Magyar Narancs: Ha a német futballelitben vannak melegek, valószínűsíthető, hogy másutt is hasonló a helyzet?
Hevesi Krisztina: Az 1948-ban közzétett Kinsey-jelentés megállapította, hogy az amerikai férfiak harminchét százalékának legalább egyszer volt már kielégülésig jutó homoszexuális élménye. Alfred Kinsey több ezer interjú alapján vonta le következtetését, ami óriási botrányt okozott, ezért többször megismételték a felmérést, és mindig ez az eredmény jött ki. Hasonló kultúrákban ugyanez lehet az arány. És miért épp a labdarúgók közt ne lennének homoszexuálisok? Persze azért ez nem ennyire egyértelmű. Kinsey egy hétfokú heteroszexuális-homoszexuális rendszert alkotott, ami 0-tól 6-ig terjedő skálán jelzi, hogy valakit milyen mértékben jellemez az adott orientáció. A 0 kizárólag heteroszexuális, a 6-os csak homoszexuális irányultságot jelez, de ez ritkább, a népesség többsége a két végpont között helyezkedik el. Evolúciónk "bölcs előrelátása", hogy a változatos élethelyzetekhez és kultúrákhoz a legjobban alkalmazkodhassunk.
Fotó: Németh Dániel
MN: Ezt hogyan kell érteni?
HK: Aki nyitott a saját neme iránt, abban értelemszerűen nagyobb a hajlandóság, hogy ilyen partnerkapcsolatot létesítsen. De a tény önmagában nem jelent semmit. Mint tudjuk, az antik Görögországban az azonos neműek szerelmét Orpheusz ajándékának tekintették. Az Észak-Szudánban élő batakoknál a fiúkat együtt nevelik és pubertáskoruktól házasságukig homoszexuális kapcsolatban vannak hasonló korú vagy kicsit idősebb társaikkal. De van szituációs homoszexualitás is, például a börtönökben, ami persze szélsőséges élethelyzet. És persze van a biszexualitás, amelynél hol az egyik jelleg dominál, hol a másik. Az érzelmi tényezők nagymértékben közrejátszanak, hogy kinek milyen személyes viszonya van valakihez.
MN: Ahol szép testű emberek vannak, az a homoszexuális vágyat is könnyebben kelti fel?
HK: A szépség dominanciája kiválthatja a vonzalmat, ha valakiben ilyen irányú az érdeklődés, tán ezért is gyakoribb a homoszexualitás a divatszakmában vagy a táncosok között. Ám lehet, hogy mindez csak azért feltűnő, mert abban a közegben sokkal elfogadóbbak.
MN: A sportban állandóan szem előtt vannak a játékostársak. Ez előhívhatja vagy fokozhatja a homoszexuális késztetést?
HK: Inkább azt mondanám, hogy egy csapat tagjai közt talán - a gyakori összezártság miatt - könnyebben kialakul az érdeklődés. Létrejöhet alkalmi homoszexuális játék. Megeshet, hogy kipróbálják kíváncsiságból vagy éppen divatból. De lehet, hogy utána soha többet, és itt dől meg a megrontásmítosz, ami arra épít, hogy egyetlen alkalom nyomán megváltozhat valakinek a szexuális orientáltsága, és úgy marad. A homoszexuális élmény egyáltalán nem biztos, hogy "eltérítene" a másik nemtől. Mick Jagger és David Bowie rövid kapcsolata alighanem a legismertebb példa erre.
MN: Kinsey felfogása szerint a homoszexualitás genetikai vagy szocializációs tényező?
HK: Elméletének alapja, hogy van egyfajta genetikai háttér, egy prediszpozíció, ami a már említett skálával kimutatható. Ezt a nagyrészt biológiailag meghatározott sokszínűséget leginkább a szemszínhez hasonlíthatjuk: az szintén meghatározott genetikailag, de éppúgy nem betegség, ahogyan a homoszexualitás sem az. Nem mindegy azonban, hogy hova dob le minket a gólya, mely kultúrába születünk. Van, ahol a pszichoszexuális fejlődés részeként a serdülők közt a homoerotikus játékok természetesek, míg máshol megbélyegzik, tiltják. A mi kultúránk igen előítéletesen fogadja azt, aki nem tagozódik be a maszkulin normarendszerbe. Emiatt amikor észreveszi egy fiatal, hogy erotikus vonzalmat érez saját neme iránt, igyekszik homoszexuális vágyait elnyomni, szeretne megváltozni. Legrosszabb esetben önmagát is elítéli, kialakulhat nála egy öngyűlölet. De mindenképpen azt látja, hogy sokkal könnyebb élete lenne heteroszexuálisként. Olykor önmagától - ez a ritkább -, de gyakran a szülői nyomásnak engedve, "átorientálás" miatt keresi fel a pszichológust. Csakhogy e téren a legkülönfélébb és legváltozatosabb technikák is hatástalannak bizonyultak; az elért "eredmény" vagy csak a rendelés idejére korlátozódik, vagy csak átmeneti próbálkozásokig tart - miközben sok és értelmetlen szenvedést okoz. Azok tudják elfogadni és nyíltan vállalni saját orientációjukat, "előbújni" - amit a coming out nevesít -, akiket megfelelő családi és baráti háló, elfogadó légkör vesz körül, sikeres munkahely és megfelelő kollegiális klíma övez.
MN: Mindig fiúkkal példálózik.
HK: Mert a mi kultúránkban a lányoknál elfogadottabb a homoszexualitás. Valamelyest...
MN: Jellemzőbb a női csapatoknál?
HK: Véleményem szerint igen. Például sokkal több a meleg focista lány.
MN: Egy leszbikust jobban vonz egy férfias sport?
HK: Részben. Bár itt sok a félreértés. A férfiember szeme először felcsillan, ha leszbikus lányok kerülnek szóba, amikor azonban kiderül, hogy nem show-műsorról van szó, hanem "valóban" leszbikusak, általában lesajnáló, gúnyos jelzőkkel illetik őket. Lányoknál az első jel, hogy erősebben érdeklik őket a fiús játékok, mint ahogy az is, ha inkább fiú barátaik vannak, köztük érzik jól magukat. De csak ebből még nem következik, hogy minden vagány kislány leszbikus lesz. Az a kislány, aki főként a fiús játékokat szereti és kisfiúkkal játszik, igen nagy valószínűséggel focizni is fog velük, megszereti, megtanulja, sikerélménye lesz benne, s e sportágat választja majd.
MN: Akkor, mondjuk, a kézilabdázóknál miért nem tapasztalható ennyire?
HK: Ott is előfordul. Talán nem olyan mértékben, mert az nem annyira játszótéri sport.
MN: Test test ellen...
HK: Kontaktsport, ez igaz, de meccs közben nem a kényeztetés a jellemző, hanem a jó nagy pofonok. Ezt kevesen tartják erotikusnak. De más a helyzet például a birkózásnál, ahol hosszabb ideig vannak összeölelkezve. Az izgatóbb lehet egy homoszexuális beállítottságú ember számára. Ami persze nem a küzdelem hevében, hanem más módon érvényesül. Egy lány egyszer azzal keresett fel, hogy a birkózó fiúja csak hátulról, birkózófogással átölelve hajlandó szeretkezni vele. Eleve nagyon ritkán vannak együtt, s a lány kebleit nem méltatja figyelemre szinte soha. Ez tipikus esete a homoerotikus érdeklődés megtagadásának és a heteroszexuális próbálkozásnak.
MN: A foci egyértelműen férfias dolog.
HK: Talán a meleg futballista fiúk a legrejtőzködőbbek. Ők is igyekeznek megfelelni a róluk élő csajozós sztereotípiának. A focistabarátnők és -feleségek legendásan szépek, versengés zajlik közöttük. Ha egy futballista nem él a "felkínálkozó" lehetőséggel, gúnyolódások céltáblája lehet. Ezért akik saját homoerotikus érzéseiktől félnek, néha még túl is teljesítenek társaikon.
MN: Hogyan képes rá, ha a fiúkat szereti?
HK: Nem mindegy, a Kinsey-skálán milyen pontszámú az illető. Ritka a kizárólagos homoszexuális, így a fiatal, egészséges, magas libidójú sportolónak ez nem akkora kihívás. Emellett a fantázia is segítheti.
MN: Hogyan tudja titkolni?
HK: Sok sportoló kedveli szexuális formációként a "gruppit". Ilyenkor a másik férfi jelenléte, testének látványa is pluszinger, izgalomforrás lehet. Eleve adott lehetőség, anélkül, hogy valakiről kiderülne homoszexualitása. De hozzáteszem, hogy serdülőkorban, a saját test felfedezésekor még teljesen természetesek a homoerotikus játékok a zuhanyozóban.
MN: Hogyan fogadnák a többiek, ha megtudnák, hogy csapattársuk meleg?
HK: Futballista fiúkról nem nagyon derül ki. A fociban nagy pénz van, így csapatérdek lehet, hogy az ilyesmi ne kerüljön nyilvánosságra, nehogy szurkolókat és szponzorokat veszítsen a csapat. Egy másik csapatsportágban egy fiúról nemrég megtudták a többiek. S noha előítéletes volt a közösség, amikor egy nagyon kedvelt tagjukról kiderült, hogy homoszexuális, elfogadásukról és szeretetükről biztosították. Semmi zavart nem okozott sem a kapcsolatukban, sem a további munkában. Gyakori tapasztalat, hogy a melegektől általánosságban idegenkedők egy általuk ismert homoszexuálishoz nem az orientációja alapján viszonyulnak, hanem a személyes értékek döntenek.
MN: A németek azt javasolják a meleg futballistáknak, hogy coming outoljanak, nem lehet bajuk belőle. (Lásd keretes írásunkat.)
HK: De lehet. Minden az adott közegtől függ. Én nem biztatok senkit meggondolatlan coming outra, először fel kell mérni a várható reakciókat. Ha érzelmileg megnyílsz, elárulod magad, sérülékennyé válsz.
MN: Könnyen lehet, hogy aki a melegeket öblös hangon szidalmazza, otthon leszbikus pornót bámul.
HK: Vagy épp melegpornót. Egy kísérletben a homofób skálán különböző pontszámot elért férfiakkal nézettek meg ilyen filmeket, s olyan érdekes eredmény született, hogy a homofóboknál jelent meg a leghatározottabb péniszmerevedés.
MN: Férfipornótól?
HK: Igen.
MK: Ebből azért nem lehet általánosítani...
HK: De igen. Freud szerint minden szélsőséges reakció gyanús: gyakran épp az ellentétét fedi. Akinek nincs valamivel problémája, az nem foglalkozik vele sokat. De a feltűnően heves tagadás, ellenzés jellemzően erős homoerotikus vonzódást takarhat.
MN: És tud róla az illető vagy nem?
HK: Van, akiben tudatosodik, van, akiben nem. Az elfojtás egyik formája lehet.
Olyan ország, ilyen ország"Egy rakás buzi van a válogatottban" - állította a sérülése miatt a dél-afrikai világbajnokságról lemaradt Michael Ballack menedzsere, Michael Becker 2010-ben, hozzátéve, hogy emiatt puhult el a Nationalelf játéka, és ezért nem jutott a döntőbe. "Nem süllyedek olyan mélyre, hogy erre reagáljak - kommentálta mindezt Joachim Löw szövetségi kapitány. A Fluter magazinban most a homályból részlegesen előlépett meleg futballista által mondottak kapcsán Uli Hoeness, a Bayern München elnöke kijelentette: itt az ideje, hogy a német klubok felkészüljenek a coming outokra. Angela Merkel kancellár is megszólalt: "Akinek van elég bátorsága, annak tudomására szeretném hozni, hogy olyan országban él, ahol nem kell félnie a kitárulkozástól." |
