Áll a bál a Székely himnusz éneklése miatt Romániában

  • narancs.hu
  • 2022. május 28.

Sport

A két válogatott jégkorongmeccsén és két futballmérkőzésen is elhangzott.

Három sporteseményen is elénekelték a sportolók és a szurkolók a Székely himnuszt, erről ír a román sajtó – számol be a HVG.

A jégkorong világbajnokság 1/A diviziójában Ljubljanában Magyarország 4–2-re legyőzte Romániát.  A mérkőzés után a többségében székelyföldi magyarok alkotta román válogatott több tagja is a magyar szurkolókkal és a magyar válogatott játékosaival együtt énekelte el a Székely himnuszt. Emiatt a Román Jégkorongszövetség tanácskozott, és arra jutott, hogy a jövőben a román nemzeti csapatnak ki kell fejeznie feltétlen lojalitását az ország iránt, és ki kell vizsgálni a himnuszéneklés részleteit. 

A szövetség emellett azzal vádolta a Novák Károly Eduárd vezette román sportminisztériumot, hogy csak a magyarok lakta Hargita és Kovászna megyékben szeretne új hokipályákat építtetni, holott ilyen létesítményekre szükség lenne Bukarestben és más olyan, többségében románok lakta településen is, ahol szintén nagy hagyománya van ennek a sportnak.

A román sajtó és az ottani nemzeti radikális politikusok Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert is bírálták amiatt, hogy Ljubljanában a magyar szurkolók között ülve nézte a meccset a Csíkszeredai Sportklub mezében, amelyen látszik a magyar trikolór. 

A román válogatott tagjait az a vád érte, hogy nem küzdöttek teljes szívvel a magyarok ellen. Cristian Tudor Popescu újságíró egy beszélgetős műsorban arról beszélt, furcsa, hogy a csíki és gyergyói hokisoknak az elvesztett meccs után volt kedvük énekelni: „kétségeim vannak afelől, hogy valóban mindent megtettek a meccs alatt a győzelem érdekében". 

A román válogatott egyébként minden mérkőzését elvesztette, pont nélkül esett ki a B divízióba.

Popescunak – aki úgy tudta, Magyarország és Erdély csak az Osztrák-Magyar Monarchia idején tartozott össze –, az a véleménye, a magyaroknak birodalmi felsőbbrendűségi érzésük van, mint az oroszoknak. „Ez pedig, néhány kivétellel, az átlagemberek szintjén is jelentkezik. Orbán Viktor csak azért nem teheti meg azt, amit Putyin Ukrajnában, mert nincs olyan hadereje, mint a Vörös Hadsereg. És nincs többezer nukleáris robbanófeje sem. Különben megtenné, mert Orbán fejében létezik az egész birodalom” – magyarázta a román újságíró.

Szijj?rt? P?ter Cs?kszered?ban

 
 
 Csíkszereda, 2022. május 13. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az FK Csíkszereda U19-es játékosaival találkozik a labdarúgóklub stadionjában. Fotó: MTI/Veres Nándor
 
 

 A Székely himnusz az U19-es futballcsapatok kupadöntője után is elhangzott, az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK meccse után, amelyet a Csíkszereda nyert egy góllal.  A tudósítások szerint a pályán és a lelátókon több ezren daloltak.  A román himnuszt viszont – a román újságírók megszámolták – csak három OSK-játékos hallgatta szívére tett kézzel. Az ifjúságiak után játszották le a felnőtt kupadöntőt, amelyen a Sepsi OSK 2–1-re győzte le a Voluntari csapatát. E döntő előtt és utána is elhangzott a Székely himnusz, illetve a Ria, ria, Hungária rigmus, ami érzékenyen érintette a Voluntari szurkolóit, mint ahogy az is, hogy Novák Károly Eduárd csak az erdélyi csapatot köszöntötte a döntőbe jutása alkalmából, a Voluntarit nem. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.