Magyar Narancs: Mi történik egy olimpiai felkészülés utolsó két hónapjában?
Kis Gergő: Sok mindenen már nem változtatunk. Erős három-négy hét áll előttünk - a kondicionáló edzéseket is visszahoztuk. Az utolsó hónap lesz csak könnyített, akkor edzésenként 5-600, néha 1000 méterekkel csökken a penzum.
MN: Melyik a nehezebb szakasza a felkészülésnek, az eleje vagy a vége?
KG: Nekem az eleje indul nagyon nehezen. Az elmúlt három évben mindig beteg voltam novemberben, tavaly atípusos tüdőgyulladást kaptam. Ez másfél hónapos kényszerpihenőt jelentett minden évben. Az idei január-február is problémás volt. A januári edzőtábor valami katasztrófa volt, olyan időeredményeket úsztam, mint 14-15 éves koromban.
MN: Nem túl jó kezdés az olimpia évében.
KG: Februártól tudtam elkezdeni normálisan edzeni, és március végén, a magyar bajnokságon nagyon pozitív visszajelzést kaptam a formámról. Ott 15 perc 6 másodpercet úsztam, ami elég jó időnek számít a felkészülés közepén. Most az Európa-bajnokságon 14,58-cal értem célba, ami szintén jó idő, főleg úgy, hogy érzem, nem úsztam ki magam. Ez volt az első olyan világversenyem, ahol magamon kívül másra is tudtam figyelni a medencében. Tudtam, hogy mennyire van előttem az olasz ellenfelem, és mennyire vannak mögöttem a többiek. Végre nem csak a saját tempómra tudtam koncentrálni, hanem magára a versenyre, az iramra is.
MN: Nehéz volt eljutni idáig?
KG: Igen, elég nagy erőfeszítésembe került ezen javítani. Beugrottam a vízbe, és csak magamra koncentráltam, mert ha kinéztem oldalra, akkor teljesen összetörtem, hogy le vagyok maradva. Most már fejben is rendben vagyok.
MN: Minek köszönhető ez a fejlődés?
KG: Két forgatókönyvvel készülök egy versenyre. Mi van, ha sikerül, és mi van, ha nem? Ha sikerül, akkor enyém a világ, de ha nem, akkor sincs semmi probléma, mert biztosan megvan az oka a kudarcnak. Ennek utána kell járni, meg kell nézni, miben tudnék erősíteni. Két éve, a Margitszigeten negyedik lettem 800 gyorson. Annyira kiakadtam, hogy otthagytam a versenyt, elmentem haza. Nem adtam interjút sem, annyira nem tudtam feldolgozni a kudarcot. Ez azért sokat változott. Most az 1500 gyors után elégedetten nyilatkoztam, pedig második helyen végeztem.
MN: Érettebb lettél?
KG: Éreztem, hogy ezzel a problémával kezdeni kell valamit, nem csak akkor kell kiállni az emberek elé, ha nyerek. Két évembe került, hogy idáig eljussak fejben.
MN: Tavaly, a világbajnokságon hatalmas siker volt a két bronz.
KG: Sanghajban volt az első világversenyem, ahol csak gyorsszámokban indultam. Fogalmam sem volt a mezőnyről, arról, hogy hol tudok végezni. Előtte egy barcelonai versenyen megúsztam az olimpiai kvalifikációs szintet 1500 gyorson, pedig már ott is úgy éreztem, hogy teljesen fölösleges kiutaznom, nem vagyok jó formában. Nem sikerült a felkészülésem, előtte az edzések nem úgy mentek, ahogy kellett volna, ráadásul 400 vegyesen sem úsztam meg az olimpiai induláshoz szükséges szintet. Ezek után összejött Barcelona is és a világbajnokság is, ami hatalmas löketet adott az olimpiai felkészüléshez.
MN: A világbajnokság után mégis úgy nyilatkoztál, hogy neked a 400 vegyes a szíved csücske, és mindent meg fogsz tenni azért, hogy te indulhass Londonban.
KG: Annak, aki indul, azt üzenem, hogy megnyugodhat, nem leszek ott 400 vegyesen az olimpián. Már teljesen letettem róla, tavaly március óta nem is készülünk rá. A hát- és a mellúszás kimaradt a felkészülésből, úgyhogy ha indultam volna az Eb-n, utána úgy kellett volna kihúzni a vízből. Mostanra átláttam, hogy nagyon nehéz készülni erre a számra. Négy különböző úszásnemben kell jónak lenni, amiből ha csak egy nem megy olyan jól, már borul az egész. Nem mondom, hogy 1500 gyorsra olyan könnyű felkészülni, de valamennyivel könnyebb, és az eredményeim szinte jobbak, mint 400 vegyesen.
MN: Megszeretted az 1500-at?
KG: Ha a 400 vegyes és az 1500 gyors között kellene választani, akkor most már az utóbbit választanám. Az Eb-n a 400 vegyes döntője az utolsó napon volt. Én akkor már itthon voltam, Ajkán. Hazaértem, letusoltam, és hátradőlve, a kanapéról megnéztem, hogy Laci és Dávid (Cseh László és Verrasztó Dávid - a szerk.)mit művel a döntőben. Mindenki tudta, hogy első és második helyen fognak végezni. Olyan erős Magyarországon a vegyes úszás, hogy Európában senki nem tudja őket megverni. Néha persze úgy érzem, hogy én is úsznék abban a döntőben, de amiken keresztülmentem az elmúlt években, jobbnak láttam kilépni ebből. Nem megfutamodtam, nem adtam fel, mert küzdöttem, hogy visszakapjam az indulási lehetőségemet ebben a számban, de egy idő után úgy éreztem, hogy ebből ki kell szállnom, mert teljesen kikészülök idegileg.
MN: Az állandó rivalizálásba fáradtál bele?
KG: Nehéz a nagyobb támogatást élvező klubokkal versenybe szállni. Mi itt Ajkán szívvel-lélekkel, becsületesen végezzük a munkát, mert szeretjük ezt az egészet.
MN: Mintha valamit igazságtalannak éreznél a kiválasztási folyamatban.
KG: Nagy világversenyeken egy országból négyen állhatnak rajthoz egy számban, de a döntőben csak ketten indulhatnak, attól függetlenül, hogy a futamokban az időeredményük alapján hányadikként végeztek. Nem egyszer fordult elő, hogy 400 vegyesen az első három legerősebb időt magyar úszta délelőtt, de délután csak az első kettő állhatott rajthoz. Ez történt velem is 2010-ben Budapesten. Előtte három olyan hazai rendezésű Európa-bajnokság volt, ahol Dávid előttem végzett. 2005-ben az ifi Eb-n vert meg 7 századdal, 2006-ban kizártak, 2010-ben pedig Dávid és Laci is délelőtt jobb időt úszott nálam. Dávid 3 századdal. A nagy versenyek előtt bujkáltunk, bujkálunk egymás elől. És egy világversenyen sokkal könnyebb úszni egy 4.10-4.12-es időeredményt, mint a "beremendi harangjátékokon", ahol a második helyezett 35-40 másodperccel ért célba utánam. Laci vb-n, Eb-n vagy olimpián leúszta a számot, ami kvalifikációt jelentett a következő évi világversenyre, tehát nem volt rákényszerítve, hogy kisebb versenyeken is elinduljon. Ha egy világversenyen mondjuk az első kiemelt futamba vagyok beosztva, és utánam következik a két másik magyar úszó, ők már tudják, mi az az időeredmény, amit meg kell úszniuk. Én sosem voltam ilyen szerencsés fickó, mindig én indultam elsőként, nekem kellett kihajtani magam úgy, hogy nem tudtam, a többiek mire képesek. Aztán néztem a kivetítőn, hogy három századdal megvernek. Most már nem is foglalkozom ezzel. Ott vannak ketten, úgy tűnik, ők a kiválasztottak.
MN: Hogy lehetne igazságosabban eldönteni, hogy a három-négy klasszis vegyes úszóból ki legyen az a kettő, aki indulhat az olimpián?
KG: Sokkal több korrektséget vártam volna el az úszószövetség részéről. Nincs olyan verseny, ahol mindenkinek el kell indulnia a saját számában, és a hazai riválisai közt a legjobbnak kell lennie. Az amerikaiaknál például az olimpiai válogató a kvalifikációs időszak lezárása után van. Azon az egy versenyen döntik el egymás közt, hogy ki a két legjobb, aki az adott számban indulhat az olimpián. Simán lehet, hogy valaki előző évben világbajnok volt, mégsem utazik az olimpiára. De ott nincs bujkálás. Nálunk meg 40 másodperccel gyengébb idővel nyerik a magyar bajnokságot, mint az országos csúcs, mert senki nem indul. Laci, Dávid és én is a lelátóról nézzük végig, ahogy a felnőttbajnokságból gyakorlatilag serdülőverseny lesz ebben a számban. Talán ezen kéne változtatni, és nem egymás elől menekülni a hazai versenyeken.
MN: 1500 gyorson nincsenek ilyen gondjaid.
KG: Könnyebb úszni ezt a számot, mert kevés hosszútávúszó van Magyarországon. Mindenki inkább gyorsan akar úszni, itt viszont lassabban kell. Ha egy úszó egy percet úszik 100 gyorson, akkor kinevetjük, de ha tizenötször úszik egyperces százakat, az már elég húzós. Az Eb-n úgy úsztam 15 percen belül a döntőben, hogy nagyon jólesett. Másnap reggel volt a 800 előfutama, úgy keltem fel rá, hogy még annyira erős fáradtságot sem éreztem, mint egy 400 után. Nem is úsztam ki magam százszázalékosan. Szerintem az 1500 gyorsot évente egyszer lehet nagyon jól úszni. Nincs olyan, hogy márciusban, áprilisban, májusban és augusztusban is csúcsformában vagyok. Elég kétszer leúszni egy felkészülés alatt. Egyszer felmérni, hogy hol tart az ember, egyszer pedig, ha elérte a csúcsformát.
MN: Mi történik a 15 perc alatt?
KG: Általában az első ötszázon azon szoktam gondolkodni, hogy mennyire vagyok lemaradva. Akkor jó, ha nem nagyon. Ha ez megvan, akkor jön kilencszázig az, hogy a középmezőnyben el tudjak helyezkedni. 1000 méternél ki szoktam nézni a számlálóra, hogy tudjam, hol tartok, de sosem a saját pályám tábláját nézem, mert nem tudok annyira hátrafordulni, hogy azt lássam, úgyhogy a kettővel mellettem lévőére pillantok rá. Ha az utolsó 2-300 méteren ott vagyok az élmezőny nyakán, akkor nem tudnak lehajrázni. Egy-két pályát látok át, maximum hármat, de az már inkább zavaros. Az utolsó 100 méternél nagyon kell figyelnem, mert nem túl jó a fülem, ha belemegy a víz, akkor néha semmit nem hallok. Két hosszal a vége előtt kolompolnak a versenyzőknek, az nagyon jó, mert akkor tudom, hogy már csak 55 másodperc, és végeztem.
MN: Honnan tudod, hol tartasz, milyen iramban haladsz?
KG: Az edzőmtől semmilyen jelzést nem kapok a verseny közben. Nem is igénylem. Nekem aztán mutogathat, sípolhat a parton, akkor sem veszem észre. Beugrom a vízbe, bekancsalítok, és úszok, ahogy tudok. Érzem már az iramot, illetve szeretem, hogyha a többiek diktálják a tempót, nem szeretek elöl menni az elején. Most Debrecenben délelőtt az előfutamban le tudtam kicsit lassítani a lábamat, minden második kartempóra vettem a levegőt, és tudtam, hogy ez egy olyan 15 perc 20 másodperces idő lesz. Tíz éve vagyok magyar bajnok 1500-on, már annyiszor leúsztam az elmúlt 15 évben ezt a számot, hogy plusz-mínusz 3 másodperccel meg tudom saccolni az időeredményt.
MN: Taktikázol közben?
KG: Ha tudom, hogy milyen időeredményt kell úsznom, akkor igen, de az edzőmmel nem szoktuk megbeszélni, hogyan ússzak. Inkább elmond pár dolgot, mire figyeljek, és hogy az utolsó 500 métert fogjam meg. Most végre már tudok figyelni az ellenfeleimre, tehát tudok reagálni arra, ami a vízben történik. Persze van olyan, hogy az ember éppen a verseny napján nincs jó passzban, nem megy az úszás, 1000 méternél ledobja a vasmacskát, és húzza maga után a csempét. 800 körül érzem már, ha baj van.
MN: Huszonhat érmet, kilenc aranyat nyertünk Debrecenben. Mennyire reális ez az eredmény két hónappal az olimpia előtt?
KG: A felkészülés szempontjából jó visszajelzés volt arra, hogy ki hol tart. Nekem például kifejezetten jót tett, hogy kikaptam 1500-on. Ha megnyerem az olimpiai számomat, elbízom magam. Most tudom, hogy még sokat kell dolgozni az olimpiáig. Majd kiderül, hogy ez Londonban mire lesz elég. Utolsó nap lesz az 1500 döntője, és úgy néz ki, hogy a 4°200-as gyorsváltó is kivívta az indulási jogot. Ez nekem nagyon jó, mert az első és az utolsó nap van az egyéni számom, de így nem kell hat napot várnom, hogy újra versenyezhessek.
MN: Mit jelent neked ez a váltó?
KG: Nagy az összefogás, közösen harcolunk, ami a válogatottra sajnos nem jellemző. Ott mindenki a saját sikeréért hajt, a saját érdekeit nézi, nem segítünk egymásnak. "Vedd el!" "Gyilkold meg!" "Alázd meg a másikat!" Ez a szemlélet uralkodik ma a magyar úszósportban. Ha valaki nem jut be a döntőbe, akkor annak örül a másik, mert így lehet, hogy ő több pénzt fog kapni. Tízből nyolc úszó úgy ugrik be a vízbe, hogy sikerüljön a verseny, nehogy elvegyék a pénzemet, a kocsimat. Volt olyan, aki egy Eb-érem után bejött a szobába, és azzal kezdte, "Jaj, remélem, most végre megemelik az ösztöndíjamat". Ha nem sikerül egy verseny, akkor nem azzal kell foglalkoznunk, hogy mi a következő lehetőség, hogy jobbak legyünk, mivel az egzisztenciánk forog kockán egy-egy döntőben. De azért ez nem azt jelenti, hogy a pénz motivál minket. Én például azért csinálom, mert szeretem csinálni, és szerencsés vagyok, hogy ezért pénzt kapok. A váltóval nagyon keveset tudunk versenyezni, mert a világversenyeken ez mindenkinek rossz időben van az egyéni számaihoz képest. Most az Eb-n is én voltam a legfrissebb négyünk közül, mert Laci, Dominik és Péter (Cseh László, Kozma Dominik és Bernek Péter - a szerk.) is úszott aznap egyéni számot is. Lacit a 100 pillangó eredményhirdetéséről ráncigálták oda a rajthoz. Az olimpián 4-5 másodperc lehet még bennünk, ha mindenki friss lesz. Egyébként a váltó azért is jó, mert kijöhetnek tartalék versenyzők az olimpiára, és minél több versenyző kap helyet a csapatban, annál több vezető és edző utazhat a csapattal.
MN: A te edződ kint lesz veled?
KG: Igen, most ott lesz. Az a szerencsénk, hogy a világbajnokságon bronzérmes lettem, amit már nem vehetnek el tőlünk, és azok után már nem meri senki megkockáztatni, hogy itthon hagyják. Sanghajban nem volt kint velem, s elég rossz volt egyedül tölteni két hetet Kínában. Hiába visz az ember magával előre megírt edzéstervet, nem ugyanúgy edz, mintha a saját edzője lenne mellette. András (Farkas András, Gergő edzője - a szerk.) azonnal látja, ha rossz hangulatban vagyok, odajön, biztat egy kicsit.
MN: A kudarcot jelentő 2010-es Eb után sem ingott meg benne a bizalmad?
KG: Csak úgy lehet jó eredményeket elérni, ha a versenyző és az edző kapcsolata viszonylag konfliktusmentes. Vannak kisebb összezördülések, ahogy minden edző-tanítvány kapcsolatban. 2007-ben kitalálták, hogy központi edzőtábor legyen, és a válogatott együtt készüljön Dél-Afrikában három hetet, de néhányunkat elválasztottak az edzőnktől. De az úszás nem olyan, mint a foci, hogy eladok egy embert, veszek egy másikat, és ugyanúgy folytatódik minden. Ha itt nincs meg az edző és versenyző közötti kapcsolat, és az edző nem olyan edzéstervet ír, ami a versenyző testalkatának, igényeinek megfelelő, akkor minden ment a levesbe. Rakhatnak alám bármennyi pénzt, bármilyen szuper körülmények közt készülök, edző nélkül semmire nem megyek. Egy hét után haza akartam jönni. Ráadásul én olyan vagyok, hogy ha mennem kell, akkor megyek. Van, hogy be kell ülnöm a kocsiba, és felmenni Pestre, vagy elmegyek Székesfehérvárra moziba. Nekem nagyon fontos Ajka közelsége, ezért sem viselem jól a távoli edzőtáborokat. Nem bírom, hogy engem ott folyamatosan figyelnek, hogy megmondják, mikor hol kell lennem. Ezt már Laci bácsi (Kiss László szövetségi kapitány - a szerk.) is tudja. Engem engedni kell, ha mehetnékem van.
MN: Akkor téged hiába hívnának az Egyesült Államokba egyetemre.
KG: 14-15 éves koromban megkerestek az Egyesült Államokból, 2007-ben pedig két francia klub ajánlotta fel, hogy készülhetek náluk. Minden alkalommal nemet mondtam. Igazából itt is megkapom azt a támogatást, amire szükségem van, nekem nem éri meg az a plusz 50 vagy 100 ezer forint, amivel többet keresnék. Ajkán mindenki ismer, Schwarz Béla polgármester segít, amiben tud, teljes mértékben mellettem áll. Fontos, hogy ha végigmegyek itt az utcán, akkor tudják, ki az a Kis Gergő.
