A törökökkel játszanak osztályozót Szoboszlaiék

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. november 22.

Sport

A magyar labdarúgó-válogatott oda-visszavágós párharcot vív a Nemzetek Ligája A divíziójának osztályozóján.

Az európai szövetség nyoni székházában tartott pénteki sorsoláson kiderült, hogy a párharc első mérkőzését a B divízióból érkező törökök otthonában rendezik március 20-án. Ez lesz a magyar válogatott történetének 1000. fellépése. A visszavágóra három nappal később kerül sor. Az A divízió csoportharmadikja a B divízió csoportmásodikja közül kaptak ellenfele.

A két csapat a Nemzetek Ligája 2020/21-es szezonjában is találkozott egymással, akkor magyarok - a koronavírus járvány közepette - zárt kapuk mögött idegenben, Szoboszlai Dominik szabadrúgásgóljával 1-0-ra nyertek, míg hazai pályán, szintén nézők nélkül Sigér Dávid és Varga Kevin góljaival tartották otthon a három pontot. Idén márciusban, barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában Szoboszlai büntetője döntött.

„Őszintén szólva egyetlen csapat volt a négyből, amelyet szerettem volna elkerülni, és az éppen a török válogatott” – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány. – Nem azért, mert a többi lehetséges ellenfél gyengébb lenne, de a törököket jól ismerjük, és tudom, hogy mennyire jó csapatuk van, főképp idegenben vár ránk nagyon kemény mérkőzés. Idén felkészülési mérkőzésen már összecsaptunk, a Nemzetek Ligájában pedig négy éve játszottunk egymással. A Nemzetek Ligája-meccseink már nagyon régen voltak, ezért nem érdemes különösebb következtetéseket levonni belőlük, az idei felkészülési mérkőzésen pedig láthattunk, hogy a törököknek sok nagyon tehetséges fiatal játékosuk van, csapatként és egyénileg is nagyon erősek.”

Rossi szerint az lehet a kulcs, hogy a válogatott játékosok jó formában érkezzenek meg a márciusi mérkőzésekre, mindenki játsszon a klubjában, és kellő önbizalommal menjenek bele a két találkozóba. „Nem vagyunk a párharc favoritjai, de a törökök sem, úgy gondolom, 50-50 százalékos továbbjutási eséllyel várhatjuk a két összecsapást” – jegyezte meg Rossi.

Nyonban kisorsolták az A divízió legjobbjai között sorra kerülő negyeddöntő menetét is: a magyarok csoportjában győztes németek az olaszokkal, míg a hollandok az Európa-bajnok spanyolokkal találkoznak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.