A szőke démon. Egész nap a monitor előtt ül, és félméteres körmét rágcsálva várja a beindult horgászok leveleit. A körömforgácsok már méteres halomban állnak az íróasztala mellett. Ha a kis postaláda-ikonon felcsapódik a zászló, gyomorból kurrant egyet, ráklikkel az ikonra, kinyitja az új üzenetet. Aztán rózsaszín, hegyes nyelvecskéjével körbenyalintja a száját, belerúg az íróasztalként funkcionáló, kutyapozícióban álló férfi rabszolgába, és fogalmazni kezd.
És ez a nő most velem randizik.
A kősüllő 12-15 fokos vízben, a part menti növényekre ívik. Én is ezt akarom. A szobámat telehordtam part menti növényekkel. Az ágy ki sem látszik a rohadó sulyom alól. Sajnos csak az előző hét végén volt egy kis időm leszaladni a Rákos-patakhoz.
Az ágy fölötti könyvespolcon gyorsan végigtörlöm a kötetek gerincét. Talapa: Kishalazás felsőfokon, Illés: A tigriscsíkos útonálló, Korolovszky: Én és a pénzes pér. Az Én és a pénzes pért tuti leveszi a polcról, akkora ritkaság. Föléhajolok, hogy megmutassak neki egy érdekes részt arról, hogy a pér 4-5 centiméteres darabokra vágott bélgilisztával is fogható, de közben véletlenül megbotlok, Y. banánlevél szoknyája félrecsúszik, és kivillan alóla a vörös, pikkelyes harisnyakötő... Tapi felháborodott arccal ugrik le az ágyról, behúzza a farkát, és éktelenül ugatni kezd. Nincs időm elnézést kérni, mert csöngetnek. Kirohanok. A középső szobában az asztal meg van terítve, fehér abrosz, vágott virág, két gyertya meggyújtva, deres pezsgősvödör és két formalinban tartósított compó. Igen, minden rendben, az abroszt lesimítom és rohanok tovább.
Az előszobában festői rendetlenségben hevernek a botjaim. Két álló napja dolgozom a festői rendetlenségen. Jól mutatna, ha kihúznám az egyiket. - Jövök! - ordítom ki a bejárati ajtón, és arrafelé suhintok a kedvenc harcsázó teleszkóposommal. Közben rálépek a csalihaltartó kannára, és előrezuhanok. A botot görcsösen szorongatom közben, így kis híján halálra sebzem az ajtóban heverő Tapit. A bot roncsait bevágom a kamrába, és remegő kézzel kinyitom az ajtót.
Szende, szűzkurvás mosollyal agyontetkózott, sittes asszony álldogál az ajtóban. Jó negyvenes lehet, görényszagú Ski World Series Parmalat-dzsekit visel. Idegesen összeolvasom az ujjperceire vésett betűket: BÛN AZ ÉLET. Ez az utolsó gondolatom.
Szily László
