Az M7-esen lefelé vadul gondolkodtam, hogy mit is lehetne tenni. Egy vödör hideg víz? De egyáltalán, szét lehet szedni két összeragadt macskát? Próbálkozzunk Miss Marple módszerével. Egzotikus szigeten nyaralunk, ahol valamilyen dzsungelbeli csúszómászóból kisajtolt méreggel elteszik láb alól a feledékeny kanonokot, a nyugdíjasklub társasági életének motorját? Semmi gond: idézzünk fel egy hasonló esetet, ami valamelyik ismerősünkkel történt odahaza, a falunkban, és kezünkben a megoldás.
A piarista gimnáziumban évente egy hónapig kötelező volt hajnali ministrálásra járni. A rendházban sok öreg szerzetes élt, akik latinul tartották a misét, az ember pedig alvás közben egy csinos, átlátszó műanyag mappába kötött forgatókönyvből olvasta a latin válaszokat. Az aktus mindig az oltár két szélén álló viaszgyertyák meggyújtásával kezdődött. Sz. barátommal abban versenyeztünk, hogy ki tudja egy gyufával rövidebb idő alatt meggyújtani a gyertyákat. Egyik nap kivételes szerencsénk volt: pont egy időben vonultunk ki a két szomszédos mellékoltárhoz. Némán egymásra néztünk, elővettük a gyufásdobozokat, és Sz. intésére indult a verseny. Az első gyertyánál még vezettem, de miközben a lángot kézzel fedezve az oltár túlsó oldala felé szökkentem, felökleltem az éppen erőt gyűjtő rozzant szerzetest, aki a váratlan ütéstől kis híján lefejelte a kelyhet. A kis közjáték persze elég volt ahhoz, hogy Sz. lazán nyerjen. Barátom meggyújtotta a jobb oldali gyertyát, és diadalittasan rám vigyorgott, amikor az oltárlépcsőn mellette álldogáló atya váratlanul belevágott a Dominus vobiscumba. Sz. ijedten odakapott a forgatókönyvhöz, közben a még mindig égő gyufát automatikus mozdulattal bedobta a gyufásdobozba. A robbanás pillanatában a következő dolgok történtek: én elejtettem a forgatókönyvemet, a papom egész testében összerándult és térdre rogyott, Sz. a hirtelen feltörő röhögést leplezendő a tüskés pikó nászmorgására emlékeztető hangot hallatott, a mellette álló atya bibliája pedig tüzet fogott.
Igen, Miss Marple módszere ezúttal is bevált. A megoldás nyilvánvaló: hirtelen meg kell ijeszteni az üzekedő macskákat. A gyufásdoboz felrobbantásához persze nem kell ragaszkodni, hiszen kéznél van Tapi, a genetikusan macskavadászatra programozott horgászkutya.
A kétségbeesett családtagoknak megnyugtatásul elmondtam, hogy egy angol kutató megfigyelése szerint egy átlagos hím oroszlán párzási időszakban naponta körülbelül 300 aktusra képes, aztán Tapival kiléptünk a verandára. A két macska vadul fűrészelt.
-Cica!
-Aszittem, hogy vakond.
Tapi mérsékelt lelkesedéssel odaügetett a párzó áldozatokhoz.
-Száznegyvenhét - lihegte a kandúr, majd felpúpozta a hátát, és rettenetes kiáltással a kutyára vetette magát. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy az autóban kidolgozott terv fordítva sül el, mert Tapi kis híján elájult az ijedtségtől. A kandúr karmai azonban beleakadtak a kertkapu felé menekülő vadászeb göndör bundájába, aki így magával ragadta a kis szexmasinát.
Villámgyorsan felkaptam a megzavarodott nőstényt, behajítottam a konyhába, aztán a horgászbottal a kandúrra sújtottam, megmentve ezzel Tapi életét.
A szörnyű kalandot a Bara partján pihentük ki. A patak Biatorbágy alatti szakaszán két-három méter széles, térdig érő vízzel, és rettentő gyorsan folyik. Egy nagyobb vízinövény-csomó mögé beszórtam egy kevés macskaszőrrel dúsított etetőanyagot. Tapi mindaddig behúzott farokkal remegett, míg nem talált egy kis kakát, amiben nagy sóhajtással megpihent.
Egészen kicsi, félgrammos úszót szereltem fel, a horogra pedig két kövér csontkukacot tűztem. Két óra alatt fogtam legalább ötven apró bodorkát, két sügeret meg egy paptetűt.
Egy kutyasétáltató helybeli eligazított, hogy kétszáz méterrel odébb egy híd mellett van a legnépszerűbb horgászhely a patakon. Egyetlen horgász próbálkozott, csuklóvastagságú durunggal és harmincas zsinórral. Hosszú koncentrálás után kiemelt egy ivadék szivárványos öklét, a zsákmánynál alig kisebb horog az állat oldalába akadt.
- Van erre nagyobb is?
-Ja, tegnap akasztottam egy akkora keszeget, hogy ki sem tudtam venni ezzel a kis horoggal.
Hiába horgászom annyi ideje, bepalizott a fickó. Leálltam tőle tíz méterre. Beszórtam egy kiló drága etetőanyagot. A harmincadik ötcentis bodorka után csak megkérdeztem, hogy mekkora volt az a nagy keszeg.
- Majdnem tenyérnyi - felelte büszkén a helybeli.
Gyilkos tekintettel kinyitottam a csomagtartót, kiemeltem a kandúrt rejtő papírdobozt. A habzó szájú macska azonnal kipattant belőle.
-Ott van -mutattam a horgászra, aztán Tapival együtt bepattantam a kocsiba.
A hídon áthajtva egy ideig még hallatszott a helybéli ritmikus üvöltése, a macska pár másodpercenként elégedetten felkiáltott: száznegyvennyolc, száznegyvenkilenc, százötven.
Szily László
