HEGYMENET

És életre kel az erdő

Lengyel László Zoltán erdőmérnök a vezetett erdei túrákról

  • Orosz Ildikó
  • 2016.05.07 09:04

Sport

Hogyan vált egy büdös láb névadóvá? Miért nincs a tanösvényen szemetes? Kik az erdő stand-uposai? Ilyesmikről beszélgettünk a katalinpusztai kirándulóközpontban az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetőjével, aki rendszeresen vezet túrákat is.

Magyar Narancs: Manapság egyre népszerűbb a természetjárás. Hogyan alakul az Ipoly Erdőnél a látogatottság?

Lengyel László Zoltán: Sokféle számadat létezik, ezek részben becsléseken alapulnak. Erdeinket évente mintegy félmillióan látogatják, elsősorban a Börzsönyt, kisebb részben a Cserhátot. A kisvasútjainkra százezres nagyságrendben váltanak jegyet, a kirándulóközpontokban tízezrek fordulnak meg. A mérhető adatok szerint az elmúlt hat évben majdnem megduplázódott a látogatottságunk. Itt, Katalinpusztán egy évtizede még semmi nem volt – ma egy hétvégi programra kétezer ember is eljön, évente 50 ezren fordulnak meg itt. Mivel a többség az egy órán belül elérhető helyeket részesíti előnyben, hozzánk leginkább Budapestről érkeznek. De a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban is megfordulnak 13-14 ezren, elsősorban Balassagyarmat környékéről. Ugyanakkor az emberek jelentős része virtuális túrázó: ha életé­ben egyszer-kétszer járt már erdőben, kirándulónak vallja magát. Mi azokat tekintjük erdőjáróknak, akik havi rendszerességgel tesznek egy túrát valahol az országban.

MN: Aki utoljára húsz éve mozdult ki, annak elég rossz emlékei lehetnek. Azóta rengeteg fejlesztés történt, és javulni látszik a kirándulási kultúra.

LLZ: 2005-ben gondolkodtunk el először azon, hogyan lehetne tervszerűen kiépíteni egy ökoturisztikai hálózatot. 2010-ben új lendületet kaptak a munkák, rengeteg uniós forrást sikerült bevonni. Erdei szálláshelyeket újítottunk fel, látogató központokat, tanösvényeket, erdei iskolákat építettünk, bővítettük a kisvasúthálózatot. Jelenleg több mint 800 kilométer túraútvonalat tartunk fenn, és a több mint négyszáz börzsönyi forrásból 120 kiépített. Hiszek abban, hogy ha az embe­reknek jót adunk, akkor azt megbecsülik. Persze egy bizonyos látogatószám felett ez nem feltétlenül igaz, amit érzékelünk is a főváros környéki erdőkben. Épp ezért fontos a szemléletformálás, ami főleg a fiataloknál és a családoknál működik. Egyre többször látjuk, hogy az erdei iskolában a gyerekek olyan élményeket kapnak, hogy utána a szüleikkel is visszatérnek. Emlékezetes eset volt, amikor egy erdei iskolás kislányért eljött az apukája, aki a „nagy rohanásban” kidobott az autó ablakán egy papír zsebkendőt. A kislány annyira megrökönyödött, hogy utána három napig nem szólt az apjához.

MN: A kezdő kirándulók első kérdése az szokott lenni, hogy miért nincsenek a tanösvények, pihenők mellett szemeteskukák.

LLZ: Szeretnénk, ha mindenki megtanulná, hogy amit az erdőbe bevisz, azt hozza is ki onnan. Ha ráállnánk a hátizsákunkkal egy képzeletbeli mérlegre a kirándulás elején és végén, a kijelzőnek ugyanannyit kellene mutatnia. A szemétnek soha nincs gazdája. Ezért is vagyunk hálásak, hogy ma itt az Erdőmentők önkéntesei (lásd Erdőmentők akcióban című keretes írásunkat) segítenek nekünk a tavaszi erdőtakarításban. Ez az első közös akciónk, és reméljük, hogy lesz folytatás, hiszen ők elképesztően felkészültek, elkötelezettek.

MN: Milyen feladatokban tudnak még segíteni a civilek?

LLZ: Számos szervezettel állunk sokéves, kiváló együttműködésben, elsősorban a túrautak fenntartásában. A Pest Megyei Természetbarát Szövetség, a nógrádi, a cserháti egyesület, a Börzsöny Akciócsoport, a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület és sorolhatnám – ezek mindegyikének van valami specialitása. Van, aki a túrafestésben nagyon ügyes, másokra egy bizonyos környék gondozásában számíthatunk. De említhetném a Kinizsi Természetbarát Egyesületet is, amely az Encián turistamozgalom emlékeinek ápolója.

MN: Mit kell tudni erről a mozgalomról?

LLZ: Óriási szerepük volt a háború előtt a börzsönyi turizmus elindításában, tevékenységük másutt is az országban mintául szolgált. Létrehoztak egy sor pihenőhelyet, elsősorban Nagymaros környékén. A legnagyobb attrakciójuk az 1939-ben felavatott Julianus barát kilátó, amelyhez a köveket lényegében a hátizsákjukban hordták fel a Hegyes-tetőre. Sajnos a mozgalom számos tagja a holokauszt áldozata lett, a háború után pedig üldözték az ilyen egyesületeket is. Később a Kinizsi vállalta az Encián szellemiségének továbbvitelét. Legutóbb a mozgalom fiatalon elhunyt tagjáról elnevezett Miklós Lili pihenőhely rendbetételén dolgoztunk együtt, a Julianus kilátót pedig 2012–2013-ban újítottuk fel.

MN: Gyerekként nem értettem, hogy miért jó az erdőben órákat trappolni osztálykirándulás címén, viszont óriási élményt jelentett, amikor először vettem részt egy szakvezetéses túrán. (Lásd Itt a kezem, disznóláb című keretes írásunkat.)

LLZ: Én a Beregben születtem, családunk rendszeresen kirándult. Húsvét táján nyíltak a tavaszi tőzikék, de ahhoz, hogy oda eljussunk, 5-6 kilométert kellett gyalogolni, egy gyönyörű mély­égeresen keresztül. Apukám mindenütt mondott valami apró érdekességet, ami megmaradt bennem. „Fiam, a gyertyánt onnan ismered meg, hogy sima a kérge, és olyan egyenes, mint a gyertyaszál.” Később persze láttam, hogy más országrészekben a gyertyán girbegurba, de nem ez a lényeg. A szakvezetés is arról szól, hogy élővé tegyünk egy látszólag semmitmondó környezetet. Mert mit látunk? Fákat, bokrokat, a szerencsések néha egy-egy madarat. A nagyon szerencsések előtt átrohan egy szarvasrudli (csoport – O. I.). De ha valaki rámutat azokra az érdekességekre, amik mellett elmennénk, és kontextusba helyezi a jelenségeket, akkor egyre inkább értő szeműekké válunk. Jó, ha valaki természetfilmeket néz, könyveket olvas, de a túrákon mindig az aktuális jelenségekre reflektálunk. És közben sok olyan ismeretet is be tudunk csempészni, amitől nemcsak gazdagabb, de környezettudatosabb is lesz a látogató.

MN: Mondana példát?

LLZ: Megyünk felfelé a diósjenői tanösvényen. Kezd lankadni a figyelem, látható, hogy a csoport nem annyira fogékony a természet szépségeire. Vagy, urambocsá’, sokkal többet tudnak róla, mint én – mert ez is előfordul. De a helyi dolgokról nem biztos, hogy annyira tájékozottak. Ha azt mondom: „Nézzétek csak, itt ez a rekettye. Arról híres, hogy minden pünkösdkor, amikor a pap a faluban prédikál, ez a rekettye megnyílik. A monda szerint az a hetedik fiúgyermek a családban, aki ilyenkor feljön ide, a bokor mögött, a hegy belsejében megtalálja Kámor kincsét.” Ha ezzel sikerül felébreszteni az érdeklődést, akkor utána elmesélhetem a Kámor legendáját. Vagy tavaszszal, ha találunk egy gólyaorrt, megdörzsöljük egy kicsit, és érezzük, hogy a kelleténél büdösebb. Ilyenkor el lehet mondani, hogy a nehézszagú gólyaorr, a Geranium robertianum onnan kapta a nevét, hogy a svéd természettudósnak, Linnének, aki először leírta ezt a növényt, volt egy elképesztően büdös lábú, Robert nevű szobatársa. Róla nevezte el. Az erdő természeti és kultúrtörténeti értékekben rendkívül gazdag, mi ezekkel szeretnénk megtölteni a látogatók tarisznyáját.

MN: A kirándulás alapszabálya, hogy az élményen kívül ne vigyünk magunkkal semmit az erdőből. Mit ne csináljunk még?

LLZ: Amikor valaki odajön hozzám a kezében egy virággal, hogy „ez micsoda?”, akkor azt szoktam válaszolni, hogy „volt”. Rendszeres az is, hogy a tavaszi időszakban kézben behoznak egy-egy őzgidát, hogy csináljunk vele valamit, miközben nincs „árva” őzgida, vagyis ne nyúljunk hozzá, menjünk tovább, úgyis visszajön az anyja! Egyszer egy túrán megláttunk egy faágak közé beszorult bagolyfiókát. Nagyon nehéz megértetni, hogy ilyen helyzetekben nem kell közbeavatkoznunk. Valószínűleg magától is kiszabadul, ha pedig nem, akkor talán pusztulásra van ítélve. Ez is a természet része. Persze nekem is összeszorult a szívem, hiszen pont egy kisfiú vette észre. Végül, hogy megnyugodjanak a kedélyek, értesítettem a kollégákat, hogy jöjjenek ki segíteni a fiókának. Mire kiértek, kiszabadult.

MN: Kiből lesz igazán jó túravezető?

LLZ: Az ismeretek tanulhatók, de az már nem, hogy kinek milyen az előadói készsége, hogyan tud inspirálni, ráérez-e, hogy az adott csoportot mivel lehet megfogni. Egy erdei iskola az esetek többségében úgy indul, hogy a gyerekek hozzák a mobilt, az okostelefont, a fülükben fülhallgató. Nem célravezető, ha leteremtem őket, mert ezzel falat építek, de ha mutatok egy alkalmazást, bevonom őket, és GPS-ként, QR-kód-leolvasóként növényazonosításra használjuk a telefonokat, magam mellé tudom őket állítani, és igazi siker, ha egy idő után elteszik a kütyüket. Sok civil szervezet csinál színvonalas túrákat, a mi vezetőink esetében – akik közül sokan erdészek is – viszont az is fontos, hogy ismerjék és hitelesen, pozitívan tudják bemutatni a munkánkat, az erdőgazdálkodást, ami a sztereotípiákkal ellentétben nem egyenlő a fakitermeléssel. A túrák zömében adott egy központi téma, de sokat kell improvizálni, hiszen számtalan tényező nem látható előre. A jó szakvezető olyan, mint egy jó stand-upos: készül, de a környezet és a közönség határozza meg, hogy mit fog elmondani.

MN: Királyrét és Nagymaros környéke a fővárosiak által is kedvelt. Melyek az ön kedvencei?

LLZ: Nagyon szeretném, ha minden ember eljutna egyszer Drégelyvárhoz. Ezen a különleges helyen megérinthetné az embereket, hogy mit jelent, ha valaki igazán kiáll az értékei mellett. 1552-ben 147 várvédő négy napon át tartotta a várat egy 12 ezer fős török sereggel szemben. Ali maga is annyira értékelte Szondi hősiességét, hogy katonai tiszteletadásban temette el, bár nem tudjuk, hol. Kiemelném még a Magas-Börzsöny ikonikus pontját, a Csóványost, ahol egy geodéziai mérőtornyot alakítottunk át kilátóvá. A följutás hazánkban az egyik legvadregényesebb, csak túrautakon lehetséges. 938 méteren nemcsak a panorámában gyönyörködhetünk – már ha éppen nem felhőbe érkezünk –, hanem a kilátó minden szintjén érdekességeket helyeztünk el a Börzsönyről. Közel állnak hozzám a szép természeti környezetben található nógrádi várak: Somoskő, Salgó és Fülek, ráadásul egy nap alatt bejárhatók, és az ottani geológiai formák is gyönyörűek. Nem mondanám monumentális fejlesztésnek, de a Királyrétről induló, Nógrádig érő erdei bicikliút a szívem csücske.

Erdőmentők akcióban

Az Erdőmentők közhasznú alapítvány küldetése az erdők és a vadvilág védelme. Országszerte számos erdőgazdálkodási szervezettel állnak kapcsolatban, részt vesznek az erdők karbantartásában, az élőhely rehabilitációjában, fát ültetnek, odút építenek, gondozzák a tan­ösvényeket, vadetetőket. Tudományos kutatás, környezetvédelmi mérések és érdekvédelem is szerepel a tevékenységeik közt, emellett a képzésre is hangsúlyt helyeznek, hiszen bizonyos munkákhoz nem elég a lelkesedés, komoly felkészültségre, fajismeretre is szükség van. Március 19-én, szombaton, az Erdőmentők 30 önkéntese segített az Ipolyerdő munkatársainak a tavaszi erdőtakarításban. Rövid eligazítás után két csoportban szabadították meg a szeméttől a Szendehelytől a kirándulóközpontig húzódó területet, illetve a 2-es főút irányában a patakmeder környékét.

 

Itt a kezem, disznóláb

A Börzsöny és a Cserhát kapujában található, könnyen megközelíthető katalinpusztai kirándulóközpont folyamatosan bővülő, gyerekbarát helyszín játszótérrel, mini vasúttal, interaktív kiállításokkal, vadasparkkal, sütögetővel. A pár száz méteres óvodástanösvény akár babakocsival is bejárható. A kisiskolásoknak ideális, 5 km-es gyadai tanösvény számos élményeleme közül (óriások pihenőhelye, szén­égető boksa stb.) kiemelkedik a Lósi-patak lápja felett kanyargó, cölöpökre épített pallósor és egy vízmosás felett átívelő, 30 méteres függőhíd. Újdonság a QR-kód alkalmazása, melynek segítségével tetszőleges sorrendben, GPS-koordináták alapján kereshetünk fel pontokat a Naszály hegy oldalában, és a kódok beolvasásával tudhatunk meg sok érdekességet.

A gyadai tanösvény magában is remek móka, de kiscsoportban, szakvezetővel valósággal kinyílik az erdő. Vezetett túránk elején egy demonstrációs céllal befogott és rögvest szabadon eresztett pele gondoskodott a napi cukiságról, fény derült a kocsányos és a kocsánytalan tölgy különbségére, megvizsgáltuk a gubacsdarazsak lárvakori bölcsőjét, a tölgyfagubacsokat, nyestürüléket szagoltunk. Vezetőnk egy ponton állatnyomok felkutatására biztatott, s a szemfülesek az úttól pár méterre, egy ledörzsölt kérgű fán gyantába ragadt sörtéket fedeztek fel – mint kiderült, ez a vaddisznók kedvenc vakarózófája. Ha éppen nem volt semmi látnivaló, a gyerekek visítva konstatálták, hogy az erdész bácsi keze helyén pata nőtt! Az első sokk után a bátrabbak körbeadták a kabátujjból kikandikáló, preparált vaddisznólábat, majd vezetőnk hátizsákjából előkerült egy-egy szarvas- és őzvégtag is.

Neked ajánljuk