Ez a kettősség ihlette meg a Blinken OSA Archívum munkatársait (kurátorok: Gwen Jones és Székely Katalin, tervező: Rajk László), akik a Goethe és a Cervantes Intézettel együttműködve egy hatásosan komponált kiállítással kalauzolnak vissza abba a korba, amikor a túlságosan elitistának és sok szempontból álságosnak érzett olimpiák baloldali, szocialista kritikája életre hívta a hivatalos játékoknál jóval nagyobb tömegeket megmozgató munkásolimpiákat. A húszas-harmincas évek világát persze az is jól jellemzi, hogy a kommunista és a szocialista munkásmozgalom közötti skizma rávetült a nemzetközi olimpiai szervezet alternatívájaként létrejött, egymással is rivalizáló nemzetközi munkássport-szervezetekre is.
Az alternatív olimpiákon az akkori hivatalos sportélethez képest jóval nagyobb szerepet játszottak a nők, ugyanakkor a kiállításon hangsúlyos szerepet kap a berlini olimpián győztes két bajnoknőnk, Csák Ibolya és Elek Ilona sztorija is. A magyar sport első két női győzteséről beszélünk – érdekes módon mindkettejük versenyét döntően befolyásolta a térségben nem csak a németekre jellemző antiszemita politika. A magasugró Csák Ibolya talán legnagyobb ellenfelét, a német zsidó Gretel Bergmannt – akit szülei a hitleráj elől Angliába küldtek – ugyan csalárd módon hazacsalogatta (vagy inkább zsarolással hazakényszerítette) a német sportpolitika, ám demonstratív módon mégsem indították (a 4. helyezett német Dora Ratjenról pedig két év múlva kiderült, hogy valójában férfi).
| ||
A tőrvívó Elek Ilonának már itthon meggyűlt a baja a kor rasszista sportszervezeteivel: több hazai vívóklubból kizárták zsidó származása miatt, Berlinbe mégis kimehetett. Az olimpián mögötte végzett két riválisát is hasonló módon érintette a faji politika: a második helyezett német Helene Mayert korábban zsidó édesapja miatt emigrációba kényszerítették, majd zsarolással, családját fenyegetve hívták vissza; a harmadik Ellen Preis kettős állampolgárként, osztrák színekben indulhatott, mivel német klubjából korábban kizárták. (Illusztrációnkon együtt állnak a dobogón, Helene Mayer karlendítéssel üdvözli a közönséget.)
A kiállítás feltárja a munkástestkultúra és a szó szerint tömegeket megmozgató, elkötelezetten baloldali sportélet gazdagságát: utólag is lenyűgöző az a megkomponált szervezettség, amellyel például az 1931. júliusi bécsi munkásolimpia sok-sok tízezer résztvevője végigvonul a városon az akkori, demokratikusan megválasztott szocialista városvezetés által felépített stadionba. (Néhány évvel később a szocialista Bécset fegyverrel verik le, majd hamarosan eltűnik maga Ausztria is.)
Ha a korábbi olimpiák kihívták maguk ellen az elkötelezett baloldali sportolók ellenérzését, akkor duplán erre számíthatott a náci Németország fővárosában megrendezett XI. olimpiai játékok, amit különben számos sportoló bojkottált, több okból is. Katalónia köztársasági-baloldali kormánya 1936 tavaszán döntött úgy, hogy alternatívát kínál a berlini – a nácizmus reprezentációjaként szolgáló – olimpiával szemben. Az Olimpíada Popular (népek olimpiája vagy munkásolimpia) néhány hónap szervezés után sok ezer munkás sportolót invitált a nagyszabásúnak tervezett játékokra, mellyel üzentek is volna Berlinnek, no meg a hivatalos olimpiai mozgalomnak, amely értelmezésükben lepaktált Hitlerrel. Ám a tervezett megnyitóünnepség előtt egy nappal Francisco Franco tábornok és csapatai katonai puccsot hajtottak végre, s a barcelonai utcai harcok a munkásolimpia megrendezését is meghiúsították. Néhány sportoló azonban Spanyolországban maradt, vagy éppen visszatért oda, hogy a köztársaságiak oldalán harcoljon a spanyol polgárháborúban, sokan életüket is áldozták a köztársaság ügyéért.
A kiállítás archívumi forrásokat (híradórészleteket, filmeket, fotókat stb.) felhasználva úgy mutatja be a berlini játékok kéthetes látványosságát, hogy mindezt – már a tárlat sajátos geometriája miatt is – szinte a barcelonai munkásolimpia optikáján keresztül láttatja. A polemikusan diszkurzív kiállítás nem csupán számos drámai portrét vázol fel (a spanyol sztálinisták börtönét is megjárt svájci anarchista úszónőtől az Auschwitz-Birkenauban elpusztított cseh zsidó maratoni futóig), de remek ízelítőt is nyújt a kétfajta olimpia és a kétfajta sportvilág vizuális reprezentációjából. No meg arról is, hogy miként esztétizálták át a berlini olimpiát a német szervezők saját „nacreál” ízlésük szerint, hogyan fordították javukra a szituációt, s használták a világjátékokat saját világnézetük igazolására.
Az pedig slusszpoénnak sem utolsó, hogy a tárlaton látható egyik remek, 1936 Berlinjében készült filmfelvételből az is kiderül, hogy az olimpiai falu a játékok után éppen a spanyol köztársaságiakat támadó német Condor Légió bázisaként szolgált.
Blinken OSA Archívum, Centrális Galéria, nyitva: augusztus 28-ig, hétfő kivételével mindennap, 10–18 óráig
