A kiesés ellenére is jól keresett a Fradi az Európa-liga szerepléssel

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. december 13.

Sport

1,7 milliárddal gazdagodott az egyesület.

A Ferencváros mintegy 1,7 milliárd forintot keresett azzal, hogy egy győzelemmel és négy döntetlennel zárta a labdarúgó Európa-liga csoportkörét.

Az UEFA honlapja szerint a korábbi, BL-selejtezős szereplésért, illetve az El-csoportkörbe jutásért kapott pénzdíjon (1,34 milliárd forint) felül az FTC további 1,33 millió eurót (437 millió forintot) keresett a csoportkörös teljesítményével. Itt egy győzelem 570 ezer eurót, egy döntetlen pedig 190 ezer eurót ért.

Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból, illetve a jegyeladásokból származó bevétel is.

A Ferencváros a harmadik helyen végzett a csoportjában a spanyol Espanyol és a bolgár Ludogorec mögött.

A MOL Fehérvár FC az előző idényben több mint 10,5 millió eurót (3,4 milliárd forint) keresett azzal, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójából átkerült az El-csoportkörbe, majd ott a négyesében a harmadik helyen végzett.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.