Charles Leclerc nyerte a Forma–1-es Olasz Nagydíjat

  • 2024. szeptember 1.

Sport

Még 8 futam van hátra.

Charles Leclerc, a hazai közönség előtt szereplő Ferrari monacói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Olasz Nagydíjat Monzában. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása hetedik futamgyőzelme, Monzában 2019 után másodszor diadalmaskodott.

Leclerc mögött Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője ért célba, míg a harmadik helyen a pole pozícióból rajtoló Lando Norris, a McLaren brit pilótája végzett.

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull vb-pontversenyt vezető holland pilótája csak hatodik lett – összegzi a Telex.

Közvetlenül a rajt után Norris az élen tudott maradni, ám a következő lehetőségnél a mellőle rajtoló Piastri megelőzte. A brit ráadásul a csata közben hibázott, autója megcsúszott, ezt kihasználva Leclerc is lehagyta őt. A harmadik helyről indult George Russell (Mercedes) az első kanyar féktávját elrontotta, több pozíciót is veszített, miközben a hetedik kockából startoló Verstappen az első kör végéig hatodiknak jött fel.

A 15. körben a McLaren kerékcserére hívta Norrist, aki nagy igyekezetében a boxutca bejáratánál rosszul fékezett és egy reklámtáblát is eltalált az autójával. Két körrel később Piastri és Leclerc is friss abroncsokat kapott, utóbbi pedig csak Norris mögé tért vissza a pályára.

 
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Olasz Nagydíján
MTI/AP/Luca Bruno
 

Féltávhoz közeledve Piastri előnye majdnem két másodperc volt csapattársával szemben, akit csaknem ugyanekkora lemaradással követett Leclerc. Ekkor a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz Jr. volt a negyedik, Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik, Verstappen pedig a hatodik.

Norris a 30. kör után – a gumik rosszabbodó állapota miatt – kifejezetten lassú köridőket tudott csak futni, Leclerc utol is érte, de mielőtt előzéssel próbálkozott volna, a brit versenyzőt újabb kerékcserére hívta a McLaren. Piastri az élről a 39. körben hajtott a boxba és kapott friss abroncsokat, így a vezetést Leclerc vette át, mögötte pedig csapattársa, Sainz száguldott.

Innentől kezdve az volt a kérdés, hogy a két Ferrari végigcsinálja-e a versenyt újabb kerékcsere nélkül, rövidesen pedig Sainzra hárult az a feladat, hogy amennyire csak tudja, feltartsa a mögötte érkező két McLaren-versenyzőt. Piastrit nagyjából másfél körig tudta maga mögött tartani a 30. születésnapját épp ezen a napon ünneplő spanyol, Norris pedig szintén könnyedén hagyta le a Ferrarit. A hajrában viszont Leclerc tökéletesen kihasználta az egy kerékcserés stratégia kínálta esélyt, és nagyszerű teljesítményt nyújtva, megérdemelten győzött.

A Ferrarinak története során ez volt a 20. sikere a hazai nagydíján. A világbajnoki idény két hét múlva, az Azeri Nagydíjjal folytatódik Bakuban.

Végeredmény, Olasz Nagydíj, Monza (53 kör, 306,720 km):

 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:14:40.727 óra

2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 2.664 másodperc hátrány

3. Lando Norris (brit, McLaren) 6.153 mp h.

4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 15.621 mp h.

5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 22.820 mp h.

6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 37.932 mp h.

7. George Russell (brit, Mercedes) 39.715 mp h.

8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 54.148 mp h.

9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:07.456 perc h.

10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:08.302 p h.

A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 8 van hátra):

1. Verstappen 303 pont

2. Norris 241

3. Leclerc 217

4. Piastri 197

5. Sainz 184

6. Hamilton 164

7. Pérez 143

8. Russell 128

9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 50

10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.