HEGYMENET - Galyatető Turistacentrum

Példa nélkül

szerző
Takács Ákos
publikálva
2016/14. (04. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Noha vadászkürtös felszentelése Orbán Viktor jelenlétében zajlott 2015 őszén, Galyatetőre látogatva mégis elfeledkezhetünk a politikai széljárásról és az úri Magyarország belviszonyairól. Úgy tűnik, hogy itt értelmes célokra és izgalmas építészeti minőségre fordították a felhasznált százmilliókat.

Galyatető az Országos Kéktúra fontos csomópontja, a szomszédos Kékes után az ország második hegycsúcsa. Az 1939-ben átadott modernista Nagyszálló kiszolgáló épületeivel és a hegygerincen felépült kilátóval célszerű és karakteres építészeti együttest alkot. A Mátrából szerencsére nem lett pszeudo-szakrális vurstli, mint például Dobogókőn, ami azért fontos, mert így – a társadalmi fantázia szélsőségeitől távol – konfliktusok nélkül folytatható a modern hegyvidéki üdülőhely építészetének rokonszenves, a környezeti adottságokat maximálisan figyelembe vevő, funkcionalista hagyománya.

A budapesti Nart Építész Műterem az eredeti koncepció szerint a Nagyszállóval szembeni, azzal azonos andezitburkolatú, romos munkásszálló rekonstrukciójára kapott megbízást, a fák árnyékában megbúvó, szerkezeti stabilitását és funkcióját vesztett kilátót az építészek ötlete nyomán illesztették a projektbe.

 

Nyerő vasbeton

A talált kőtoronyba pőre vasbeton szerkezetet építettek, amely megduplázza a kilátópont eredeti magasságát, merevíti a romos szerkezetet, belső tereiben pedig színes körablakokkal megvilágított bivakok nyújtanak menedéket a hálózsákos kalandoroknak – természetesen wifikapcsolattal. Az éjszaka színes lámpásként fényeskedő épület köré két egyirányú lépcső tekeredik, amit a fényviszonyok függvényében el- és feltűnő fémháló keretez. A szellemes építmény azóta a hazai és nemzetközi szaksajtó kitüntető figyelmét élvezi, 2015-ben elnyerte a Média Építészeti Díját, idén pedig a népszerű Architizer webmagazin nemzetközi díjára jelölték.

A turistacentrum „alapját” 1938-ban egyfajta próbaként építették, itt kísérleteztek a később a Nagyszállónál is használt építési módokkal. A ház a későbbiekben munkás- és személyzeti szállóként, sütödeként, majd raktárként hasznosult, az utóbbi évtizedben lett az enyészeté. A fejlesztések praktikus és szimbolikus súlypontjának szánt centrum ötletgazdái az aktív kikapcsolódás jegyében a környéken pezsgő gyalogos és bringás túraéletet kiszolgáló vendégházat képzeltek, nagy közösségi terekkel, puritán, de jó minőségű szálláslehetőséggel. A lelkes tervezők (Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron) és építtetők az alpesi turizmus kortárs tereit emlegetik előképként, és a nyugatos ambíció meg is látszik az eredményen.

Az építészek a kilátónál már sikerre váltott stratégiát követve a melléképület tartószerkezetig visszabontott torzójába illesztették az új vasbeton tömeget. A talált tárgyként megőrzött, vöröses kőfalak néhol megtartják szerkezeti jelentőségüket, másutt csak az eredeti állapotot megidéző rétegként, felületként jelennek meg. Nincs maszatolás az eltérő időben és kontextusban épült elemek illeszkedésénél, a bővítés anyaghasználata, morfológiája és fogalmazásmódja markánsan eltér az egyszerű, négyszögletes alaprajzú alapépítménytől. A program által megkövetelt új funkciók elhelyezésére csak az épület mögötti placcon adódott elegendő hely. A Nart beavatkozása egy három oldalról zárt, az erdő felé megnyíló udvar köré rendezi a központi tömeget és a lendületes oldalszárnyakban elhelyezett kiszolgáló helyiségeket. A bejárat előtereként szolgáló, egyik oldalról támfallal szegélyezett, folyosószerű bevágásból nyílik a főbejárat, ugyanakkor innen indul a kilátóhoz vezető, hatásos lépcsősor is.

Mindenkire gondoltak

A látogatókat fogadó étkező- és közösségi termet, illetve a különböző komfortfokozatú turistaszobákat a kőépület földszintjén, illetve a ráépülő két szinten találjuk, előbbi méretes üvegfelületekkel kapcsolódik a ház szívét jelentő udvarhoz. Az új szolgáltatások (a sí- és kerékpártároló, a szervizként, kölcsönzőként és tesztközpontként is üzemelő sportbolt) az új építésű nyúlványokban sorakoznak. Az egyik oldalszárnyat tömör vertikális tömeg zárja, ez a „csendes helyiség” felekezethez nem köthető kápolnaként vagy meditációs helyiségként várja a magányra vágyó zarándokokat és a finom építészeti részletekre éhezőket. A szűk, kürtőszerű térbe csak a nyers betonfalak lyukacskáin keresztül jut be a fény, a hunyorgó pontokból pedig csillagképek rajzolódnak ki. A centrum különböző magasságú és minőségű tömegei dinamikus szögtörésekkel kapcsolódnak egymáshoz, a vasbetont az időjárásnak kitett felületeken sötétszürke alumíniumlemezzel burkolták, így az elemek klasszikus házforma helyett plasztikus épülettárggyá állnak össze. A ház és az udvar tájolása nem a legkedvezőbb, de ahogy láttuk, a terepviszony és a helyigény közbeszólt, és talán nem is baj, hogy a teraszon sütögetők az erdőt, és nem a szálloda parkolóját vagy a fagyiszínű bódékból összefércelt büféfalut látják.

Az érkező az udvar vagy a parkoló felől lép be a fogadótérbe. A világos térben nyoma sincs alpesi romantikának vagy hüttegiccsnek. Puritán, célszerű és strapabíró közeg, a fehérre vakolt vagy látszóbeton falakat és a rücskös gumipadlót natúr fabútorzat szelídíti. A vendégek vagy kisebb csoportokban elkülönülve az étkezőasztaloknál, vagy a kandalló köré gyűlve beszélgethetnek, pihenhetnek, ismerkedhetnek. A teret bárpult, illetve a fogyasztani kívánó vendégeket kiszolgáló konyha egészíti ki, de nincs kényszer, a hozott anyagból falatozók használhatják a külön melegítőkonyhát. A bejárat közelében nyíló lépcsőház a kettős lakótérbe vezet. Az első emeleten kisebb csoportoknak vagy nagyobb családoknak intim teret biztosító vendégszobákat találunk. A speciálisan ide tervezett, natúr fenyő bútorzatot (ágyak, kétszemélyes mini galériák) privát fürdőszobák egészítik ki. A 2–4 személyes hálóhelyek a szabvány szállodai szobák és a magashegyi menedékházak aszketikus világa közötti átmenetet testesítik meg, de a legfelső szinten már vérbeli, 16 ágyas turistaszállót, „bakancsos szállást” találunk csoportok részére. A teret egy válaszfal két, négyszemélyes rekeszekkel berendezett hálóteremre osztja. Az így létrehozott „fenyődobozok” egyszerre idéznek középiskolai kollégiumot és kapszulahotelt, de az itt alvók sem maradnak ki a vendégszobákban is szériatartozék beépített LED-es olvasólámpák és egyéb kényelmi berendezések áldásaiból. A szolgáltatásokat a túrázók által használható mosókonyha, több ponton elhelyezett csomagmegőrzők, valamint nagy sebességű wifihálózat gazdagítja, a bejáratnál elhelyezett mobiltöltő szekrényke külön emlékezetes. Meg kell említeni a házon végigvonuló és a „felhasználói élményhez” jelentősen hozzájáruló, egységes koncepció mentén kidolgozott grafikai arculatot is. A Noopa stúdióban dolgozó Alvégi Lóci munkája nemcsak a logóban és a részletgazdag tájékoztató piktogramokban nyilvánul meg; a különböző természeti motívumokat absztrahálva felnagyító falfestések vagy a szobákat jelölő színkódok a belsőépítészet szerves részeként teremtik meg a tér következetes olvashatóságát. A ház folyamatosan várja a Mátra és a hegyi sportok rajongóit, az elkötelezett üzemeltetők vérbeli vendéglátóként és természetrajongóként azóta családostul az erdőszéli gondnokházba költöztek, amely – szintén a Nart gondozásában – a centrum épületének kistestvéreként újult meg.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatása mellett jött létre.

szerző
Takács Ákos
publikálva
2016/14. (04. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...