Megszűnik a Hadik Irodalmi Szalon

  • narancs.hu
  • 2019. november 2.

Sorköz

Az irodalmi esteknek 9 évig adott otthont a Hadik Kávéház.

„A Juhász Anna irodalmár és Bonta Gáspár építész által 2010-ben alapított, Budapest egyik leglátogatottabb irodalmi műhelye, a Highlights of Hungary-díjas Hadik Irodalmi Szalon kilenc év és 103 est után, ezen a néven befejezi működését a Hadik Kávéházban” – írja Juhász Anna Juhász Ferenc költő lánya a Facebook-on. Arról nincs említés, hogy miért szűnnek meg az irodalmi estek, azonban valószínű, hogy más helyszínen, más néven lesz folytatása a programsorozatnak.

A Hadik Irodalmi Szalon kilenc évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy folytassa a Hadik kávéház kulturális örökségét, újra irodalmat, beszélgetést, művészetet vigyen a kávéház falai közé.

Az évek alatt több száz színpadi vendég, köztük Esterházy Péter, Spiró György, Grecsó Krisztián vagy Bartis Attila szerepelt a színpadon, továbbá tartottak emlékesteket is például Jancsó Miklós, illetve Petrovics Emil tiszteletére.

 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.