felesége, az író pedig arról beszélt, hogy korábban is hallott a szélhámosról, aki a nevében próbált eljárni, még viccesnek is találta, de miután hírét vette a tragikus óraügynek, megváltozott a véleménye, és feljelentette. Miután a rendőrség semmit nem csinált, az író a Magyar Rádió segítségét kérte.
A menekülő asszony és a részeg lakó
„Úgy kezdődött, hogy Fejes Endre meghívott a lakására, és elmesélt mindent. A beszélgetést rögzítettem, majd Borenich Péter kollégámmal elkezdtünk dolgozni a sztorin” – mondta lapunknak Martinkó Károly, aki a Magyar Rendőr című lapnál dolgozott főállásban rendőrtisztként.
Martinkóéknak sikerült az ál-Fejes áldozataival is beszélniük. Egyikük azt mesélte, hogy a férfi, aki „Fejes Endre Kossuth-díjas íróként” mutatkozott be, egy presszóban ült le az asztalához, lediktált neki egy verset, majd azzal, hogy „ihlete van”, a lakására csábította a nőt „diktálni”. Előtte meghívatta magát, majd amikor megérkeztek, a taxit is kifizettette az asszonnyal, aki meglátván a lepusztult lakást, ahol még két „ivócimbora” is tartózkodott, azonnal menekülőre fogta.
A pórul járt, ám egyúttal szerencsés nő megadta a címet Martinkóéknak, akik a lakásra is vitték magukkal a magnetofont. Egy részeg férfi nyitott ajtót, először azt hitték, hogy ő az ál-Fejes Endre. Részlet a dokumentumjátékból:
Riporter: Mondja, olyan nem fordult elő, hogy másnak adta ki magát?
Lakó: Már hogy azt képzeli, hogy más vagyok?
R: Úgy hülyéskedésből…
L: Hát valószínű, hogy előfordult.
R: Mi lehetett az?
L: Nem tudom. Talán valami magas rangot mondhattam. Őrnagy vagy valami…
R: Nem ilyen, nem őrnagy vagy miniszter. Hanem valami nagy egyéniség.
L: Valakivel összekevernek. Volt nekem egy ismerősöm. Egy jó megjelenésű pali. Az adta ki magát másnak, amikor ivott, és akkor el is hitték neki, hogy valóban az.
R: Kinek adta ki magát?
L: Fejes Endrének adta ki magát.
R: És hogy hívják ezt az embert?
L: Ferinek. Belle Ferinek.
Ezután a rádiósoknak már nem volt nehéz dolguk.
„Az aljasság nem biztos, hogy aljas”
„A férfi a Mártírok útján lakott, cserébe a lakhatásért egy idős asszony kutyáit sétáltatta – mesélte Martinkó Károly –, nem volt kifogása az ellen, hogy találkozzon Fejes Endrével, mindössze annyit kért, hogy előtte üljünk be egy kocsmába, és hívják meg egy liter borra. Kiderült, hogy a férfi korábban pincérként dolgozott, több nyelven beszél és igen művelt.” A kocsmából hívták fel Fejes Endrét, hogy megvan az ál-Fejes, és rögtön odaviszik. Ekkor tudták már azt is, hogy az egyébként láthatóan művelt és jóképű férfi idült alkoholista, többször volt börtönben és zárt osztályon is. „Mindig remek embernek tartottam magam, a körülmények tettek aljassá. De zárójelbe tesszük a kérdőjelet, mert az aljasság nem biztos, hogy aljas” – jelentette ki a férfi afféle kocsmai szónoklatként a rádiósoknak, mielőtt elindultak volna az íróhoz. A rádiósok késő este érkeztek meg a már kellőképp részeg Ferivel Fejes Endre lakására, ahol megtörtént a „szembesítés”, majd a hazai rádiózás történetének egyik legabszurdabb párbeszéde zajlott le.
Fejes Endre: Hadd nézzem az urat. Négy éve várom ezt a pillanatot, ezt a gyönyörűt. Szívemből szeretném, ha leülnéd azt a pár napot, ahány nőt becsaptál.
Ál-Fejes: Engem nem küldhet börtönbe. A maga műveltségét szeretem, de az nagyon kevés…
FE: …hát sajnálom…
ÁF: …nekem egyetlenegy célom volt: magának teret adni. Hogy fölzárkózzon a nagyokhoz. Bár maga egy világklasszis önmagába véve, de ne felejtsük el a régieket: Scott Fitzgerald, Hemingway, Steinbeck…
FE: …téged. Hogy hívnak téged?
ÁF: François Recski (?) látott egyszer egy ilyen viharfilmet a tévében. Egyetlenegy célom volt, hogy Fejes Endréből valamit csináljak.
FE: Mennyi pénzt csináltál belőlem?
ÁF: Excellenciás uram, hogy mennyi pénzt kaptam ezért? Legfeljebb azt ihattam meg, amivel megkínáltak.
FE: És a karórák?
ÁF: Nem volt semmi. (…)
FE: De azért Esztergomba csak elmentél kisapám. A nevemben.
ÁF: Nem mentem el. Papírom van róla, hogy a rendőrök kitiltottak Esztergomból. (…)
FE: Te miért meséled, hogy hol írtad a Mocorgót, meg hogy hason fekve írtad a Rozsdatemetőt?
ÁF: Végtelenül szeretem magát Fejes úr, de én jobb író vagyok, mint maga. (…)
FE: Vagabundok közt nőttem fel, de ilyen piti stricivel, mint te vagy, még nem találkoztam.
ÁF: Nem vagabund vagyok, hanem alkoholista. Engem nem a gyűrű meg az óra érdekelt, hanem az, hogy ihassak.
A beszélgetés még percekig ebben a hangnemben zajlott, csúcspontja kétségkívül az, amikor az ál-Fejes kijelenti: „Fejes úr magát imádják, mert azt hiszik, hogy én vagyok maga.”
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
Megindító és immorális
Az adás után jó néhány kritika megjelent a dokumentumjátékról. „Az ál- és az igazi Fejes Endre szembesítéséből is hiányzott a feszültség (…) összecsapásuknak nem volt igazi tétje” – írta a Film Színház Muzsikában B. Fazekas László, míg az Esti Hírlapban az (m – ár) szignójú szerző szerint „az alkoholista hőzöngés (…) egy ponton megindító vallomássá alakult, és csaláson, szélhámosságon túl, megrendítő emberi sorsot mutatott meg”. Ugyanitt és Feldmár Terézia Új Tükörben megjelent írásában is utalás történik, hogy az ál-Fejes Endre „az író által ábrázolt világból lépett elő, a Jó estét nyár, jó estét szerelem! álgörög diplomatájának története többször is felidéződött”, ellenben a Magyar Nemzet kritikusa odáig megy, hogy megkérdőjelezi a dokumentumjáték valódiságát. „Nem óriási átverésről van szó? Nem éppen bolonddá tesznek egy fél országot, amely hallgatta Az ál-Fejes Endrét? (Állítólag már korábban többen azt hitték, hogy »az igazi Fejes Endre él kettős életet«.) De vajon létezik-e egyáltalán az ál-Fejes Belle Feri? Vagy csak a Fejes–Borenich–Martinkó háromszög találta ki, s akkor az egész nem egyéb, mint – amúgy zseniálisan tálalt – cinikus fikció” – tette fel a kérdést Józsa György Gábor, aki szerint „ez mindenesetre választ adna arra, miért nem talált a rendőrség évekig egy többszörös visszaesőt”, majd arra a megállapításra jut, hogy egy „hatásában rendkívül káros, immorális, sőt erkölcsromboló »dokumentumjátékot« hoztak össze alkotói”.
A dokumentumjáték szerzője 34 év múltán is felháborodva utasítja el ezt a feltételezést: „Tizenhét könyvem jelent meg, de soha nem írtam le olyan történetet, amely ne lett volna igaz. Ez is az volt, és talán az legsajnálatosabb benne, hogy az a nő, akiknek a lánya meghalt és a karórát szerette volna visszakapni, még a műsor után sem hitte el, hogy nem az igazi Fejes Endre rejtegeti azt a bizonyos órát – mondta Martinkó Károly, akitől megtudhattuk azt is, hogy valójában miért nem foglalkozott a rendőrség érdemben Fejes Endre feljelentésével. „Amikor belekezdtünk ebbe a műsorba, megkeresett engem a BRFK bűnüldözési osztályának vezetője, és azt mondta, hogy álljak le ezzel az üggyel, mert ők arra jutottak, hogy az ál-Fejes Endre valójában az igazi Fejes Endre, aki zugivó, és ő maga csinálja részegen a balhékat.”
A rendőrség a rádióadás után sem indított eljárást a szélhámos ellen, akit Martinkóék Fejes Endre lakásán láttak utoljára.
