34,11 másodperc alatt futja a százat a 97 éves Obádovics Gyula

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 3.

Sport

A Matematika című könyv szerzője első lett a szenior atléták országos bajnokságán.

Aranyérmes lett a szenior atléták országos bajnokságán a 95+-os kategóriában Obádovics Gyula pedagógus – adta hírül Facebook-oldalán a Válasz Online.

Futásban 100 méteren 34,11 másodperccel szerezte meg az elsőséget a legismertebb matematikai összefoglaló tankönyv szerzője. Obádovics Gyula idén 97 éves. Mindig igyekezett egészségesen élni, 1948-ig atletizált, szertornázott, és máig fut, ma már kisebb távokat.

Matematika című könyvének megírásáról korábban azt nyilatkozta a Narancsnak, hogy az ötvenes évek elején, amikor műszaki technikumokat szervezett és felzárkóztató kurzusokat vezetett, szembesült azzal, milyen nehéz a forgalomban lévő tankönyvekből tanítani a matematikát, főleg olyan embereknek, akiknél hiányoznak az alapok.

„Később, amikor a miskolci egyetemre kerültem, rám bízták az esti tagozatot, s ott ugyanezzel szembesültem: sokszor hiányos tudású szakérettségiseknél kellett pótolni matematikai alapokat. Végül azután, engedve az igényeknek, megpróbáltam rendezni, amit addig írogattam – nem tudtam, hogy könyv lesz belőle, először csak egyetemi jegyzetben gondolkodtam. A Műszaki Kiadónak volt egy olyan felhívása, pályázata, hogy aki matematikakönyvet szeretne kiadni, küldjön be anyagot. Én 24 oldalt küldtem be – s máig sem tudom, miért engem választottak, de szerencsére megjelenhetett a könyv. Habár azóta 6-8 alkalommal lett átdolgozva – a legutóbbi, 19. kiadást megint csak bővítettem kicsit” – mondta Obádovics Gyula.

Az interjú arról is szól, hogyan kezdett erotikus regényeket írni:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.