Mit árul el egy házi könyvtár a tulajdonosáról?

Sorköz

Könyvet nemcsak olvasni jó, hanem venni, örökölni, birtokolni is. De hogyan tároljuk őket, mennyit és meddig, és hogyan szabaduljunk meg tőlük? És mit árul el a házi könyvtár a gazdájáról? Összegyűjtöttünk pár személyes történetet.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. december 15-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

„Sima, egyszerű betűrend. És lehetőleg Updike ne az Á betűnél legyen, ahogy ezt egy kedves olvasónktól hallottam” – válaszolja Istók Anna, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ könyvtárosa, író arra a kérdésünkre, milyen a még minimálisan használható, azaz kereshető házi könyvtár.

Rend a lelke

Anna saját házi könyvtárán látszik minden korszakának lenyomata. „De látszik a személyiségem és a magánéletem alakulása, vannak benne örökségek, összeolvadások, különgyűjtemények, részlegek is.” Sokáig a könyvek külleme alapján, magasság, szín rendezte a polcait, aztán egy nyári szünetben rászánta magát, hogy a Cutter-féle könyvtári rendszer alapján besorolja az írókat. Ehhez persze vásárolni kellett pár új könyvszekrényt. Főként a helyhiány az oka, hogy egy ideje már csak kedvenceit veszi meg. „De az is közrejátszik, hogy könyvtárosként, ha el akarok olvasni valamit, hazaviszem. Viszont vannak olyan könyvek, amelyeket aztán nem bírok visszavinni, évekig hosszabbítgatom magamnak, míg a végén leselejtezik a kedvemért.”

Anna elmeséli azt is, hogy szinte naponta érkeznek a felajánlások a könyvtárba, sokan szeretnének megszabadulni a rokonoktól megörökölt házi könyvtártól, esetleg költözés miatt a sajátjuktól. „Ezek általában régi klasszikusok, illetve a 70-es, 80-as évek sikerkönyvsorozatai, nem túl esztétikus állapotban. Az emberek számára a könyv még ma is érték, még akkor is, ha maguk nem olvasnak, szentségtörésnek tartják kidobni, és keresik a lehetőségeket, hova tudnák felajánlani a saját »állományukat«. Ez szép gesztus, ám ezeket a könyveket, főképp ilyen állapotban, már nem veszik kézbe az olvasók, így mi is csak pótlásra válogatunk belőlük.” A maradékot az úgynevezett rongyos könyvvásárokon próbálják értékesíteni, aztán ha nem kel el, egy év után a papírgyűjtésben végzi, és a befolyt összeget új könyvek vásárlására fordítják. „Néha kapunk egészen különleges gyűjteményeket is, és van olyan olvasónk, aki könyvimádó, nem bír ellenállni neki, megveszi az újdonságokat, kiolvassa, és már hozza is nekünk ajándékba. Vadonatúj kortárs kötetekről beszélünk, na, az ilyen felajánlásokat nagyon szeretjük. És aztán vannak vicces sztorik is. Volt, aki elhozta nekünk ajándékba a Mein Kampfot, majd másnap visszakérte.”

A megszokott látvány

Tamás Zsuzsa író könyvek között nőtt fel, már a szüleinek is több ezer kötetes könyvtáruk volt. „Ha a könyveket sokáig nem is nyitottam ki, a gerincüket ismertem, mint a tenyeremet, és sokat gondolkoztam olyan címeken, mint hogy Legyen krizantém, A naptestű Pa’i vagy hogy Miért ölte meg Káin Ábelt?. Ezek a címek mint nyelvi képződmények izgattak, de évekbe telt, míg lassan értelmet nyertek. Utóbbi egyébként egy zsidóvicc-gyűjtemény címe” – teszi hozzá. Már gyerekkorában alakulóban volt a saját könyvtára, bár ezek még a testvéreivel közös könyvek voltak. „A tulajdonlás kérdése akkor merült fel, amikor anyám halála után apám kisebb lakásba költözött. Végül is a ma már klasszikusnak számító Lázár Ervin-, Csukás István-, Janikovszky-kötetek mind nálam landoltak, de most már én őrzöm a Népek meséi sorozatot is, amely egyébként sokáig apám tulajdonaként szerepelt a házi könyvtárban.

Ez az a Móra-féle, gyerekeknek szánt sorozat, amelyiknek része például A bőbeszédű teknősbéka vagy A repülő hajó. A másik, 84 kötetes Népek meséi sorozatból, amelyet az Európa adott ki, sajnos csak viszonylag kevés cím van meg – azokat, egy-két kivételtől eltekintve, magamnak kezdtem összevadászni, fiatal felnőttként. Mindig elhatároztam, hogy megveszek havonta egy antikvár példányt, de olyan szegény voltam, mint a templom egere, és nem tudtam havi rendszerességgel könyvet venni.”

Zsuzsa a legtöbbek által használt, szinte klasszikus rendet tartja, azaz a szépirodalmat világirodalomra és magyar irodalomra bontva betűrendbe rendezte a polcokon. Egy időben a költészetet külön tette, de aztán zavarta, hogy megbomlanak olyan életművek, amelyek esszéket, tanulmányokat, műfordításokat is magukban foglalnak. A szakirodalom külön polcra kerül. „És vannak nem szem előtt tartott könyvek, például az Auschwitz-album, vagy a folyóiratok. Nehezen válok meg könyvektől, még a nem szeretem példányokat is inkább csak eldugom. Most is van egy ládányi kiválogatott könyv, ami már tényleg nem kell. Elvileg antikváriumba szeretném vinni őket, de a vége az lesz, hogy felrakom a kerületi zero waste csoportba.”

Az olvasók még mindig a papírkönyvre szavaznak.

„Az e-könyvek a tapasztalataim szerint a magyar mentalitáshoz nem passzolnak, mi birtokolni szeretjük a javainkat, lapozgatni és szagolgatni a kedvenc könyveinket.

Nagyon ritka, bár természetesen van olyan, aki olvasó létére nem vásárol tudatosan, csak e-formátumban” – állítja Istók Anna, s ezt az adatok is alátámasztják: 2021-ben az összes magyarországi eladás mindössze 2,1 százalékát tette ki az e-könyvek forgalma. „Az én nagy szívfájdalmam az e-könyvekkel kapcsolatban az első benyomás hiánya. Ha új embert ismerek meg, szeretem az első benyomásomat az alapján kialakítani, milyen könyvek állnak a polcán, hol tartja, mennyit. Manapság már a látszat is csal, belépsz egy ismerősöd otthonába, tévesen azt a következtetést fogod levonni, hogy egy bunkó, mert nincs egy darab könyve sem, sarkon fordulsz, pedig lehet, hogy életed kapcsolatát szalasztottad el.”

Persze az első benyomással könyvek esetében is érdemes vigyázni. „Már nem egészen laktam otthon – meséli Tamás Zsuzsa –, de még nem is egészen költöztem el: a szobámban már az egyik öcsém lakott, de a könyveim egy része még ott maradt a polcokon. A pszichológiai témájú könyveim, köztük a Szex a szerelemben (Eric Berne) túl közel voltak a kortárs irodalomhoz, így a Szex a nappaliban című Hazai Attila-kötethez. Amikor a testvéremet meglátogatta egy barátnője, megijedt, hogy milyen perverz alak lehet.”

Sok legyen vagy kevés?

Amikor Istók Anna belevágott a rendszerezésbe, sok akadályba ütközött: „Mert akkor már ki kellett festeni a szobát, az új falszínhez új szőnyeg dukál, szóval csak mondom, nem túl olcsó mulatság a könyvtári rend” – mondja. Tamás Zsuzsának, akinek a régi gyerekkönyvek is részei a jelenlegi könyvtárának, szintén gondot okoz a helyhiány, de ez sem tántorítja el: „Sehogyan sem fér a fejembe, hogy egyes háztartásokban hogyan képesek a könyvet olyan használati tárgynak tekinteni, mint mondjuk a gyerekruhát vagy -cipőt. Ha kinövi a gyerek, csak útban van, minek tartogatni: továbbadják. Ugyanez a könyvekkel rettenetes.”

Lapunknak alkalma volt egy már-már beteges könyvgyűjtögetővel is rövid beszélgetést folytatni, a téma érzékenységére való tekintettel a nevét nem áll módunkban közzétenni. Az illető középkorú férfi – annak dacára, hogy lelkes e-könyv olvasó is –, havonta több, jobbára használt könyvet vásárol. Lakása tele van olyan könyvekkel, amelyekről a lelke mélyén ő is tudja, hogy azokat sosem fogja elolvasni, ám kész tragédiaként élné meg, ha bármelyiktől meg kéne válnia. Egyrészt – és ebben nehéz vitatkozni vele – még a nem olvasott, hovatovább rossz könyv is lehet szép tárgy. De nem csak erről van szó. „Matematikailag és egzisztenciálisan nyilván ki tudom számolni, hogy ha évente elolvasok x könyvet, és y évig tervezek élni, akkor miért van z számú könyvem, miközben z már most többszöröse x és y szorzatának, és a különbség csak nő. De soha nem tudhatod, hogy mikor mire lehet szükséged a jövőben, hogy merre fordul majd a személyiséged. Pár éve megvettem például a Goldmark Károly élete képekben című kis ismeretterjesztő művet, írta Várnai Péter, kiadta 1957-ben a Zeneműkiadó Vállalat. Fog-e engem valaha, a hátralévő éveimben olyan nagyon érdekelni Goldmark Károly élete, pláne képekben? Aligha. És tényleg, soha eddig bele sem néztem. De ki tudom-e zárni, hogy a jövőben mégis létrejön valamiféle medzsik köztem és Goldmark között?” – kérdezi kicsit borult tekintettel. „És megvan-e még P. Éva VII. o. tanuló, aki »a karénekben végzett kiváló munkájáért« épp ezt a könyvet kapta ajándékba 1960. június 8-án Szabó Józsefnétől, a XI. ker. Kecskeméti u.-i ált. isk. ig. h.-től?” Arra a felvetésünkre, hogy miért tart a lakásában szép számmal olyan nyelven írott könyveket is, amelyeken nem tud olvasni, lakonikusan csak annyit felel, hogy „kaptam őket”. S hozzáteszi: „És ha valamikor véletlenül megtanulok lettül?”

De nem kevésbé meggyőző azon, ugyancsak a neve elhallgatását kérő beszélgetőpartnerünk érvelése, aki túlad szinte minden frissen vásárolt és elolvasott könyvén. A nyugdíjas korú hölgy félelmetesen sokat és jól olvas, többek közt kortárs magyar irodalmat, és nagypolgári, csinos otthonában persze így is szép számmal maradnak szép könyvek – de „minek tartsak a lakásban olyan tárgyakat, amelyeket úgysem fogok többet a kezembe venni?” Ráadásul a könyveknek nemcsak az olvasásával, de az eladásával jól is szórakozik. „Fogom a banyatankot a könyvekkel, és irány a Múzeum körút. Bemegyek az egyik antikváriumba, és mondom, hogy hatezret gondoltam kapni ezekért. Mondja a felvásárló, hogy legfeljebb háromezer. Én meg, hogy akkor a viszontlátásra, és megyek a következőbe. A végén aztán valamelyikben megkapom értük a hatezret, és visszamegyek az elsőbe, hogy kedves uram, na ugye.”

Otthon, édes otthon

Bánsághi Csenge lakberendező azt tapasztalja, hogy a könyvtár már nem a luxus, inkább a műveltség, a kultúra és a társadalomban elfoglalt pozíció hangsúlyozásának fontos és nélkülözhetetlen kelléke, ha csak egy szűkebb réteg számára is. „A házi könyvtár még mindig a lakberendezés fontos része. Kezdésnek mindig megnézem, hogy mennyi könyvről is van szó, és ezt legegyszerűbben méterben mérjük: hány méter könyved van?” Még a keveset olvasóknak is fontos lehet, hogy a könyvek kitüntetett helyet kapjanak a lakásban. „Az egyik ügyfelemnél egy limitált példányszámú, vaskos James Bond-kötet került elő, amely a kezdetektől összegyűjti az összes film kulisszatitkait, érdekességeit, szenzációit. Igazi ritkaság. A nappali jól látható szegletébe, egy külön átlátszó, plexi kisasztalkába került, de könnyen ki is lehetett venni, és belelapozni.”

„Minden munkám elején igyekszem megtalálni azokat a kapaszkodókat, amelyek az adott személyre jellemzők és megjeleníthetők lesznek az új otthonában” – meséli Csenge, akinek praktikus tanácsai is vannak. „Nem kell a hagyományos, horizontális polcokhoz ragaszkodnunk, állhatnak ezek formabontó szögben, alakban is. És tegyük személyessé a polcokat saját, egyedi történetünkkel átitatott tárgyakkal, töltsük ki az üres helyeket személyes kiegészítőkkel!” Csenge szerint az sem szentségtörés, ha egy-egy mutatósabb, különlegesebb könyvet kiemelünk, és egy belső oldali illusztrációnál kinyitva tesszük ki. Játszhatunk a fénnyel is: sokféle módon megvilágíthatjuk ezeket a falrészeket, ami lenyűgöző atmoszférát tud teremteni. Viszont ne rakjunk az ágy fölé polcot, mert nem is gondolnánk, de a könyvek a fejünkre eshetnek; rögzítsük a könyvespolcokat, mert eldőlhetnek; a fehér bútor könnyíti a teret, még akkor is, ha rengeteg rajta a könyv, s végül: érdemes felfelé terjeszkedni, mert a magas könyvespolcok a teret is megnyújtják.

 
Áprilka, Péter és a világirodalom
Fotó: Jónás Péter

És van, akinek a könyvek jelentik magát az otthont. Jónás Péter költő és dramaturg, civilben jelenleg óvó bácsi egy kölni óvodában. Kamasz lánya, Áprilka, aki a nevét Hrabal Levelek Áprilkának című könyve után kapta, nemrég megnyert egy politikaismereti versenyt az iskolájában. „A saját élettapasztalatairól mesélt. Hogy az esélyegyenlőség ott kezdődik, hogy a bevándorlók diplomaelismertetését ne nehezítsék meg, ne kelljen a kétdiplomásnak éhbérért mosogatni, mint az ő apjának, azaz nekem. És hogy az esélyegyenlőséget nemcsak a pénz teremti meg, hanem a tanulás és a kultúrához való hozzáférés is” – meséli Péter. „Áprilka előadta, hogy azok a gyerekek, akikkel annak idején együtt játszott az utcán, most drogot árulnak és munkanélküli-segélyen élnek. És ő csak azért nem jutott erre a sorsra, mert a kerület kevés tele könyvespolcainak az egyike a miénk volt.” A könyvek szeretetét Péter is a családból hozta, a szüleinek is rengeteg könyvük van. „A saját könyvgyűjtésem gimnazista koromban kezdődött, a szüleimtől kapott vagy csent kétforintosokat összekuporgatva minden zsebpénzemet egy egri antikváriumba hordtam” – mondja. Könyveinek nagy része ma is antikváriumban vett példány. „A legfrissebb felfedezéseim a telefonfülkékből átalakított könyvgyűjtő pontok, ahova bárki berakhat megunt könyvet, és bárki elviheti, ami megtetszik neki. Legutóbb egy családi bicótúra alkalmával álltam meg egy ilyen mellett, és inkább egy padon hagytam a tartalék tornacipőmet, hogy beférjen két új talált kincs a hátizsákba. Amikor tíz éve a fideszes henger elől kivándoroltunk, romjainkban, összetörve, akkor a nulláról újrakezdésben, a nagy idegenben az első biztos pont az volt, amikor fél év dobozolás után végre összeraktam a könyvespolcot. Elöntött a boldogság, ahogy néztem: igen, ez vagyok én, ezt nem veheti el senki, erre lehet új várat építeni. Viszem a belső hazámat a hátamon, az Északi-sarkra is akár. Mert ezt a polcot az igluban is felépíteném.”

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk