Ki van a szőnyeg alatt? – Egy Balaton-dal története

  • Forgács Zsuzsa Bruria
  • 2023. augusztus 18.

Sorköz

Egy kultuszminiszter az átkosból, aki fiatalon lett öngyilkos, perzsaszőnyeg, suhanó Mercik és József Attila: talán van, aki rögtön ráismer, melyik dalról van szó. Forgács Zsuzsa Bruria felidézi, hogyan született a Balaton Nagy Micu című dalának szövege.

Követett a női vécébe a sörével a Gödörben, ahol Balaton koncertet tartottak épp, de nem, nem jött be utánam, hanem kicsit dülöngélve nekidőlt az ajtófélfának. Dühös és zavart volt a tekintete. Mikor kifele tartottam, még mindig ott állt, és ahogy átléptem volna a küszöböt váratlanul felemelte a karját, amelyben a söröskorsót tartotta, hogy megállítson. Ekkor karamboloztunk össze a sörrel, egy nagy csurom sör lettem. Tudom, sokan ezt nem fogják érteni, de kislány korom óta, amikor is utoljára dugtam a nyelvem hegyét egy sörös korsóba majd undorodva eltoltam magamtól, ez a világ legrémesebb szaga és íze számomra.

- Megölted Suannakát! Miért ölted meg Suannakát? Miért vetted el tőlem Suannakát? – támadt rám a srác vádlóan.

Most én jöttem zavarba, de kíváncsi is voltam:

- Ki az a Suannaka?

- Az indián, akivel felnőttem! Te, te, te – kereste rám a jelzőket a kilöttyentett sörben, de nem találta. - Tudod, amit a Víg Misi gyerekkorom óta énekel: Suannaka, Suannaka, Suannaka. Elraboltad tőlem, megölted, kinyírtad, mintha soha nem is lett volna.

-ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ! – most értettem meg, évszázadok árán, lassított felvételben, de végül is leesett a tantusz és összeraktam a képet.

- „Suhannak a”, mármint a mercik a verőfényben a körúton, erre gondolsz?

- Ezért kellett haza gyere, hogy felállj a színpadra és elmagyarázd és egy szikével széttrancsírozd nekünk a szöveget, hogy kitépd a szívemből az indiánomat, hogy eltaposd?

*

Éreztem, ezt már nem fogom tudni rendbe hozni.

Vajon hányan hitték azt, hogy a dal, amit évtizedekkel ezelőtt írtam, egy misztikus Suannaka nevű indiánról szól és nem pedig a körúton suhanó mercikről, amelyek egyike képzeletemben Nagy Miklós (Micu) kultuszminiszter holttestét repítette valahová egy perzsaszőnyegbe tekerve miután szájba lőtte magát a szolgálati fegyverével az irodájában a szőnyeg alatt…

A perzsaszőnyeg annó úgy került a képbe, hogy az a hír járta, mielőtt kinyírta magát 1974 tavaszán, munkatársait meghívta egy piknikre az irodájába az ott terpeszkedő perzsaszőnyegre. Fiatal, 41 éves, idealista miniszter volt alig egy éven át, aki azt hitte közvetíteni tud a tisztogatók és a kiszemelt áldozatok között, és hát ez rövid úton nem jött össze neki, beletört a bicskája, és emiatt aztán el is sült a fegyvere.

Tudom, ez egy nagy hülyeség, de valamiért akkor úgy képzeltem, hogy mindez a Magyar Tudományos Akadémia épületében történt. Talán mert mikor először rappeltem el Dalos Gyuri költő barátomnak a dalt, épp lefordultunk a Lánchídról a Roosevelt térre és elindultunk a József Attila utca irányába. Itt ezen a sarkon repítette széjjel a sarki épületet a fejemben a Zabriskie Point című kultfilm csodálatos érzéki táncosnő-titkárnője, Dária, aki a Halál völgyében, a vörös sziklasivatagban szeretkezett a puszta földön a rendező, Antonioni kérésére. Pontosabban ő a saját építész főnökének Los Angeles környéki sivatagi luxusvilláit lobbantotta szét képzeletében, miután szerelmét tévedésből lelőtték a rendőrök, hogy a villákkal együtt szétrepítse a fogyasztói társadalom szilánkokra hasadt luxustermékeit. Én pedig énekórán, ahol tilos volt énekelni és csak szavalni lehetett a Csinom Palkót, Csinom Jankót, a Zabriskie Point gyönyörű táncosnőjévé váltam és lézerlámpákról fantáziáltam, melyeket a szomszédos házak tetejére helyeztek el (akár a negyed évszázaddal későbbi Ötödik elemben), melyek lézersugarai a József Attila utcai sarki épület tetején találkoznak és ez a találkozás a magasba emeli az épületet, majd szétveti.

 *

Ezen a sarkon árusítottam gimi után délutánonként a Népszabadságot és minden egyes nap megkerestem a százast a miniszoknyámban, testhez álló ingemben, hatalmas vörös hajkoronámmal. Nem volt nehéz pár óra alatt eladni mind a száz lapot a kocsiknak, melyek megálltak a vörös lámpánál a sarkon. Pontosabban, ha százat vittem ki száz fogyott, ha kétszázat vittem ki, akkor kétszáz fogyott. És aztán megjelent a nálam jóval idősebb filmrendező pasim és én boldogan odaadtam neki minden bevételem, hogy elkártyázza és eligya. Nekem meg ott maradt a pénztől koszos üres markom. Ezért tudom, mit érezhetnek a prostik, mikor odaadják a stricijüknek a pénzüket, egy fajta beteg büszkeséget, hogy ők tartják el ezt az erős és fontos férfit, aki nélkülük semmi és senki volna, vagy legalábbis nem volna fizetőképes piás és kártyás.

Aztán egy szép nap arra jött egy rendőrautó és elüldöztek, nem árusíthattam többet ott a sarkon a lámpánál újságot a kocsiknak, és a többi használható sarok meg már mind-mind más árusok felségterületét képezték.

*

De visszatérve a srácra, aki leöntött sörrel, mert megfosztottam kedvenc indián hősétől, akivel felnőtt, és aki vigyázott rá, pontosan tudom mit érzett, mert valami hasonló történt velem, mikor egyszer bejött a bankba – ahol pénztárosként dolgoztam NYC-ben – Joseph Heller, A 22-es csapdája szerzője és be akart váltani nálam egy nagy összegű csekket. Vagy egy tucatszor elolvastam hitetlenkedve a csekken a nevet, mielőtt félénken megkérdeztem, hogy ő írta-e A 22-es csapdáját. Joseph Heller meg azt válaszolta, hogy siet és ne húzzam az időt. A jobb fiókomban voltak a százasok, pont hogy ne lehessen könnyen összekeverni a bal fiókomban tartott tízesekkel, húszasokkal, ötvenesekkel. Óvatosan leszámoltam mind az ezer dollárt százasokban, amire ő mogorván visszadobta őket. Mégis mit gondolok, ki fog neki százasokból visszaadni? Húszasokban és tízesekben kéri a pénzt. Ekkor már nem bírtam tovább, könnyek szöktek a szemembe és úgy zokogtam neki, hogy de hát Ön volt a kedvenc szerzőm Kelet-Európában! Amire Joseph Heller mogorván azt válaszolta, hogy ne tartsam fel, már így is késésben van. Igen, ebből a kis találkozásból egy életre levontam a tanulságot, soha se találkozz kedvenc szerződdel, mert életveszélyes, minden maradék földi illúziódtól képes megfosztani, ahogy én se tudom már visszaadni soha többet a srácnak Suannakát, és senki másnak se, pedig már kezdtem megkedvelni ezt semmiből felbukkant szuperhőst. Ember tervez, Isten végez. Hasonlóképpen a szerzői szándékot is félretolják az isteni olvasók, jelen esetben hallgatók, hogy maguk valósítsák meg, teljesítsék ki a szöveg isteni értelmet. Örültem Suannakának, a mitikus indián főnöknek, akit akaratlanul hoztam a világra, és öntudatlanul semmisítettem meg. Vagy talán még se? Ez a kedves, dühös fiatalember a női kló ajtófélfájának dőlve, talán még se engedi elenyészni gyerekkori hősét, aki erőt adott neki a nehéz pillanatokban, valahol a körúti csendben, a verőfényben, a mercik néma suhanása közben.

Egy biztos, a Roosevelt tér határozottan nem egy Bermuda háromszög, itt nem eltűnnek a dolgok nyomtalanul, hanem pont fordítva, felbukkannak a semmiből, megtermékenyülnek, benépesítik a teret, megsokszorozzák erejüket, egyre több képtelen összefüggést teremtve, egyre több történetszálat indítva el.

Itt van például Dária, a Zabriskie Point táncosnő hősnője, akire irigykedve és felháborodottan néztem. Igen, bezzeg Amerikában lehet valaki magas és testes és mégis elmehet balett táncosnőnek, engem meg elhajtottak a budapesti balettintézet kapujából, mikor felvételizni mentem tizenkét éves koromban, mert azt mondták túl magas vagyok. Biztos más gondok is voltak velem, mert sehogyan se valósítottam meg az orosz balett számára ideális cérnalányokat, akiket emelgetni tudnak a fiúk. Pár évtized múlva viszont már hálás voltam, hogy elhajtottak, mikor bemutattak egy dokumentumfilmet, amelyben a kislányok egy szál bugyiban álltak sorban a felvételin, miközben a mesterek tapogatták és méricskélték őket. Ezt a közmegaláztatást szerencsésen megúsztam. Pont olyan szerettem volna lenni, mint Dária, de lettek volna veszteségeim is, ha én valóban Dáriává válok, mert akkor sohase tudtam volna megírni a dalt, amit Víg Misiéknek adtam, akik híressé tették és bevésték piciny kelet-európai örökkévalóságunkba.

Ki van, ki van a szőnyeg alatt,
a nagy perzsa szőnyeg alatt?
Nem tudjuk, hírzárlat
hír-zár-lat.

Kinek a szájában van a pisztolycső,
a jéghideg pisztolycső?
Nem tudjuk, hírzárlat,
hír-zár-lat
ki fogja elhúzni a ravaszt?
ki húzza el a nagy ravaszt?
Nem tudjuk, hírzárlat,
hír-zár-lat.

A Nagy Micu, a Nagy Micu, a Nagy Micu
van a szőnyeg alatt,
olvasná a jelentést,
de sötét van a szőnyeg alatt,
a nagy perzsa szőnyeg alatt. 

Suhannak a suhannak
a suhannak a suhannak a
mercik a verőfényben.
Mi ez a csend a körúton?
Nem tudjuk, hírzárlat
hír-zár-lat. 

Ki húzta el a nagy ravaszt
a nagy perzsa szőnyeg alatt?
A Nagy Micu a Nagy Micu
a Nagy Micu a Nagy Micu
húzta el a ravaszt! 

Betekerték és levitték
és berakták és betették és
suhannak a suhannak a
suhannak a suhannak a
mercik a verőfényben,
mi ez a csönd a körúton?
nem tudjuk, hírzárlat,
hír-zár-lat!

„A bűn az nem lesz könnyebb hiába hull a könnyed,
légy ami lennél, férfi. A fű kinő utánad,”
a fű kinő utánad, a fű kinő utánad.

Suhannak a suhannak a
suhannak a suhannak a
mercik a verőfényben,
a Nagy Micu, a Nagy Micu, a
Nagy Micu, a Nagy Micu
a Nagy Micu volt a szőnyeg alatt,
a nagy perzsa szőnyeg alatt,
a Nagy Micu a Nagy Micu
a Nagy Micu a Nagy Micu,
Suhannak a suhannak
a suhannak a suhannak a
mercik a verőfényben…

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.